Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-312

312. országos ű!és márczius 18. 1871. 41 szinte leroskadj alatta, álljunk oda, könnyitsüuk egyet rajta. Én ezen politikának jogosultságát is elismerem; elismerem, hogy logieai következetesség, sőt talán üzleti felfogás is van benne: de ebbe a eonsortiumba nem állote (Derültség.) Mondom tehát, ezen két eltérés van: vagy, ha békét akarunk ne tartsunk katonát ; vagy ha katonát tartunk: esináljunk háborút. Hanem nem ismerem el sem logicáját, sem jogosultságát azon harmadik politikai nézetnek, mely a mi thesisünkkel mind a majort mind a minort szemközt állítva, azt mondja: ne tartsunk katonát, ne szavazzunk meg a hadsereg, a honvédség számára egy garast sem, ne adjunk sem ujonezot, sem honvédet; hanem aztán kötelezzük a kormányt arra, hogy kövessen erélyes politikát. Ez a lehetetlenségnek politikája. Indokai, elismerem, igen nemesek : könynyiteni akarunk saját terheinken, könynyiteni akarunk a mások terhein. Tiszteletreméltó indokok; csakhogy megjegyzendő, hogy a mások terhein nem könnyithetünk egyébként, mint ha azok egy részét vállainkra veszszük. Igen nemes indoknak tartom, hogy a franezia nemzet iránti sympathia ekként nyilvánul; igen szép, igen helyes érzületnek tartom a magyar nemzettől, hogy a bukottnak nyújtja kezét, és kétségbe volnék esve nemzetem jelleme fölött, hogyha a diadalmaskodónak zengene „ hozsanna' -t. Még azt is föl akarom említeni, hogy a hála érzete kötelez bennünket, megemlékezni, hogy egy időben a franezia nemzet, melynek kormánya bár a magyar szabadságharezban érettünk semmit nem tett, de maga a nemzet, menedéket, oltalmat nyújtott számüzötteinknek •— és azért nekünk is kötelességünk: társadalmi utón minden módot megkisérleni, hogy a franezia nemzeten ejtett sebeket begyógyítsuk. De ezen helyen és azon helyen csak kormány és képviselők ülnek, a kiknek egyedül kötelességök Magyarország megtartása. Itt nem érzelgünk, itt nem hálálkodunk; itt számítunk és megfontolunk (Helyeslés) ; és azért kénytelen vagyok kimondani, hogy én ezen föníorgó kérdésben a kormány által követett politikát helyesnek tartom. (Helyeslések több oldalról.) Különösen hangzik ugyan, hogy épen az ellenzék padjairól legyen a kormány védelmezve; de erre nézve is határozottan kimondom a magam nézeteit. Én mindig és minden körülmény közt és mindenki társaságában oppositio nem vagyok; én nem vagyok a kormány irányában oppositio, az absolutista^ az ultramontán párt társaságában. (Helyeslés) Én nem vagyok oppositio a magyar kormány irányában a bécsi centralista párt társaságában, nem. Én nem vagyok oppositio a magyar kormány irányában a kardcsörtető, háborút akaró párt tárKÉPV. H. UAPLÓ 18*?- XT. saságában. (ÉlénJc helyeslés.) Ezen esetben pedig különösen lehetetlen a tényt elhallgatnom, hogy hiszen maga a t. ház, maga a nemzet felszólította a kormányt ezen politika követésére. Mi interpelláltuk, mi követeltük, hogy mondja ki a semlegességet. Ha jól emlékezem, épen Madarász t. képviselő ur elnöklete alatt tartatott Pesten egy népgyűlés, mely a kormányt a föltétlen semlegesség föntartására kérte. A kormány tette azt, a mire mi fölkértük: és most roszalni akarjuk, a mit tett? Miért követeltük a semlegességet ? talán félelemből ? Nem. Nem azért, mintha erőnk nem lett volna belépni az actióba. Ugyanazon vér, a mi 1848 —49-ben csodákat tett, ma is buzog még a magyar erekben, és a magyar kormányférfiak, a magyar politikusok szintely jól fogják tudni, hogy gyakran a háború által lehet kieszközölni a békét, és még többször a háborútól való félelem idézi elő a háborút. Tehát nem a porosz-orosz szövetség előtti félelem tartott minket vissza: mert inkább ellenkezőleg, ha az lett volna az indok : akkor épen ez lett volna az alkalom megtámadni azon félt, melynek másik fele másutt el volt foglalva. Tehát nem azért tettük ezt, hogy féltünk ezen szövetség létesülésétől: hanem tettük jól fölfogott saját érdekből, tettük helyes politikából, tettük öntudatosan, tettük nem félve, nem reszketve, hanem azért; mert Magyarországnak nem szabad megakadályozni Németország egyesülését. És ha sikerülhetne az, a mit talán némelyek lehetőnek hisznek: —hogy Magyarország föllépése romba döntené Németországot —ugy az azon romokhoz fölvezető zsámolyul Magyarország alkotmányának romja szolgálhatna igen könnyen. Mert ha egyszer Magyarország beleavatkozik az ilyen háborúba Németország ellen: akkor Magyarországnak barczolni kell az utolsó leheletvételig. Mert nem a háború borzalmaitól félek én; hanem a vesztett háború után létesítendő békekötés borzalmaitól. Azért a magyar katonának, ha ő és a nemzet szívből ily harezot kivan, harezolni kell azon zászló alatt, ha mindjárt maga az ördög van is reá festve; mert ha elveszti a harezot Németország ellen: akkor elveszett Magyarország Németország irányában; ha pedig győzött: akkor fölsegíti az osztrák centralisatiót Magyarország ellen. Ezen dilemma áll előttünk, és hogy ezen dilemmának nem örömest megyünk eléje, méltóztassanak megengedni, én igen természetesnek találom. Közbenjárási, interventionális, politikát csak oly állam űzhet, a mely valamit szerezni akar. Nekünk nincs semmi szerezuivalónk : nekünk csak megtartanivalónk van; mi nem akarhatjuk sem Ausztria számára visszaszerezni a németországi hegemóniát, sem Magyarország számára a dél6