Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-376

226 376. országos ülés noYemfser 8. 1871. által tett károkról nem szól, és továbbá a tilalmi időszakot sem akarja fenntartani; pedig annak fenntartása okvetlen szükséges; azt szigorúan fenn kell tartani, mert csak akkor lesz a jogélvezet a kisebb és nagyobb birtokosokra nézve (

egyenlő. Én azt tartom, t. ház, hogy miután ezen törvényjavaslathoz nincs miniszteri tárcza kötve, a közjogi alapot sem változtatja meg, de a napi politikai eseményekkel sincs összekötve: tehát mindazok a, túlsó oldalon is, a kik az általam előterjesztett nézeteket osztják, vagy annak szellemében fognak beadni módositványokat, vagy pedig az általán beadandó módositványokat figyelemre fogják méltatni. Ennek következtében véleményem az, hogy azon változtatásokkal, a melyek az általam előadott nézetek alapján ajánltatnak: a központi bizottság munkálatát tárgyalás alapjául vegyük fel. [Helyeslés balról.) Vay Béla b.: T. ház! Éa is igen örülök, hogy a vadászati törvényjavaslat tárgyalás alá került. Ezen törvényjavaslathoz sokan némi idegenkedéssel járultak, és talán járulnak mai napig is, pedig ezen törvényjavaslat nagyon szükséges, mert semmi sem rosszabb a bizonytalanságnál. Ma pedig hogyan állanak a dolgok ? Sokan óhajtják a vadászati jogot; mások pedig azt tagadják, és inter duos litigantes a szegény vad nem gaudet, hanem mindenütt és mindenkor kíméletlenül lövetik agyon, ugy, hogy ha ezen állapot sokáig tartana, könnyen elérhetnénk Olaszország sorsát, és egyátalában nem vadászhatnánk. Hanem hogy három év múlva került tárgyalás alá ezen vadászati törvényjavaslat: annak okát nem abban találom, a mit Halász Boldizsár t. képviselő ur mondott, hogy kimélet volt a szabadelvüség iránt; én egyszerűen abban találom ennek okát, hogy ezen törvényjavaslat mindig mostoha gyermeke volt a háznak, és nem volt hírneves keresztapja, a ki azt előtérbe vonhatta volna. En e tekintetből indulva ki, ugy látom, hogy ezen mostoha gyermeket t. barátom most még mostohábbá akarná tenni, mert a mit ő most előterjeszt a központi bizottság ellenében: az vadászati törvény csakugyan nem lehet; azért én nem fogadhatom azt el tárgyalás alapjául. A vadászati törvényben én két fő dolgot kívánok szem előtt tartani, nevezetesen: hogy legyen meghatározva a minimum, a mely vadászati terület legyen 50, 60, vagy 100 hold, a többi adassék bérbe. És épen itt nem találkozhatom Simonyi Lajos t. barátommal. Eu nem látok abban semmi jog-megszoritn st, nem látom azt, hogy a törvény kimond egy elvet, hogy t. i. a vadászat földbirtoki tartozék, «s ezen elvet a 2-ik §-ban megczáfolja. Itt nem az el v van megezáfolva, hanem a kimondott elvet megszorítással mondja ki, mert lehetetlenséget nem kíván mondani: pedig lehetetlenség volna 100 holdnyi területen alól vadászni. Továbbá nem akarja a törvényjavaslat a czélt eltéveszteni azáltal, hogy vadászati törvényt alkotunk, hogy a vadtenyésztésre alkalmas hazánkban a vad állomány szaporittassók; mert ha mi megengedjük, hogy minden apró, 40, 50 holdat biró birtokos mindenütt vadászhasson, akkor nem csak a maga területén fog vadászni, hanem szomszédjának is kárt tesz és igy a vad állomány később egészen ki fog pusztulni. Ezen két főelvet látom én a központi bizottság törvényjavaslatában kifejezve, és ezen körülmény az, a mely annak elfogadására bír Későbben a részletekhez még bátor leszek hozzá szólani. (Helyeslés jobb felől.) Szomjas József: T. ház! Nem szándékozom a vadászati jog történeti kifejlődésének előadásával a ház türelmét fárasztani, bár akkor, midőn e jognak szabályozása van napirenden, kétség kivül némi tekintetet kellene erre is fektetni; azonban jeleznem kell, hogy ép oly különböző phasisokon ment ez keresztül, mint maga e jognak alanyát képező földbirtok tulajdoni minősége iránti fogalom mindaddig, mig a múlt század második felében e fogalmat tisztázni kezdették. Franeziaország, mely úttörőként lépett az uj ösvényre, midőn a földesúri szolgálmányok alól feloldva szabaddá tévé a földet: megszabaditá azt a hűbéri maradványaitól s már 1789. márczius 26-án hozott törvényben a vadászati jogot a földbirtok tartozékának nyilvánította. Oly természetesnek és helyesnek tekintetett ezen elv világszerte, hogy az soha sehol sem lőn megtagadva, sőt mindazon országokban, melyek azóta a vadászati jog szabályozásával foglalkoztak, a törvényhozás az uj törvényeket ugyanezen alapra fektette. így történt ez Németországnak majd minden államában. Poroszország 1840. octóber havában hozott törvén}

r

ében e törvényt ez alapra fektette és azt követték a többi apróbb államok is, sőt maga a német Reichsparíáment, mely Frankfurtban székelve 1848/9-ben épen hosszas üléseire nézve, arról nevezetes, hogy azt majdnem egészen a nép jogainak nyomozására forditá, a birodalmi alkotmány 37-ik §-a azon kifejezéssel : „In dem Grundeigenthume liegt die Berechfcigung zur Jagd auf eigenem Grund und Boden," a német nemzet alapjogai közé iktatta. Nem akarom azonban tagadni, hogy ezen törvények a 49-ik év után, midőn a szabadeszmék és törekvések Európaszerte leverettek és a reactió Németországban is diadalmaskodott, ré-