Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-313

dv 313. országos Uiés mározius 19. 1871. Igaz t. ház, hogy a túloldalon egy hang sem monda, hogy akarja Ausztria oomlását; — nem is hiszem, hogy azt bárki akarja s óhajtja; de mégis meg kell jegyeznem, hogy azon parlamentalis unicum: hogy egy monarchia egyik parlamentjében ezen monarchia szétválásának eshetősége ismételten említtetik : nem vezethet e monarchia erősbödésére, a melyet mégis mindnyájan óhajtunk, — óhajtunk, mert van a monarchiának nagy és szép missiója, melyhez sok erő is kell. Első föladata Magyarországnak nem lehet más, mint saját és a monarchia tekintélyét és méltóságát megvédeni. Vannak, kik a cynicus positivitás e korában az eszméket, és köztük a „méltóság" eszméjét az ábrándok közé sorozzák; de helytelenül: mert méltóságuknak érzete és bizalom önerejükben, teszi a nemzeteket nemzetekké. Sajnálattal hallok mindenkor mindent, mi ez érzelmek rovására, ugymondott gyakorlati szempontból mondatik. Ezentúl t. ház, a magyar-osztrák biroda' lomnak szerintem kiválóan védelmi missio jutott világrészünk e területén. Védelmi, a szó nemes értelmében. Nemcsak területünket, de azon haladási és emberi eszméket is hivatva vagyunk oltalmazni, a melyek nevében szövetkeztek az e területen lakó különféle népek. Védeni területünkön, védeni kivüle; mert ha ott legázoltatnak: nem marad el a visszahatás mi reánk sem. Ezen hivatás épugy kizárja az absolut non interventio torzképét, mint távol áll a keresztes háborúkra emlékeztető kalandos irányoktól vagy egy európai gensdarme szerepétől. Ne feledkezzünk meg egy adag nemzeti önzésről: ez helyes és szükséges. Don Quixote nem volt politikus. — De ragaszkodjunk ezen eszmékhez. Ezek képesek egyedül itt, a hol nagyszámú nemzeti erők ethnografice nincsenek: erőt adni az államokba, mert lelkesítenek és megszerettetik a történelem leforgása alatt létrejött szövetséget. En bizom nemzetem geniusában — fölfogja ismerni az utat, és azon haladva, Ausztriával együtt leszünk erősek: mert 36 millió ember csak akkor gyenge, ha nem akar erős lenni. {Helyeslés.) Schwarcz Gyula: Részemről határozottan kimondom, hogy a kormány eljárását pártolom a porosz-franczia kérdésben. (Helyeslés.) Irányi Dániel t. képviselőtársam, azon óhaját fejezte ki tegnap: vajha nagj'obb erélylyel és több nyomatékkal lépett volna föl a közös diplomatia Francziaország érdekében; anélkül azonban, hogy háború veszélyének tette volna ki Magyarországot. Simonyi Ernő képviselőtársam erre is készlett volna, ha t. i. a diplomatiai végkisérlet nem sikerül. Megvallom, nem csodálkoztam volna egy pillanatig sem, hogyha e fölszólalás azon oldalról jön, oly férfiak részéről, kik a kiegyezkedési alkudozások óta folyvást arról akartak bennünket meggyőzni, a miről hiszem, maguk is megvannak győződve: hogy a közös külügy és hadsereg képes, bármely veszélylyel szemközt megóvni Magyarország érdekeit az európai államrendszerben. Azonban minő ellenmondás. Epazon padokról halljuk e kívánalmat, a honnét a legrendszeresebb következeteséggel, benső önfeláldozó odaadással ostromolták mindig a közös külügyet és közös hadsereg lételét. Eltekintve ezen ellenmondástól — ami talán megingatja azok hitét, kik a közös ügyeket csakugyan szükséges rosznak és a personális uniót szükséges jónak tartották; — eltekintve ezen ellenmondástól, szeretném látni azon indokokat, melyek bennünket arra indíthatnának, hogy roszaljuk a kormánypolitikáját az oroszfranczia kérdésben. Én ezen indokokat, megvallom, nem látom sehol, legkevésbbé látom t. képviselőtársaim fölszólalásában. Irányi Dániel t. képviselőtársam azt kívánta, hogy még több diplomatiai kísérletet tettek volna, mint amennyi történt. El is sorolta azon kísérleteket, melyek lehetségesek voltak a nemzetközi jog értelmében. En részemről hiszem, hogy lett volna annak értelme akkor,hogyhaAusztria és Magyarország diplomatiája e téren természetszerűleg nem lett volna már elszigetelve, ha akadtak volna csakugyan oly szövetségesek, mint a milyenekről Simonyi képviselő ur tegnap beszélt, ha Anglia csakugyan azért nem ment volna tovább, mert Ausztria nem ment tovább, mint amennyire lehetett. En azonban e részben máskép vagyok értesülve : e tekintetben egészen más volt a megállapodás. Mindazok daczára, mik itt az angol Kékkönyvből kiolvastattak: részemről annyit tudok, hogy az angol kormány azért nem folytatta határozottabban a diplomatiai kísérleteket, mert meg volt győződve arról, hogy szemben Németország eltökélett megállapodásával, nem lehet e kísérletezésnek más vége, mint baboru. Más, részről pedig fölfogása azon okra nézve, hogy miért kellene épen háborút indítani: erre nézve az angol kormánynak fölfogása véletlenül nem egyezett azon fölfogással, a tételes nemzetközi jogra nézve, melyet t. képviselőtársam tegnap