Képviselőházi napló, 1869. XVII. kötet • 1871. junius 1–november 21.
Ülésnapok - 1869-365
130 365 országos ülés szeptember 23. 1871. a sondirozást csak most fogják eszközölni. Azt mondták : az egész munka 13 millióba fog kerülni ; d? nem tudták még, hogy mily mélyen van a tenger feneke. Önöknek az mindegy volt: 100 vagy 2000 ölnyire van a tenger-fenék, önök a költségvetést megcsinálták és a képviselőház által megszavaztatták ; de hogy nem lesz-e szükséges 23 vagy 33 millió, azt senkisem képes megmondani, sem önök, sem mi. Ily megszavazások ellen én részemről tiltakozom. Helytelennek tartom a törvényhozás által ily nagy összegeket tökéletlen tervekre, s mintegy bekötött szemmel megszavaztatni. A jelen esetben pedig azt mondanám, hogy ama néhány ezer frt, mely már elköltetett inkább veszszen el, — hisz alig adtak ki e czélra eddig 20,000 frt, — veszszen tehát inkább oda ezen csekélység, de ne koczkáztassunk milliókat, hanem csináltassanak uj solid tervet, és terjeszszék azt újra a törvényhozás elé; mert jól tudjuk, hogy a szakértők Fiumében most majdnem kizárólag azon véleményben vannak, hogy az eddigi terv haszonvehetetlen rósz. Hanem önök nem merik a törvónjmozás elé hozni az uj tervet, miután egy positiv terv alapján szavaztatták meg a 13 milliót, és már most nem mehetnek a törvényhozás elébe uj tervvel, bevallván, hogy az országgyűlés elé adott terv nem volt kellőképen elkészítve, nem volt komoly tanulmányokra alapítva; pedig ugy van. — Ezen kiadás tehát, melyre önök 13 milliót szükségeinek, még azon esetre is, ha semmi kifogás sem volna ellene, ha ezen elhelyezés tökéletesen helyes volna : még akkor is ezen 13 millió csak 8 —10 év múlva fog szükségessé válni. Ennélfogva azt már most ily nagy mérvű kölcsönnel fedezni szükségtelen. A kiépítendő vasútra nézve már elmondatott előttem szóló által, hogy abban az eljárás hasonló volt az előbbiekhez, hogy a képviselő ház soha sem tudta, mennyibe fog kerülni egyik másik vasút, és hogy tulajdonkép, mily áldozatok kívántattak az országtól, midőn egyik vagy másik vasút megszavazása kéretett. Vannak vasutak, mint igen jól méltóztatnak tudni, itt van például a károlyvár-íiumei vasút, melynek szerződését én magam legalább négy izben szorgalmaztam, és már 3 év óta kérem, hogy terjesztessék a ház elé, kinyilatkoztattam, hogy azt érvényesnek és törvényesnek nem ismerhetem el addig, míg a képviselőház helyben nem hagyja : ós mégis mai napig sem láttuk azt, és nincs is tudomásunk arról, hogy a károlyvár-fiumei vasút 10—20 — 30 millióba fog-e kerülni. Igaz, hogy magán utón egyet-mást hallottunk a dologról; de ez nem elegendő arra, hogy a tőrvényhozás ily utón elinduljon. Önök azt mondották, hogy szavazzunk meg 3 milliót. Jól van: gondoltuk, hiszen ez nem sok, általánosan óhajtott vasútja volt ez Magyarországnak, s a 3 milliót megszavaztuk egész készséggel. Már most követeltetik a jövő évi költségvetésben ugyanezen czélra tiz millió. Jól van, ez sem sok, de hányszor fognak még 10 milliót kívánni. A most kért tiz millió csak az 1872. évre szól. Mer-e a miniszter ur jót állani arról, hogy 30 millióval ki fog építtetni a vasút, melynek terve most 26 millióra megy. De akár mennyibe is kerül: a kormánynak kötelessége az ily nagy horderejű szerződéseket a törvényhozás jóváhagyása alá bocsátani. A nélkül, én részemről, soha sem fogok megszavazni semmit, sem az ily módon kötött szerződéseket törvényesen kötelezőknek elismerni. További érveket az előttünk fekvő törvényjavaslat támogatására nem a minisztérium hozott fel, hanem a pénzügyi bizottság. A pénzügyi bizottság nem találta elégségeseknek a miniszter előterjesztését a kölcsön indokolására. Felhozott tehát több más indokot is, s azt mondja, hogy ezeken felül szükséges még a budapesti összekötő vasútra 1872-ben 1.500,000 forint ; később pedig azt mondja, hogy ezen oly annyira nagy fontosságú, mint sürgős szükségü vasút létesítése legalább még 2.500,000 frtba fog kerülni. Ez tehát öszszesen 4 millió forintot tesz. Az igaz, hogy ezen összekötő vasút szükségességét régen elismerte a képviselőház ; de megszavazta-e ezt valaha ? vagy terjesztett a minisztérium a képviselőház elé eziránt terveket ? megmutatta-e, hogy menynyibe fog kerülni ? Nem ; hanem most jön a j pénzügyi bizottság, s azt mondja, természetesen ! a kormánytól nyert informatió utján, mert, hogy , más honnan vehette volna, azt nem tudom : hogy 4 millióba fog kerülni. i Engedelmet kérek, ha azt akarják mondani, j hogy az egész összeköttetés Pest és Buda közt ! 4 millió írtban fog kerülni : hát előre mondom, ; hogy nem hiszem, és kérdem a miniszter urat, , hogy kijő-e háromszorosával e sommának az I egész összeköttetésnél Buda és Pest között? | (Közbekiáltás a hid nincs oda értve!) Ha a híd | nincs oda értve, akkor nincs is összeköttetés, mert ] ez csakis a hídon mehet át ; és ha az összeI köttetés alatt nem értik a hidat, én a 4 miilót | felette soknak találom; mert akkor az a kis daí rab vasúti összeköttetés a losonczi és a budai i pályaudvar közt nem kerülhet 4 millóba. Hai nem talán szándékoznak egy fényes nagy központi pályaudvart készíteni ? De ez sem fogna oly nagyon sokba kerülni, hogy ha nem tervezj tetik a város közepébe, hol igen drága telke' ket kell kisajátítani, hol nem is mehet máskép