Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-323

332 323. országos Illés márczius 31. 1871 Jámbor Pál jegyző (olvassa az Irányi Dániel által beterjesztett határozati javaslatot.) Irányi Dániel: T. ház ! TJgy hiszem, nem mondok ujat, midőn azt állitom, hogy nem­csak a törvénykezés, hanem a közigazgatás is sok kívánnivalót hagy főn Magyarországon. Számos a panasz, — mondhatnók mindennapi — a közigazgatásnak , ugy lassú menete, mint intéz­kedéseinek helytelensége ellen. Ezen segíteni, mi­előbb segíteni, nemcsak a közigazgatás jó karba helyezése, hanem a kincstár megkimélési szem­pontjából is elkerülhettem Ismerek minisztereket, ismerek egyéb magas miniszteri hivatalnokokat, kik nem kétkednek bevallani, hogy a rendelke­zésükre álló erők elégtelenek, nem a számot illetőleg ; — mert e tekintetben a panasz az ellen­kező irányban alapos ; — hanem a képességet a szorgalmat tekintve. Mi a szorgalom fokozatát illeti : erre nézve azt gondolom, a legjobb orvos­szer abban áll, hogyha maguk az elöljárók, ma­guk a főbb miniszteri hivatalnokok jó példával mennek elő, ugy a pontosságot, mint a lelki­ismeretességet illetőleg. A határozati javaslat, melyet benyújtani bátor vagyok, nem ezen hiány elhárítására vo­natkozik, hanem vonatkozik a képességnek az állami hivataloknak eonstatálására, és illetőleg arra, hogy az állami hivatalok minél képzettebb, minél megbízhatóbb egyénekkel töltessenek be. Erre nézve nézetem szerint a legczólszerübb mód a pályázat. A pályázat minálunk is ismeretes már némely hivataloknál; igy vannak tanári, vannak vasúti hivatalok, melyek jelenleg is pá­lyázat utján töltetnek be ; azonban én azt gon­dolom, hogy ezen rendszert átalánositani szük­séges , ' különösen az alsóbbrendű hivatalokra nézve. Ez által, azt gondolom, maguknak a mi­nisztereknek is könnyebbség nyujtatik, mert meg lesznek kímélve azon alkalmatlan sollicitatiók­tól, melyeknek most ki vannak téve, és melyeknek fájdalom , nem mindig képesek ellenállani. Itt egy miniszteri colléga ajánl valakit a maga miniszteri collégájának, kit maga nem alkalmaz­hat ; itt egy főispán, vagy püspök, majd maguk a képviselő urak is körülveszik a minisztert, a ki utoljára — talán saját meggyőződése ellenére — rá adja megegyezését, ós megvan a képtelen, alkalmatlan hivatalnok, s onnan van azután, hogy bár igen számosak a hivatalnokok a bu­reaukban, a munka még sem megy: mert sokau képtelenek megfelelni a maguk hivatásának. Hogy ennek eleje vétessék; kell, hogy gondoskod­junk hathatós módról; és én ezen módot a pá­lyázat behozatalában gondoltam föltalálni. Ez azonkívül, hogy némely hivataloknál, mint mon­dám, mi nálunk is létezik: Angliábanátalában el van fogadva az 1855-ki nem ugyan törvény, hanem titkos tanácsi rendeletnél fogva, minden állami alsóbb hivatal, úgynevezett eompetitive examination folytán adatván csak. Ezen vizsgá­lat egy arra kinevezett önálló, független bizott­ság előtt történik, melynek elnöke a legfőbb számszék elnöke és mellette két más magas államhivatalnok működik, a kiknek joguk van egyéb férfiakat is venni magukhoz a vizsgálatra. Az egyes minisztériumok meghatározzák a keb­lükben szükséges kellékeket és a vizsgálat azután e kellékekre való tekintettel történik. Daczára ennek az igaz, történnek itt is kinevezések, a melyek nem ily eompetitive examination folytán eszközöltetnek; hanem a szabály áll, és mióta ezen szabály áll: el van ismerve, hogy Angliában a közigazgatás, a mely azelőtt igen rósz volt, ezen eompetitive examination folytán nagyban javult. A határozati javaslat t. ház, a melyet előterjesztek, számba veszi azon nehézségeket, melyek abban állanak, hogy, ha átalán fogva minden hivatalt csakis pályázat utján lehetne betölteni. Én elismerem, hogy vannak hivatalok, a melyeknél a főnöknek különösen személyes bi­zalma a döntő tényező, ilyenek a magasabb hivatalok; azokra én a pályázatot kiterjeszteni nem óhajtom, de óhajtom azt, hogy az alsóbb rendű hivatalok mind pályázat utján töltesse­nek be. Hogy ezen pályázat mik ép szerveztessék, azt határozati javaslatom nem mondja, e tekin­tetben egészen szabad kezet akarok hagyni a kormánynak: állapítsa meg ugy a föltételeket, mint a módot, a mely szerint a pályázatot ren­deztetni kívánja; csak az eszmét magát óhajtom elfogadtatni a kormány és a képviselőház által, a kivitelt egészen a kormányra bizom. Nem akarok hoszasan szólni t. ház, azt gondolom az eszme maga oly ékesen sz.'l, hogy­ha birnék bár, — a mivel nem birok •— ékesszó­lással , azt jobban ajánlani, mint maga az eszme képes nem volnék; egyszerűen tehát ajánlom határozati javaslatomat a t. háznak elfogadás végett. Elnök: Ha nincs senki, a ki hozzá szólna, következik a szavazás. Kivánja-e a t. ház, tárgyalásra kitüzetni Irá­nyi Dániel képviselő urnák most fölolvasott és általa indokolt indítványát: igen, vagy nem ? A kik tárgyalásra kitüzetni kívánják, mél­tóztassanak fölállani. (Megtörténik.) Most kérem méltóztassanak fölállani azok, a kik nem kí­vánják. (Megtörténik. Fölkiáltások : Kisebbség ! Meg kell számlálni!) Kérem tehát méltóztassanak állva maradni, a jegyző urak meg fogják számlálni. (Megtörténik.) Most méltóztassanak fölállani azok, a kik elfogadják. (Megtörténik, a jegyzők rnegszám-

Next

/
Thumbnails
Contents