Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-375

875. országos ülés november 7. 1871. 203 tünk, hanem kormányunknak befolyása van még a túlsó oldal ügyeire is. Hiszen mi azt régóta mondjuk, és épen abban jelezzük a veszélyt, hogy bizonyos eventualitások alkalmával a magyar kormány kénytelen lesz a túlsó fél ügyébe avatkozni: mi jogot fog adni az osztrák miniszterelnöknek, hogy viszont avatkozzék a mi ügyeinkbe; (Ugy van! a szélső hal oldalon.) ez igen természetes logiea. Be van tehát e szerint bizonyítva, hogy nem az alaptalan, mit én hirdetek, hogy tartomány vagyunk; hanem alaptalan az, mit a túlsó oldal hirdet, hogy egészen önállók vagyunk és miután az első rész áll ; nem áll az, mit a miniszterelnök ur következtet: hogy ez jele annak, hogy itt beavatkozás nem is történt. De térjünk át magára a dolog lényegére. En megvallom, megvártam volna a miniszterelnök úrtól, hogy ne érte volna be ezen — noha meglehetősen érdekes elmefuttatással; — hanem alaposan megismertette volna a t. házzal azt, hogy tulajdonképen mi és minő volt azon rész, melyben a magyar kormány, illetőleg annak képviselője, a túlsó oldal ügyeibe beavatkozott 1 E részben semmit sem tudunk; mert a miniszterelnök ur csak annyit méltóztatott mondani, hogy az tisztán közösügyes kérdés volt, s ennélfogva kénytelen volt véleményét megismertetni. Mindnyájan ismerjük a cseh felirati javaslat szövegét; tudjuk miként a feliratnak mindjárt elején ki van mondva, hogy tiszteletben kívánják tartani azon alkut, melyet az osztrák fejedelem a magyar királysággal kötött. Tehát az már magában nem ok, hogy bele kelljen avatkozni, mint talán oly közösügyes kérdésbe, melyben Magyarország is volt érdekelve; {Helyeslés a szélső hal oldalon.) nem volt ok: miután ők kijelentették, hogy ők készek együtt tartani. Ez tehát nem volt ok; de talán volt más ok, és erre óhajtok reflectálni. Engedje meg a t. ház! hogy csak néhány szóval juttassam eszébe a t. kormánynak és a t. jobboldalnak, hogy melyek voltak azon főérvek, melyek mellett a nemzet egy jó részével a 1867-es egyezményt elfogadtaták. Két főérv volt: az egyik volt az, hogy mi gyenge kis nemzet vagyunk, minélfogva saját lábunkon meg nem állhatunk és igy szükséges, hogy valakire támaszkodjunk; a másik főérv volt az „orosz mumus." Azt mondták ugyanis, hogy — miután mind saját hazánkban, mind a monarchiában úgyis már sok a szláv faj és hogy hátunk mögött ott van a szláv eszmének hatalmas képviselője, ott tehát a veszély, mely Magyarországot fenyegeti: a panslávismus. Ez tény. Ezzel bátortalan itották Magyarországot, ezzel puhították meg a nemzet egy részét, bele öntve a félelmet. Ezen két érv — ámbár bizonyos alapját a magam részéről sem tagadhatom, — engem félelemmel nem tölt el; igaz, nem tagadhatom azt sem, — mert számok bizonyítják — hogy kis nemzet vagyunk; de jól tudjuk, hogy a nemzeteket nem számok szerint szokták mérlegelni, hanem lelkesedési képességűk nagysága szerint. Volt idő és nem régen, midőn csekély számunk daczára nagy nemzetként állottunk Európa szine előtt. {Igás! a szélső hal oldalon.) Ugy szintén nem tagadhatom, hogy hátunk mögött van a hatalmas orosz: hanem abból nem következik az, hogy félni kell. Mert abból, hogy már egyszer bejött hazánkba az orosz: nem következik, hogy félni kell; mert mikor valaki megbotoz, nem a botra fogok haragudni, a mely megvert, hanem arra, a ki a botot kezelte. {Ugy van! a szélső hal oldalon.) Tehát mondom : a két érv áll, alapja van, azfc kétségbe nem vonom; de különösen önöknek, kik főképen abból csinálnak hatalmas fegyvert, micsoda politikai irányt jelölt ki e két érv, be kellene látniok azt, hogy abból, hogy mi kis nemzet vagyunk: az következik, hogy sokkal inkább mint egy nagy nemzet, óvakodjunk attól, hogy ok nélkül ellenségeket csináljunk magunknak. {Helyeslés a szélső bal oldalon.) A másik érvből, hogy félnünk kell a panslávismustól: az következik, hogy kövessünk el mindent, kerüljünk mindent, a mi okot szolgáltatna arra, hogy ezen félelmes kísértetet sírjából előidézzük. Es ime, mit láttunk! Önök, kik e tanokat hirdetik: azokkal ellenkező politikát követnek. Ha van valaki, kinek érdekében áll, fel nem zúdítani a szláv elemeket: Magyarország érdekében van, de mindenesetre azon kormány érdekében, mely folyton ezzel ijesztgeti a nemzetet. Nem hiszem, hogy legyen e háznak egy tagja, a ki meg volna lepve azáltal, a mi ma Csehországban történt. Erre el lehettünk készülve. Ne feledjük el, hogy midőn önök megkötötték a 67-es egyezményt, ez az 1866-iki háború után volt, a lombarcl-velenczei amputatió után. Akkor könnyű volt a calculus. Akkor maradt tíz milliónyi szláv és hat milliónyi német a monarchia túlsó részében, vagy a mint méltóztatnak mondani, a másik felében, magam sem tudom, hogy fejezzem ki. Azt tehát minden politikus előre láthatta, hogy az lehetetlen, hogy ily nagy többség fel ne ébredjen és ne kívánjon magának annyi önállóságot, a mennyivel bir Magyarország. 2G*