Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.

Ülésnapok - 1869-374

374 országos ülés november 8. 1871. 181 rez nyugalmat a hazában. Kérem az alsó ház eredeti szövegezését elfogadni igy : 15. §. „Zsel­lértelkek belsőségeinél maradvány felszámításá­nak helye nincs. Ha azonban ily telkekhez úr­béri természetű külső földek is tartoznak : ezek a zsellérek által megváltandó maradvány-föl­dekül tekintendők , a mennyiben az úrbéri táblában kitett mennyiséget meghaladják." {Helyeslés.) Fittler Dezső: T. ház! Az előttem szólott t. képviselő ur előadásával szemben, ki épen azon oldalon ül, hol az 1848-diki törvé­nyekre igen szeretnek hivatkozni: bátor vagyok épen azt hangsúlyozni, hogy figyelmen kivül nem lehet hagyni azt, a mit az 1848-ki IX. t. ez. első szakasza mond, a mely t. i. azt mondja, hogy a volt földesurak kárpótlása a nemzeti be­csület védpajzsa alá helyeztetik. És épen mi­dőn az 1848-ki törvény ezen szakaszának hódo­lok : azt hiszem, hogy nem jövök ellenkezésbe azon elvvel, a mely ezen ház által kővettetik. Már most tüzetesen felelek azokra, melyek a t. képviselő ur által mondattak. O a most tár­gyalás alatt levő törvényjavaslat első g-ából azt látszik következtetni, mintha talán e § által az szándékoltatnék, hogy ezen zsellérföldek után a földesuraknak külön kárpótlás adassék; pedig erről szó sincs: mert itt csak az katároztatik meg, kogy mi tartozik az úrbéri földek soroza­tába; ez nem az illetőséget katározza meg, ka­nem kimondja, kogy akár a telki illetőség, akár az egyébként úrbéri bánásmód alatt levő föld az úrbéri földekkez tartozik: ebből pedig a fe­leslegnek mikénti kárpótlására következtetést vonni egyátalán nem lehet. Már most azt hangsúlyozza tisztelt Sza­kácsy képviselő ur, hogy a volt földesúr úgyis mindenért kárpótolva van és erre nézve némi számítást tett. Bátor voltam én is némi számítást tenni és azt hiszem, hogy számítá­sommal sikerül megmutatnom: hogy a volt föl­desúr az 50 frt kárpótlással nincs egyébért kár­pótolva, mint a 18 napi robotszolgálatért és füstpénzért. Ugyanis, méltóztatnak tudni, hogy minden robotnak megváltása törvény szerint 10 krral vétetett fel; tehát 18 napért 1 frt 80 kr járván, ez kitesz 3 frtot, ehhez hozzáadva az 1 frt füstpénzt lesz 4 frt, ezt tőkésítve vagyis 20-szal sokszorozva lesz 80 frt. — ennek kezelési költség fejében Ve-át vagyis 13 frtot levonva, maradna 67 frt, vagyis a volt földesurat tulaj don­kép nem 50 frt, hanem 67 frt illette volna meg ma­gáért a zselléri belsőségért a külső földeken kivül. Tehát méltóztatnak látni ezen számításból, hogy a volt földesúr, ka kárpótoltatnék : akkor egy zselléri telekért neki 60 frt járna. Már most kérdem, leket-e azt állítani, kogy a mely zsellér belsőségen felül külső földet is bir: ezért a földesúr kárpótolva van? Épen nincs kárpótolva ; mert tudjuk, kogy mi leginkább az eredete a külső földeknek: az, kogy midőn Mária Terézia az urbért behozta, a mely volt jobbágynak birtokában nem volt any­nyi, hogy egy nyolezad telket kitegyea: az zsellórállapotba helyeztetett ; tékát már akkor szolgálat alatti úrbéres föld volt az. Bátor va­gyok ennélfogva azt indítványozni, kogy a köz­ponti bizottságnak véleményét elfogadni méltóz­tassék. {Helyeslés jobb felől.) Nehrebeczky Sándor : T. káz ! A központi bizottság által beadott szövegezésben azon lényeges hiba van, hogy a 15-ik §. 2-dik bekezdésében előforduló „tartoznak" szó után uj szövegezés kezdődik. Ha ez ugy maradna, a mint nyomtatva van: akkor a szövegben kétszer fordulnának elő ugyanazon szavak. A dolog tény­leg ugy áll, hogy a központi bizottság a 2-dik kikezdést újból szövegezte. Ezen stylaris előterjesztés után bátor va­gyok a dolog lényegére nézve ellenvéleményemet nyilvánítani az előttem szóló Szakácsy Dániel igen tisztelt képviselő ur irányában, és pedig azon okból, mert az ő előadása igen eltér azon alapelvtől, melyre az úrbéri kárpótlás fektetve van. Az úrbéri kárpótlás alapelve az, hogy a földesúr azon hasznok után, melyeket az úrbéri viszonyok megszüntetése által vesztett: kárpótol­tassék. Már pedig tökéletes igazsága van Fittler képviselő urnák, hogy a zsellértelkeknél akkor, midőn a földesúr az 50 frt kárpótlást kapta : nem kapná meg a haszon kárpótlását ott, a kol a zsellérnek belsőségen kivül külsősége is van, mert ezen 50 frt kizárólag csak 18 napi robot utáni kárpótlás fejében adatott. Azon nézete Szakácsy Dániel képviselő ur­nák, kogy azért nem jár a zsellérnél lévő kül­sőség után kárpóüás, mert ez az urbériségben benne van: nézetem szerint nem alapos; mert kisz ép az urbériséget kárpótolja az állam és per analógiám azon földek, melyek a zsellérnél a belsőségen kivül vannak, maradékföld gyanánt számíttatván, szükséges, kogy kárpótoltassanak. Már pedig azért nem kárpótoltatnak az állam által, kanem a zsellérek által mondatnak kár. pótlandóknak, mert azok a zsellérek kaszonél­vezményékez tartoztak ; ellenben ott, a kol kül­sőséggel bir, szántófölddel, réttel, a 18 napon kivül teljesített szolgálmányok után, ka azt megtartani akarja: nagyon méltányos, kogy maga adja a kárpótlást. Ennélfogva a 15. szakaszt ugy, mint a bizottság szövegező, elfogadandónak tartom.

Next

/
Thumbnails
Contents