Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.
Ülésnapok - 1869-376
376. országos ölés n< vember 8. 1871. 221 vezve, mint ő felsége felelős minisztériuma, először jelenünk meg a t. ház előtt, — nem véljük szükségesnek egyenként elősorolni azon elveket, melyeket követni szándékozunk : elégnek tartjuk kijelenteni azt, hogy eljárásunk irányát nem meríthetjük máshonnan, mint azon törvényekből, melyek a felelős kormányzati rendszer alapját letevék" —- tehát az 1848-ki törvényekből Ugyan az a 289-ik ülésben tagadta, hogy a szélső balnak joga lennemagát 48-asnak nevezni, mert mint magát kifejezi, azok mi vagyunk, azaz a jobb oldal, s a minisztérium. Ezt csak azért hoztam fel, hogy némileg köteles a t. ház kivétel nélkül ezen törvényjavaslat tárgyalásánál ugyanezen elveket követni. Áttérek most e törvényjavaslatot bemutatott volt igazságügyminiszter nr néhány szavaira. 1868. aug. 6-án, midőn ezen 3 évig szuny nyadozó törvényjavaslatot bemutatta, igy szólt: „A t. ház már kifejezte kívánalmát az iránt, hogy a hűbéri viszonyokból az ország kibontakozzék. A múltkor volt szerencsém kijelenteni, hogy a kormány nem fog késni az erre vonatkozó törvényjavaslatot a ház asztalára letenni. Ezen Ígéretemnek egy részét váltom be, akkor, midőn a vadászati törvényt, mely eddig a feudális jog alapjára volt fektetve: most a szabad birtok eszméjére alapítva a t. háznak benyújtom." 1869. Julius 3-án Várady Gábor képviselő urnák felelve pedig igy nyilatkozott: „képviselőtársam Várady Gábor engem bűvészhez hasonlított. Megvallom, van némi találó e hasonlatban, mert csakugyan egy nagy szellemet akartam felidézni, a 48-ki törvényhozás szellemét, hogy adjon segélyt befejezni azon müvet, melynek első alapját ő tette le." (Zaj, felkiáltások a jobb oldalról: Elég!) Azt gondolom, t. ház, hogy miután az indokolás joga az enyém, hogy miként járjak el e tekintetben : az is az én jogom. (Helyeslés a bal oldalon. Zaj a jobb oldalon.) Egyébiránt a t. ház iránti tiszteletből abbahagyom többi idézéseimet, gondolom, ez is elég. Most tehát, t. ház, átmegyek a dolog lényegére, t. i. indokolására az általam bemutatott ellenvéleménynek. Annak két módja lenne. Egyik az, ha felolvasnám indokolásomat, mely a t. képviselő urak közt már régebben kiosztatott, másik, ha élőszóval újra elmondanám. Azt gondolom, t. ház, hogy rövidebb lesz a discussio, ha egyszerűen felolvasom, mert mikor az ember beszél, sokszor maga sem tudja, meddig árad a szó. Ha tehát méltóztatnak megengedni, magam felolvasom, mert ismerem a t. jegyző urak olvasási modorát, kiket sokszor a mellette állók sem értenek meg. E törvényjavaslatot azért nem kívánom elfogadni az átalános tárgyalás alapjául, (olvassa a 493. számú irományt.) 1-ször. Mert az érintett törvényjavaslatok — (melyek nagy részben az 1849. mártius 7-én 154. sz. a. — s több más — még az absolut korban kelt — osztrák császári pátensekből vannak kölcsönözve) sem hazai törvényeink szellemével, sem hazánkfiainak azokon, és a százados gyakorlaton alapult fogalmaival, sem a vadászati jog megbirálására alapul szolgálható jogelvekkel öszhangzásban nincsenek. Azért nincsenek pedig, — mivel a vadászati jogot három szempontból lehet megbírálni — jelesül : vagy a természet törvénye szerint — mely megengedi, hogy a vad — mint senki tulajdona (res nullius) bárki által, a más földjén is — elsajátíthassák; vagy továbbá, hogy az az állam tulajdonának tekintetvén, a vadászati jog, — az állam, vagy mint korlátlan uralom alatt álló országokban történik, — a fejedelem által engedélyeztetik; — vagy végre, mint az ezen törvényjavaslat 1-ső §-ban kimondatik, az a földtulajdon elválaszthatlan tartozékának tekintetvén, a birtokos belátása szerint gyakoroltathatik. Hazánk jogtörténelmét illetőleg kétségtelen, hogy nálunk a vadászati jog 1729-ig a fennt érintett természet törvényére volt alapítva. — Mert bár igaz, hogy szt. László király 1092-ben I. k. 12-ik fejezetében az ünnep- és vasárnapokoni vadászatot a vadásznak lova és fegyvere, az egyházi személyeknek pedig (különösen) hivataluk elvesztésének terhe alatt tilalmazta; de miután ez, — nem annyira a vadászat korlátolása, mint inkább — az ünnepek szigorú megtartása szempontjából hozott, — tehát vallásra vonatkozó törvény volt, általa az érintett természet törvénye lényegében érintetlenül hagyatott. Sőt ezen nézetet igazolja Ulászló V. rendeletének 1504-ben alkotott 18-ik §-a is, mely szerint a parasztok a vadászattól (de csak bizonyos meghatározott vadnemeket illetőleg — tehát nem feltétlenül) 3 frt büntetés terhe alatt tiltattak el. Miből önkényt következik, hogy hazánkban a vad 500 évekig annyira közös vagyonnak tekintetett, hogy arra vadászni , a nem nemes is, — ki pedig földet tulajdoni joggal nem szerezhetett : jogosítva volt. Mely vélemény alaposságát — a törvénynek azzali indokolása, hogy t i. ez által a paraszt egyedüli rendeltetésére a földmivelésre kényszeríttetvén s ezzel az oly semmi hasznot nem hajtó foglalkozástól, mint a vadászattól elvonatván, — - dologtalanság, — és az abból folyó erkölcs*
