Képviselőházi napló, 1869. XV. kötet • 1871. márczius 13–ápril 4.

Ülésnapok - 1869-323

303 383, országos ülés márczius 21. 1371. lis összeköttetéssel. Már ez is mutatja azt, hogy mennyi értéke van annak, hogy maga a tör­vényhozó testület állapítsa meg a vasutrend­szert. Hiszen a végpontok iránti határozat nem tisztán tőlünk függ, hanem azon szomszédhata­lomtól, mely a csatlakozási pontot megadja. Erre is az enquéte fog nekünk véleményt adni ? Holott semmi eszköze sincs a határozathozatalra. Mondatott, hogy nincs meghatározva a csat­lakozási pont a törökországi vasutak irányában. Ezen észrevétel helyes. A kormány föladatának ismeri a végpontok meghatározását végrehajtani, és e tekintetben az alkudozások folyamatban vannak : de ez csakugyan nem egy nyilvánosan működő enquéte föladata ; hanem föladata azon diplomatiai eljárásnak, melyről hála Istennek a kormány ma már rendelkezik. így áll a dolog az oláhországi összeköttetésre nézve is. Egyéb­iránt bátor vagyok megjegyezni, hogy nem áll teljesen az, a mit a képviselő ur a külföldi ösz­szeköttetésekre nézve fölhozott : hogy t. i. nincs semmi összeköttetésünk; és ugy hiszem, nem is vette ily értelemben. Mert hiszen az örökös tar­tományokkal való érintkezést mindenki ismeri, továbbá mindenki tudja, hogy a kassa-oderbergi vonal Eszaknémetországgal közvetíti az összeköt­tetést ; hogy meg van állapítva a vasúti össze­köttetés Stiriával; meg van állapítva az Adriai tengerre] való összeköttetés Fiúménál, Gácsország­gal is el van határozva az összeköttetés és léte­sülő félben is van már. Ennélfogva a t. képvi­selő ur ezen észrevétele átalánosságban nem áll. Akkor, midőn a t. képviselő ur a budget tár­gyalása alkalmával ezen indítványát előhozta: támogatta azt körülbelöl ugyanazon indokokkal, melyeket most is előhozott. Később az országos budget tárgyalása al­kalmával az országos közlekedési ügy volt a t. képviselő urak felszólalásának anyaga, ugy a köz­utakra nézve, valamint a vizi összekötetésekre nézve a t. képviselő urak nyilatkoztak és ezen nyilatkozatok érvényre jutottak egy határozatban, melyet — ha jól emlékszem — Mocsáry képviselő ur terjesztett elő arra nézve, hogy a közlekedés ügyi miniszter a közutak hálózata iránt a jövő bud­get alkalmával tegyen előterjesztést. Továbbá az alkalommal, meglehet talán azon előadásomból, melyet szerencsém volt akkor tenni, merítette azon határozatot, hogy többet ezúttal tenni nem akar, — tenni nem akart, mert czélszerünek nem látta. Annálfogva énnekem e pillanatban sem ma­rad egyéb kérésem, mint hogy a képviselő ház a budget tárgyalása alkalmával hozott azon hatá­rozatnál maradva, ezen határozati javaslatot, mint a melynek practieus kivitelét ugy sem látja le­hetőnek : ezúttal se méltóztassék elfogadni. Elnök: Fölírva senki nem lévén, Simonyi Ernő képviselő urat, mint a határozati javaslat beadóját illeti még a szó. Simonyi Ernő: Méltóztassék megen­gedni t. ház, igen röviden fogok egy pár észre­vételt tenni, a miniszter ur által mondottakra. Először is azt találja a miniszter ur, hogy a képviselőház ezen indítványt már azért sem fogadhatná el, mert már e részben határozott, meghagyván ugyanis a minisztériumnak a múlt évben egy határozat által, hogy terjeszszen elő egy hálózati tervet a vasutakra, közutakra és a vizi munkálatokra nézve. Ez áll, és ha a mi­nisztérium ezen határozatnak kielégitőleg eleget tett volna: nekem is elesett volna alkalmam ezen inditványnyal jönni a ház elé. De éppen, mert a minisztérium se nem teljesítette ezen határozatot, sem annak teljesítését még csak kilátásba se helyezte, hanem egyenesen azt mondja jelentésében, hogy oly nehézségekre akadt, melyeknél fogva azt teljesíthetőnek nem tartja : éppen ez az, a mi engem arra indított, hogy egy külön indítványban ugyanezen határo­zati javaslatot ismét a ház elé hozzam, és ha a a t. ház ezen indítványt elfogadja, nem tesz egyebet, mint a saját maga által már egy­szer hozott határozatot még egyszer megerősíti. Már most azt mondja a miniszter ur, hogy a nehézségek abban vannak , hogy egy enquéte bizottság sem határozhat véglegesen örökre. Az igaz; de ha ezt veszszük kiindulási alapul: akkor szüntessünk meg minden emberi cselekvényt; mert egy ember cselekvénye sem lehet örökkévaló. Mindent csak a fönálló viszo­nyokhoz képest igyekezzünk legjobban tenni, s ha ezen körülmények változnak : természetes hogy a működés is változni fog, és akkor az akkori törvényhozásnak lesz alkalma és oka azon tervet megváltoztatni, melyet más körülmények között eg3^ országgyűlési bizottság máskép" hozott volna. Ez, nézetem szerint, egyátalában nem áll. Azt mondja a miniszter ur, hogy a folyók szabályozására tervek kívántatnak. Ezen terveknek elkészítése hosszú időt venne igénybe és e sze­rint az enquéte bizottság munkálata igen hosszú időre fogna terjedni. Nem fogom most fejtegetni azt, hogy menuji idő szükséges ily tervek el­készítésére, nem fogok annak részletezésébe bo­csátkozni, hogy, ha az országgyűlés kiír a bel- és külföldön egy versenyt arra, hogy ezen folyók szabályozására 6 — 9 —12 hó alatt tervet nyújt­sanak be és erre illő jutalmat ad: akkor ezen terv el fog készülni jobban és tökéletesebben, mint a minőt a mi kormányunk, ha 15 évig dolgoznék is rajta: képes lenne előállítani; mert ki fogja hivni a külföldi capacitásokat, és ver­senyre kelteni egymással.

Next

/
Thumbnails
Contents