Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-314

<yg 314. országos ülés márczius 20. 1871. mert utóvégre is a kormány azt tette, mit a törvényhozás neki előirt. A törvényhozás semlegességet követelt, s a kormány semlegességet követett az utolsó perczig. Boesánatott kérek: ez épen olyan, mintha én, bocsánat, hogy triviális hasonlattal éljek, mint mikor én azt momdom tavaszszal inasomnak, ne füts többé, mert melegem van s ő megy és kidobja a kályhát. Jön a tél, aztán nincs kályha. Az indokot kell nézni, a miért a törvényhozás a kormánynak azon utasítást adta. Az indok, ha nem csalódom: csak az az egy volt. Mikor megindittatott a háború Franezia- és Németország közt, tudjuk, hogy az összes szabadelvű világ s vele együtt mi is, a németek mellett voltunk, mert a jog a német mellett volt. Fölszólalt tehát a magyar törvényhozás, s különösen a törvényhozásnak szabadelvűbb része fölszólította a kormányt, hogy e tekintetben maradjon semleges ; mert nemcsak semmiképnem akarja megakadályozni a német egységet, sőt ellenkezőleg tiszta szívből óhajtja azt, mint óhajtja minden szabadelvű ember. De alapeszméje az utasításnak az volt, hogy Európában tiszteletben tartassék azon elv, mely a modern közjog főelve, hogy minden nép szabadon rendelkezhetik önmagáról, s egyesülhet a szerint, mint azt múltja és traditiója követelik. Mi következik ebből? ugyanazon indok, melyből a törvényhozás megparancsolta a kormánynak azt, hogy semleges maradjon, mig a német egység létre nem jön : ugyan az parancsolta neki, hogy mikor a német egység meg volt teremtve, és támadó háború indíttatott a franezia ellen, és ugyanazon jog, mely előbb megsértetett Németországban, megtámadtatott Francziaországban . természetes következéseként ezen utasításnak, kikellett volna lépni a semlegességből legalább diplomatiailag. Ennyit tartottam szűkségesnek mondani arra nézve, mivel indokolni akarom : miért pártolom határozattan Irányi határozati javaslatát. Engedje meg a t. ház, hogy néhány rövid szóval tegyem meg észrevételeimet e törvényjavaslatra, melyek az eddig mondottak corolláriumát képezik. En a fő bajt nem ezekben látom. Mindig azt mondja t. miniszterelnök ur, hogy beszéljünk őszintén; ez egyben miniszterelnöküsk nagyon jól bebizonyította, hogy csakugyan diplomata. Hanem én nem látok semmi őszinteséget. Az őszinteség kiszokott tűnni mindenütt. E tárgyban, mint minden másban a kormány nem követhetett magyar politikát; itt osztrák politikát követett, és ez tisztán kiderül ezen Vöröskönyvből. Kész vagyok elismerni azon kevés jót, mit ami kormányunk a külügyi politikában tett, vagyis azt, mit a közösügyes politika neki megengedett. Ott ran a római kérdés. Elismerem, hogy ezen J kérdésben kormányunk egészen correct járt el. Annál nagyobb kötelességemnek tartom azt elismerni, minthogy e kérdésre vonatkozólag volt szerencsém legelőször fölszólalni e házban. Elismerem azt is, hogy hozzá járult maga miniszterelnök ur is. Erre nézve van itten egy próba. A római kérdésben a kormány azon jó elI vet követte, hogy egyrészről jószívű semlegesi seggel kisérte az olasz fejleményeket; másrészről I pedig fölajánlotta jó szolgálatát a pápára nézve annyiban, hogy személye iránt tisztelettel viseltessék mindenki. Hanem még nevezetesebb e levélben az, mit Beust gr. Palombának irt Rómába szeptember 13-án. Ebben rejlik összes külügyi politikánk kulcsa. Azt mondja: a pápai nuntius hozzá fordult, hogy tudja meg, minő állást fog elfoglalni az osztrák-magyar monarchia, ha az olasz csapatok át találnák lépni a római határt, és ezt irja: j'ai cru aussi utile de me concerter avec les Présidents des deux Ministéres afin de pouvoir m'enoncer avec plus d'autorité. Ebből kitűnik egyrészről, hogy Beust, mielőtt magát elhatározta volna, hogy minő állást foglaljon el a római kérdéssel szemben, tanácskozott az osztrák kormányelnökkel, s a mi kormányelnökünkkel, de hozzá teszi, et j' ai cru aussi utile de me concerter avec deux Ministéres és czélszerünek találta épen ezen kérdésben, hogy közöljön valamit a miniszterelnökkel, a miből világosan kitűnik, hogy ha nem találja ő czélszerünek, nem közöl vele semmit. Pedig a közősügyes törvények szerint, melyeknek engedelmeskedni nincs kedvem, de tiszteletben nem tartok, ezen törvény szerint, neki kötelessége minden fontos kérdésben számbavenni a magyar miniszterelnök véleményét is. Hanem ő ezt akkor teszi, mikor jónak látja. Ö jónak látta a római kérdésben, egyebekre nézve nem fordult elő semmi nyoma annak, hogy a magyar diplomatiának a külügyekbenlegcsekélyebb nyoma is volna. Itt rejlik azon titoknak is kulcsa, hogy mig Napóleon trónja erősen állott Francziaországban : erélyesen fölszólalt Beust; de midőn Napóleon későbben megbukott és előállott azon félelem, hogy a porosz győzelmek után az osztrák-német tartományokat Poroszország elveheti: akkor ismét meghunyászkodott. Ez tisztán osztrák politika volt. (Jókai közbeszól: Nagyon okosan tette !) Jókai | t. barátom azt mondja rá, hogy nagyon okosan i tette. Epén most akarok arra jönni, midőn befeí jezem beszédemet. Azért hagytam végül a harmadik thezist, mert Tisza Kálmán t. barátom hangsúlyozta, hogy mi a német egységet meg akartuk akadályozni. Én ezt nem értem. Majd később ki fog tűnni: ki az, ki a német egység igazi ba{ rátja. Mert a ki azt állítja, hogy a német egyI ség be van fejezve: az nem ismeri a természet-