Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-375

375. országos ülés november 7. 1871. 199 lyással : most először hangoztatja a szélsőbal egy tagja, hogy a magyar kormány oly döntő befolyást gyakorol a monarchia másik részében is, hogy őt és egyedül őt illeti a felelősség az ott történtekért is. Azonban nyugodjék meg a tisztelt képviselő ür, a mily teljesen alaptalanok voltak a tisztelt képviselő urnák és azoknak állítás? i, kik vele együtt hirdették és hirdetik, hogy a 67-iki kiegyezés Magyarországot egy minden befolyás nélküli provinciává szállította le; ép oly alaptalan azon állítása is, mely szerint a magyar kormány szakította volna meg a lajthántuli egyezkedések fonalát. (Halljuk! Malijuk!) És ezzel áttérek azon állításokra, vagyis feltevésekre, melyeket a tisztelt képviselő urak alkalmasint a prágai lapokból merítettek, és melyek egyiránt szolgáltak alapjául mindkét interpellatiónak. Az első állítás az, hogy a magyar kormány mint olyan, beleavatkozott egy lajthántuli kérdésbe, és abban a közbiró szerepét vette át. Erre nézve bátor vagyok válaszolni, hogy ón nem a magyar kormány nevében ; hanem mint a korona egyik tanácsosa vettem részt a tanácskozásban, nem döntő szavazattal, még kevésbbé mint közbiró: hanem a tárgy természetéhez képest, mely közös volt, csatlakoztam a közös minisztérium álláspontjához, melyet teljesen helyesnek kellett elismernem. Ez oly tény, melyet senki sem fog kétségbe vonhatni. Midőn erre hivatkozom: kijelentem, hogy semmi fontosságot nem tulajdonitok annak, hogy a magyar kormány nevében vettem-e részt, vagy mint a korona tanácsosa, — csak a tényállást kívántam constatálni. Szólottam a magam saját nevében, mert nem láttam külön magyar, hanem egy közös kérdést; de volt jogom szólani a magyar kormány nevében is. A második állítás, melyre a tisztelt képviselő urak interpellátiójukat alapítják: az, hogy a válság, melybe én beleavatkoztam, tisztán ausztriai belügyi kérdés volt. Ez állítás az egyedüli fontos, mert ez döntő az iránt, vajon helyesen jártam-e eí, akár mint a korona tanácsosa általában, akár mint a magyar kormány képviselője vettem részt a tanácskozásban. Ezen állításra nézve van szerencsém kijelenteni, hogy azon álláspont, melyet én a közös minisztériummal együtt elfoglaltam: nem volt egyéb, mint az, hogy azon szerződési erővel biró törvények, melyeket egyrészről a magyar korona országai, másrészről ő felsége többi országai és tartományai elfogadtak és ő felsége szentesitett, — és melyek a birodalom két részének egymáshozi viszonyát befelé és állását kifelé szabályozzák, melyeket az egész világ ilyeneknek ismert el: nem hozhatók kétségbe sem utólagos jóváhagyás, sem feltételekhez kötött elismerés által (Helyeslés jobb felől.) és igy nem vonhatók ma ez, holnap amaz országgyűlés hatáskörébe, ha nem akarjuk a monarchia szétbomlását előidézni. Ez volt az álláspont, melyet a közös minisztérium elfoglalt, és melyhez én teljes határozottsággal csatlakoztam, a mint tetszik, akár a magam, akár a magyar kjQrmány nevében. De ez nem lajthántuli belügyi, nem magyar, nem cseh, hanem törvényeink értelmében világosan a monarchia két része közti közös kérdés, (ifelyeslés jobb felől.) És már most kérdem: ha én ezt nem teszem, vajon nem több joggal mondhatta volna-e az ellenzék, mit már többször hallottunk: „mi ezen törvényeket nem szeretjük, és nem szerettük, elleneztük, mig lehetett, de tiszteletben tartjuk, mióta törvényerőre emelkedtek, és ime a kormány oly gyönge, annyira befolyás nélküli, hogy azon törvényeket nem képes tiszteletben tartatni, melyeket saját maga hozott." (Tetszés jobb felől.) És kérdem: nem több joggal következtette volna-e az ellenzék akkor, mint azt teszi ma, hogy a mostani közjogi alap fentartható nem lévén, azt mással kell felcserélni ? Én ezzel, tisztelt ház, bebizonyítván azt, hogy tévesek azon állitások, melyekre a tisztelt képviselő urak interpellatióikat alapiták: világos, hogy ezzel együtt megszűnnek az azokból vont következtetések is; — és igy itt be is zárhatnám válaszomat, ha Debreczen város tisztelt képviselője nem intézett volna hozzám egy kérdést, melyre válaszolni kötelességemnek tartom, már azért is, mert a házszabályok értelmében, a ház a vitától el lévén zárva, nem szeretném, hogy a közvélemény azon benyomás alatt maradjon, mintha a választ e kérdésre akár a ház, akár a kormány kerülni akarná. (Halljuk! Halljuk!) A kérdés igy hangzik: nem gondolom-e én időszerűnek, hogy a túlsó rész bonyodalmainak itteni következményei kikerülése végett a personal-unio alapjára áttérjünk f Erre határozott válaszom az : miszerint általában nem hiszem, hogy a personal-unióra való áttérés bármi okból akár most, akár máskor hasznos vagy szükséges legyen ; (Nyugtalanság bal felől. Halljuk! Halljuk!) de legkevósbbé azon okokból, melyekkel azt a t. képviselő ur támogatta. (Halljuk!) Igyekezni fogok ezt bebizonyítani; mielőtt azonban ezt tenném, legyen szabad néhány általános megjegyzéseket tennem a personal-unio fogalmára nézye. (HaUjuk!) T. ház! Én általában azon nézetben vagyok, miszerint felette bajos meghatározni, hol végí