Képviselőházi napló, 1869. XVI. kötet • 1871. ápril 5–május 31.
Ülésnapok - 1869-341
841. országos ülés május 12, 1871. 195 kolásban az ausztriai Lloyd ügyének tárgyalása érdekéből szakértők egybehivása helyeztetett kilátásba: kérdezem a kereskedelmi miniszter úrtól: 1. Összehivta-e az emiitett szakértőket, és mi eredmónynyel ? ha nem, miért nem? 2. Nem tartja e szükségesnek, hogy egy ilyen hajózási ügy létesítése czéljából a törvényhozás intézkedjék, még mielőtt az ausztriai Lloyddal kötött szerződés ideje lejár? Elnök: Közöltetni fog a miniszter úrral. Ghyczy Kálmán s Két kérésem van a ház igen t. elnökéhez: a főrendházi üzenet, a községek rendezéséről szóló törvényjavaslatra nézve megérkezvén, a főrendházi észrevételeknek megbirálásában némi nehézséget okoz az. hogy kezünk közt csak azon szöveg volt, melyet a központi bizottság állapított meg, de nem birtuk azon módosításokat, melyek a központi bizottság által megállapított szövegben itt a házban tétettek; és a főrendek épen azon szakaszokra tettek néhány észrevételt, melyek a házban módosítva lettek. Ezen alkalommal e körülmény nem okozott különös nehézséget, mert a főrendek észrevételei nem voltak épen igen lényegesek és nagyon eltérők, a házban elfogadott szövegtől. De megeshetik ós meg fog esni, hogy más alkalommal, nevezetesebb és fontosabb észrevételei lesznek a főrendeknek, és akkor mindig nehézséget fog okozni a főrendek észrevételeinek megbirálása, ha netalán ép oly pontokra fognak észrevételt tenni, melyek itt e házban megváltoztatván, kezeink közt nincsenek; mert a házban tett módosításokat igen nehéz mindig pontosan feljegyezni. Az volna tehát a t. elnök úrhoz első kérésem hogy mind oly törvényjavaslatokat, melyek itt a házban több módosításon mennek keresztül, lenne szives újra a ház tagjai számára kinyomatni, hogy azon alkalommal, midőn a főrendi üzenet megérkezik: a főrendi észrevételek megbirálására nézve azon szöveget birjuk, mely itt a házban lett megállapítva. Ez nagy költségbe nem kerülhet, mert a főrendek a törvényjavaslatokatmagok számára mindig újra kinyomatják; tehát csak az iránt kellene egyetértőleg a főrendiház elnökével intézkedni, hog} r ezen törvényjavaslatok ily alkalommal több példányban nyomassanak ki, s akkor a ház tagjai közt kiosztassanak. (Helyeslés.) Másik kérésem különösen ennek folytán azon törvényjavaslatra vonatkozik, mely az úrbéri viszonyok rendezéséről szól. Ugy látszik, \íogj ezen törvényjavaslatra nézve a főrendek részéről számosabb és fontosabb észrevétel tétetett. Miután ezen törvényjavaslatra nézve a főrendi üzenet már j nem sokára, talán ma is a házhoz vissza j fog érkezni; ennélfogva arra kérem a t. elnök urat, hogy méltóztatnék, ha lehetséges, az urhéri viszonyok rendezéséről szóló törvényjavaslatot, ugy a mint a házban megállapítva lett, azon módosításokkal ujolag kinyomatni, hogy, midőn a főrendházi üzenet tárgyalás alá vétetik, a kiigazított szöveg kezünkben lehessen. Ha pedig ez, idő rövidsége miatt, nem lenne lehetséges; akkor ezen esetre nézve csak az iránt volnék bátor megkérni a t. elnök urat, méltóztatnék legalább annyi kiigazított számú példányról gondoskodni, hogy minden osztály és pártértekezlet számára legalább egy egy példány jusson, hogy annak idejében, midőn hozzá fogunk szólani: a kiigazított szöveg kezeinknél legyen. Elnök: A múltra nézve a t. ház megegyezik abban, hogy a mennyi példányt lehet megszerezni a főrendektől, annyit megszereztetek, illetőleg ki fogok igazíttatni ; jövőre pedig ugy fogok intézkedni, hogy a főrendiház elnökét fölkérem, miszerint legyen szives az oly törvényjavaslatokból, melyekben eltérő módositványaik lesznek, annyi példányt nyomatni, hogy a t. ház tagjai számára is elegendő példány jusson. Ha a költség nehézségeket okozna, azt a képviselőház meg fogja téríteni. (Helyeslés.) Ordódy Pál az állandó igazoló bizottság előadója (olvassa az állandó igazoló bizottság jelentését Hoós Ferencz és Ghorin Ferencz képviselők választási jegyzőkönyve tárgyában, a mely jegyzőkönyvek mind kiállításukra, mind tartalmukra nézve a törvény rendeletének megfelelvén: az állandó igazoló bizottság Hoós Ferencz és Chorin Ferencz képviselőket, a szabályszerű 30 nap fönntartása, mellett, az igazolt képviselők sorába fölvétetni kéri.) Elnök : Az újonnan megválasztott képviselők az igazolt képviselők névjegyzékébe mint föltételesen igazoltak fölvétetnek, egyzszersmind osztályokba soroztatnak. Az 1-ső, 6-ik, 7-ik, 8-ik és 9-ik osztályban 47 tag van, a többiben mindben 48. Az eddigi gyakorlat szerint tehát ezek valamelyikébe kell az emiitett képviselőknek beosztatni. Itt vannak az osztályok számai, méltóztassék kihúzni, hogy Chorin Ferencz képviselő ur melyik osztályba fog beosztatni. Jámbor Pál jegyző (kihúzza a számot.) Nyolcz! Elnök i Chorin Ferencz képviselő ur tehát a 8-ik osztályba soroztatik be. Méltóztassék kihúzni, hogy Hoós Ferencz képviselő ur melyik osztályba osztassák. Jámbor Pál jegyző (kihúzza a számot) Kilencz! Elnök: Hoós Ferencz tehát a 9-ik osztályba osztatik. 25*