Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-312

38 312. országos ülés márczius 18. 1871. zott deficit az év folyamában póthitelek által ily óriási mérvben emelkedjék. Ez elviselhetlen lenne másként, mint az ország hitelének eonsolidált adósságesinálás utján igénybevételével, mit én, még befektetések kedvéért is, veszélyesnek tartok: mert visszahatást gyakorol a pénzlábra; és a pénzláb emelésére gyakorolt ezen visszahatás nemcsak a kincstár rövidítésére van, hanem egyúttal mindazokra, a kik hitelre szorulnak, a kik kölcsönvett pénzekkel dolgoznak, termelnek: ugy, hogy lehetetlen volna az általunk eszközlött befektetések által annyi hasznot tenni, mint a mennyit a kölcsönvett pénzzel dolgozók veszítenének, és veszítene ez által maga az ország. (Élénk helyeslés.) Én igen kérem a t. házat : méltóztassék a valóság iránti teljes megnyugvással elfogadni a pénzügyi bizottság törvényjavaslatát és egyúttal az év folyamában kegyesen gondoskodni arról, hogy a megszavazott pénzügyi törvény csak oly változtatásokat szenvedjen póthitelek utján, a melyeket a föltétlen szükség parancsol és kivan. (Élénk tetszésnyilvánítások jobb felől.) Elnök: A szólásra senki sincsen följegyezve. Elfogadja a tisztelt ház a törvényjavaslatot átalánosságbana részletes tárgyalás alapjául? (Elfogadjuk /) Most bemegyünk a részletes tárgyalásba. A tavalyi mód szerint pontonkint fog e törvényjavaslat fölolvastatni. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa az első szakaszt.) Elnök: Elfogadja a t. ház? (Elfogadjuk!) Elfogadtatik. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a második szakasz első és második fejezetét.) Elnök: Elfogadja a t. ház ? (Elfogadjuk!) Elfogadtatik. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a 3-ik fejezetet.) Irányi Dániel: (Halljuk!) Ne várja tőlem senki t. ház, (Halljuk!) hogy ezúttal valamennyi közösügyi minisztérium költségvetését fölkaroljam: arra a törvényjavaslat és illetőleg a pénzügyi és központi bizottságok jelentéseinek beterjesztése óta letelt idő nem volt elegendő ; csupán a külügyi költségvetésre, helyesebben a külpolitikára, s ennek is csak egyik, ámbár fő mozzanatára, akarok vetni egy futó pillantást. (Halljuk l) Értem a franczia-német viszálylyal szemben tanúsított magatartását a kormánynak. Reményiem, hogy nemcsak a t. minisztérium, hanem a jobb oldal sem fogja kerülni a vitát: mert különben azt kellene hinnem, hogy vagy egyetért velem, vagy megczáfolni képtelen. T. ház! Valamint akkor, midőn szükségesnek látom, nem kételkedem megtámadni a kormány politikáját: viszont midőn azzal egyetértek, azt nyíltan bevallani nem tartózkodom. így nem tartózkodom kijelentem azt, hogy a kormánynak külügyi politikájában, a mennyiben az a béke föntartására van irányozva, nagyjából osztozom és azt helyeslem. A népeknek, s különösen a magyar népnek a béke áldásaira van szüksége, hogy a múlt bajaiból kiépüljön és ugy szellemi, mint anyagi jólétét előmozdíthassa. Háborút indítani, fegyverhez nyúlni, véleményem szerint csak akkor szabad, midőn a nemzetnek lényeges és közvetlen érdekei ezt elodázhatlanul parancsolják. Es ha mégsem értek egyet a kormánynak a poroszfranczia viszályban követett magatartásával miudenben: ezt nem azért teszem, mintha hibáztatnám azt, hogy háborút nem indított a németek ellen, vagy hogy csak fenyegető állást nem foglalt el irányukban; hanem ellenkezőleg azért, mert a béke helyreállítására és a megsértett népjog megóvására nem követett el mindent, a mit saját maga és az állam veszélyeztetése nélkül megtehetett volna. T. ház! ugy látjuk a Veres-könyvből, hogy a kormány ügyekezett nemcsak a háború kitörését megakadályozni, hanem később a többi semleges hatalmakkal egyetértőleg a megzavart békét is helyreállitani. Azonban később, különösen Sedan capitulatiója óta, ilynemű kísérletekkel alig találkozunk. A t. miniszterelnök ur egyik minapi interpellatiómra adott feleletében mentegetni, — vagy ha tetszik — igazolni akarta a kormányt, hogy erre sem az egyik, sem a másik hadviselő fél által nem volt felszólítva. Erre azt felelhetném ugyan, hogy, a mennyire én tudom, (Halljuk!) a franczia kormány mind a maga rendes, mind pedig rendkívüli követe által ügyekezett a bécsi külügyi hivatalt más nézetre birni: — azonban én a t. miniszterelnök ur ellenvetését nem ezen okból akarom megczáfolni. En ugy fogom fel az államok, s különösen a nagyhatalmak állását és kötelességét, hogy bizonyos eseményekkel szemben, nemcsak ha arra felszólittataak : hanem saját jószántokból is a nemzeteknek, az államoknak, melyeket képviselnek és az európai népjognak érdekében felszólalni kötelesek. Tudjuk uraim, hogy a diplomatikai beavatkozásnak, — mert csak erről lehet szó, ós csak ezt óhajtottam volna — három neme, három módja van. Egyik az úgynevezett döntőbíróság — arbitrage : —midőn mindkét fél valamely semleges hatalmat felszólít arra, hogy a köztük levő viszálynak ítélet utján végetvetni igyekezzék; előre kötelezvén magukat, hogy ezen ítéletet elfogadják. Másik az úgynevezett közbenjárás, — mediatio: —