Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-314

71 314. országos ülés márezius 20. 1871. Midőn azt látjuk, hogy egyrészről hiába bármely áldozat és törekvés, hogy az egyensúlyt legalább némileg helyreállítsuk, és hogy másrészről az erő mindig tulajdon irányát fogja követni : ebből — szerintem — nem azt kell következtetni, hogy ezen erőt működésében gátoljuk; de azt, hogy legyünk mi is, ha lehet, erősek. Azért tökéletesen helyeslem a minisztérium azon politikáját, mely mindig arra volt irányozva, hogy erőnk megtartassák : és én e tekintetben azt hiszem, most is sokkal jobb állapotban vagyunk, mint ha az ellenkező politikát követtük volna. Ürményi Miksa t. képviselőtársam azt mondja, hogy nekünk missiónk van. En is azt hiszem ; de a missiót nem abban látom, a miben ő, hogy, úgyszólván, mérséklő elem legyünk: hanem ellenkezőleg abban, hogy lehetőséget nyújtsunk azon kis nemzeteknek és nemzetiségi töredékeknek, melyek a Duna völgyébe szorultak, hogy élhessenek, és függetlenségüket, amennyire lehet, megtarthassák azon tömörülő nagy nemzetek közt, melyek közé szorultak. Erre kell nekünk törekednünk; ez kell, hogy politikai irányunk legyen, és nem az, hogy mi akármiféle ideális egyensúly helyreállításán dolgozzunk. Azért én a minisztérium politikáját, mely erre van irányozva, tökéletesen helyeslem. {Tetszés jobb felől.) Helfy Ignácz: T. ház! A határozati javaslat, melyet Irányi t. barátom benyújtott, ós melyet magam is aláirtam, nemcsak háborút, de még polgári háborút is idézett reánk. Meg vagyunk támadva mind a három oldalról: a jobb oldal, a balközép, ós még saját pártunk két tagja által is. Ily körülmények közt természetes, hogy kötelességünk összeszedni erőnket; és ezen kötelességnél fogva fölszólalok én is, mint e politikának egyik közharezosa. Legelőször is válaszolni fogok röviden két legközelebb álló ellenfelemnek. Azon kezdem beszédemet, amivel kezdette Kállay barátom: hogy csatlakozom Tisza Kálmán t. képviselőtársam azon mondatához, hogy a külpolitikában egyedül Magyarország érdekének kell irányadónak lenni. Igenis, mi azt rég mondottuk már. Sőt mi az egoismust még tovább viszszük, és nemcsak a kül-, de a belpolitikában is érvényesíteni akarjuk azon elvet, hogy Magyarország érdekei ne rendeltessenek alá a monarchia érdekeinek. Tökéletesen osztozom ezen axiómákban, és épen, mert osztozom, azért írtam alá, és azért támogatom tiszta szívből és tiszta meggyőződésből Irányi barátom határozati javaslatát. Mielőtt ezt röviden indokolnám ; meg nem állhatom, hogy néhány szóval ne reflectáljak azon, szerintem nagyon sajnos dolgokra, melyeket tegnap Schvarcz Gyula t. képviselőtársam mondott. Anélkül, hogy szükség lett volna reá': ő jónak találta nemcsak bebizonyítani azt, hogy mennyire fontosnak tartja a német nemzet emelkedését, még akkor is, midőn ez más nemzet rovására is történik ; hanem oly szavakkal támadta meg Prancziaországot, melyek — nem kételkedem — fájdalmas visszhangot fognak kelteni az egész hazában. Es igazán, nagyon sajnálom, hogy szomszédaink—(a balközép)—padjairól ez ellen csakis azon egy képviselő ur tiltakozott, ki e kérdésben nem ért egyet pártjával. En óhajtottam s reméltem volna, hogy ez ellen pártkülönbsóg nélkül mindnyájan tiltakozzunk. En átalában nem hiszem, hogy lehetséges legyen bármily finom politikusnak, vagy bármily nagy tudós embernek is kijelölni és meghatározni azt, hogy egyik vagy másik nemzet minő fokban járult s járul az emberiség nagy haladási müvéhez. Én nem hiszem, hogy ezt meg lehetne határozni. Az emberiség olyan, mint az emberi test szervezete: mindenik tagnak meg van a maga missiója. Ugy az összes emberi társadalomban is minden nemzetnek meg van saját egyéni missiója. És csakis ezen különböző tagok öszszemüködése teremti meg azt, amit civilisatiónak, haladásnak nevezünk. Hasonlattal fogok élni. Ha egy gyárban kezünkbe veszünk egy finoman szőtt selyemdarabot, és kérdjük: hogy melyik munkás csinálta ? arra senkisem fog felelhetni. Csinálta mindanynyi, elkezdve attól, aki a nyers anyagot kidolgozta, egész azokig, akik annak fényét megadták így van az a nemzetekkel is, különösen az értelmiség, az eszme, a gondolat mezején. Az olasz például megteremti az eszmét, fölkarolja azt nyers állapotban a német, és szorgalmával, mélységével concret alakba önti; jön az angol és az gyakorlatilag földolgozza, a gyakorlati életbe átviszi; innen átmegy Francziaországba, amely ad neki formát, szépséget, izlést és elegancziát. Tehát afölött okoskodni, hogy melyik nemzet járult leginkább hozzá az emberi haladáshoz, nem látom átalában megoldható kérdésnek: mert mindnyájan munkálkodtak ezen. De hogy e nagy gyárnak, melyben mindnyájan munkások vagyunk, hogy a nemzeteknek századok óta ép a franczia nemzet volt igazgatója: tagadni lehetetlen. Prancziaország nélkül Európa még tán ma is a feudalismus sötétségében volna. Uraim! Sérteni hinném a ház műveltségi fokát, ha szükségesnek találnám, bővebben fejtegetni: mily számtalan s nagy érdemei vannak Prancziaországnak a közművelődés és haladás terén. Ezen nemzetre azt mondani, hogy csak proclamálni tudja az emberiségjogokat ; de nem áll oly erkölcsi és értelmi fokon, hogy a gyakorlati életbe átvinni tudja; és époly perczben mondani azt, midőn hősi ellen-