Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.
Ülésnapok - 1869-356
36 856. orsz%os ülés jauins 5. 1871. Mindenki által bebizonyult ténynek tekinthető a tapasztalás folytán az, hogy bármi gyülekezet is a kitűzött órában pontosan kezdetét venni nem szokta: de különben is egy órai közt különösen pártértekezlet megtartására elegendőnek senki nem vélhet. Miért is jogosan következtethető ebből, hogy Pap Mór pártelnök és tanfelügyelő, az iskolatanácsot, hivatalos minőségével visszaélve, a Deák-párt értekezletébe bevonni szándékozik. Miért is következőkről kérek felvilágosítást: Hajlandó-e miniszter ur, belátva azt, hogy a tanügy előnyére és érdekébe ugyanazon nap, de nem is nap, han^m majdnem ugyanazon órában , midőn a tanfelügyelő ur, mint pártvezér ós pártértekezlettel van elfoglalva, nem lehet komolyan érett megfontolással tanácskozni, mint azt. a tanügy magasztos hivatása megkívánja, ha még idő telnék is reá, mit hinni képtelenség : akként intézkedni, hogy az iskolatanács ülésének megtartására más alkalmasabb, az ügy fontoságához méltóbb határidő, tűzessék ki; továbbá miután ezen tette Pap M. tanfelügyelő urnák világosan tanúskodik arról, hogy hivatalával visszaélve, azt pártoskodásra czélozta felhasználni, miből magára a tanügyre vonatkozottak is okvetetlen olyan káros következmények fognának háromolni, mint tetten kapottat, ki hivatalával visszaélni, czélba vette, nem tartja-e üdvösnek minden tekintetben hivatalától fölmentetni 'i Vagy ha nem, van-e bátorsága a bekövetkezendőkért a felelősséget magára vállalni ? Elnök: Közöltetni fog a miniszter úrral. Babes Vincze: T. ház ! Méltóztatott minapában számomra fönntartani azon jogot, hogy a belügyminiszter urnák interpellatiomra adott felelete iránt később nyilatkozhassam. E jogommal élni akarván: mindennekelőtt kijelentem, hogy a miniszter ur felelete rám nézve több tekintetben kielégítő. Ilven mindenek előtt a körülmény, hogy a miniszter ur rögtön válaszolt, hamarabb mintsem azt az elnök ur kilátásba helyezte, még ugy szólván alig a jegyzőkönyv hitelesítése után. Szintúgy nagyon meg vagyok elégedve azzal, mit a miniszter ur felelni méltóztatott a vizsgálatra nézve, mondván, hogy azt rögtön megrendelte; sőt tovább ment, és igen helyesen ós elmésen azon ígéretet tévé megjegyzésemre, mely szerint a választ naponként sürgetni szándékoztam, hogy ő is mindennap sürgetni fogja a vizsgálatot. Ennél helyesebben nem lehetett felelni, s ezért közönetemet nyilvánítom. Ki vagyok elégítve, azáltal is, hogy a miniszter ur rögtön szóba ereszkedett Ráday gróffal, és felszólította, hogy működése befejezését sürgesse : ez által a legnagyobb, a legtökéletesebb elégtételt fogja adni ezen ügyben. Az ellen sincs kifogásom, sőt magam is óhajtottam és ugyanazért meg vagyok elégedve, hogy az elrendelt vizsgálat által miniszter ur azt akarja elérni, hogy kiderittessék az, vájjon csakugyan tőrténtek-e kínzások? és azon esetben, ha csakugyan történtek, azok fenyíték alá vonassanak, kik azokat eszközölték. De a miniszter ur ezzel meg nem elégedett, hanem tovább ment, és a további nyilatkozataival már nem lehetek annyira megelégedve. A miniszter ur czéljául egy alternatívát állított fel, melyre szerintem nem volt szükség. O két czél közt az egyiket akarja elérni az igazság kiderítése által, vagy tudniillik constatálni az ország és a kormány szégyenét s megfenyíteni a bűnösöket ; vagy pedig megmutatni, hogy nem a kormányközegek azok, melyek szégyent hoznak az országra tourturák által : hanem azok, kik alapos informatiok nélkül terjesztgetik ezen híreket. Ez magában véve nagyon helyes; de nem helyes ezt előre kijelenteni, s czélul kitűzni, mert ez előre gyanússá teszi eljárását. Ez azt mutatja, hogy a miniszter ur ínég ujjoncz a politikai hierarchiában. Ha a miniszter ur ezt az alternatívát állítja fel: akkor én, ki 25 év óta figyelemmel kisérem a kormányok működését, amint egymást fölváltva lépnek föl, előre tudom, hogy egy kormánynak tehetségében áll oly vizsgálatot kieszközölni, a milyent óhajt. Én azt nem állítom csak a magyar kormányról, de talán minden más kormányról. Épen pár nap előtt történt, hogy a belga kamrában a belügyminiszter és a brüsseli polgármester tagadták azon bot! rányt, melyet ezerén láttak, melyet a nép Victor Hugó ellen éjfél után elkövetett. Magok a senatus tagjai, kik a legdurvább szavakkal illették korunk ezen egyik legnagyobb emberét: szégyeneitek kifejezéseiket, és kitörülték azokat a „Moniteur"-ből. Mikor az ember azt tudja, hogy minden kormány, mely 25 óv óta egymást fölváltva hazánk élén állott: képes volt közegei által mindent, mi kedve és érdekében volt, föltüntetni, és úgyszólván a világ szemébe port hinteni, akkor nekem nem lehet elég az, mit a miniszter ur tett, hogy tudniillik ő közegei által akarja a vizsgálatot eszközölni. Ha a kormány azt akarja kimutatni, s előre is kijelenti, hogy csakugyan kettős czélja 1 van : vagy compromittáltatni közegeit, illetőleg önmagát, vagy compromittáltatni azokat, kik a híreket terjesztgetik, akkor nagyon világos, hogy semmi esetre sem óhajthatja, hogy közegei compromittáltassanak. Hogy bízik saját közegei eljárásában : nagyon helyes; de akkor másképen kellett volna intézkednie, ugy, hogy kifogás ne lehessen azon vizsgálat ellen. Én nemcsak