Képviselőházi napló, 1869. XVIII. kötet • 1871. november 22–deczember 9.

Ülésnapok - 1869-391

114 391 országos ülés november 30. 1871. véleménynek, azon törlések, melyeket a különvélemény proponált, e törléseknek természete és alkatrésze nyugtat meg engem az iránt, hogy a pénzügyi bizottság mit tenni lehetett, megtette; törlött annyit, mennyit kár nélkül törölni lehetett. (Élénk felkiáltás jobb felől: Nagyon helyes!) T. ház! Azon végeredmény, melyre, a különvélemény szerint is, mint hangsúlyozva kiemelem, törekednünk kell: az, hogy az állam közigazgatása menetben tartására, javítására elégségesek legyenek rendes jövedelmeink és csak azon investitióknál nyúljunk a rendkívüli segédforrásokhoz, melyek határozottan produetiv Jczéluak és melyeknek gyümölcsözősége kétségtelen. Ezen resultatum helyességét a többség is elfogadta és én azt újból csak kiemelni és hangsúlyozni bátorkodom. Én azonban azt hiszem, t. ház! hogy hacsak egykét évig nem háromolnak oly rendkívüli terhek az országra, mint háromoltak 71-ben: a kisebbség különvéleményének ezen kívánsága teljesülni fog. A növekedő bevételek, az évenkénti nagyobb eredmény a bevételek terén biztos kilátásba helyezik azt, hogy hacsak, mondom, rendkívüli terhek elő nem állanak: az államkiadások fedezésére elégségesek lesznek a rendes jövedelmek, sőt meg fogják engedni azt is, hogy imitt-amott alkossunk is, mert hiszen a folyton egy állapotban maradás nagyon könnyen staguatióra vezethetne, amit oizonyára nem akarunk és nem fogunk akarhatni soha; — mondom — körülményeink meg fogják engedni azt, a pénzügyi bizottság teljes hite ekkor, ha a rendkívüli segédforrásokat csak investitiókra fordítjuk, és rendes kiadásainkat szerfelett nem növeljük: végre is javulni fog 'ezen ország pénzügyi helyzete még jobban, mint javult eddig, és javulni fog ugy, hogy a hiányok neesak a resultátumban elő ne álljanak, hanem már a praeliminarékban a lehető legszűkebb körre legyenek, szoríthatók. A létező hiányokat egyszerre elenyésztetni nem lehet; de vigaszul szolgál erre nézve az, hogy haladunk, és nevezetesen haladtunk már ezen évben. Hogy mindamellett, t. ház, a pénzügyi helyzet nem valami rendkívüli fényes a 22.300,000 frtnyi évi deficit mellett, ezt kétségbevonni nem lehet; de azt merem állítani, hogy csoda is lenne, ha valami nagyon fényes állapotban lennénk. Méltóztassék meggondolni: 1867-ben jelentékeny terhekkel vettük át a kormányzatot, anynyi égető bajt, hiányt kellett orvosolnunk, ugy, hogy nagyon természetes, hogy a kiadások emelkedtek, sőt tán még növekedni fognak, és ez képezi a helyzetnek árnyoldalát; de van a helyzetnek fényoldala is, melyre rámutathatunk, és ez az, hogy a bevételeknek azon emelkedése, melyet az utóbbi évek eredményeztek: hinnünk engedi, hogy azon helyzet, mely ma még csak javulóban van, valahára egészen jóvá is fog válni. Azt hiszem, t. ház, hogy ha még ehhez hozzájárul az, minek tovább elhalasztatnia és a legközelebbi évekről elmaradnia nem szabad: a helyesebb alapra fektetett adóreform, mely az arányosság utján egyenlővé és igazságossá teszi a közterheket és az adóképességet nevelni fogja a nélkül, hogy az adókulcsot terhesebbé tenné és ezenkívül eredményezni fogja azt, hogy az adók az állam pénztárának bővebben jövedelmeznek, — ha még ez is hozzájárul, és az előirányzatok megmaradnak azon határok közöttj és azoktól messze el nem térnek, melyeket az 1872-iki költségvetésre a pénzügyi bizottság megállapított; sőt ha a jövedelmek természetszerű emelkedését arra is használjuk, hogy a rendkívüli kiadások és bevételek közti különbözetnek kiegyenlítésére fordítjuk, akkor, midőn a kiadásokból 8 milliót törölt: akkor ezen utón is el lesz érve az, mit a különvélemény akar, de amit nemcsak ő, hanem mi is akarunk. (Helyeslés.) S éppen azért, mivel azt hiszem, hogy ez, ezen az utón is, el lesz érve, és nem szükséges azon eszközökhöz nyúlni, melyeket a különvélemény javasol; én a különvélemény ellenében a többség véleményét, és az abban foglaltakat vagyok bátor a t. ház figyelmébe ajánlani. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobb oldalon.) Ghyczy Kálmán: T. ház! (Halljuk!) Azok után, amiket Szontagh Pál t. barátommal együtt beadott különvéleményünkben elmondottunk, jelen fölszólalásomban csak azon észrevételek megvilágítására akarok szorítkozni, melyek az ország pénzügyi állapotára nézve a pénzügyi bizottság jelentésében a mi nézeteink ellen felemlíttetnek, és részben most az előadó ur által is ujolag felhozattak. Nem szándékozom e végett a nemzetgazdasági s pénzügyi tudományok kérdéseinek elméleti fejtegetésébe bocsátkozni; gyengébbnek is érzem magamat e téren, semhogy ezt tenni merészelném, ha hinném is azt, hogy szép szavakkal, tudományosan kikerekített theoriákkal, csillámló pénzügyi tervekkel az életnek naponként jelentkező szükségeit, a tőkéjét és kamatját nem jövőben és ideális értékben, hanem rögtön és készpénzben követelő hitelezőt kielégíteni lehessen; nem érzek azonban hajlandóságot magamban arra sem, hogy hazánk nemzetgazdasági vagy pénzügyi jövőjének a képzelődés ecsetével akár világos, akár sötét színekben festett képével magamat megnyugtassam, hanem a rideg valóságnak mereven akarok szembenézni, (HeI lyeslés bal felől.) és e szempontból kiindulva, a