Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.
Ülésnapok - 1869-298
298. országos ülés márczius I. 1871. 69 <előtte a tapasztalás. Törvénybe fölvenni az idő tartamát, és azt egy jövendő törvényben ismét megváltoztatni: nem volna helyes eljárás. Különben a kormány kimondta a szolgálati időnek maximumát* ugy az altisztek, mint a tisztek kiképezósére nézve; a budgetben. És ha a budget ugyanakkor tárgyaltatott volna, midőn ezen törvényjavaslat tárgyaltatik : akkor a t. ház meggyőződött volua, hogy erről is gondoskodva van. Az altisztek kiképzésére 6 hónap tétetett maximumul, a tisztek kiképzésére nézve 9 hónap. Nem szükséges mondanom, hogy ott, a hol nagyobb a képzettség és sebesebb az előhaladás: hamarabb bocsáttatik haza az illető; hol ellenkezőleg nem igy áll a dolog: valamivel tovább kell otttartani az illetőt. A maximumot tehát, a budget illető tétele által, egy évre megállapítottnak lehet tekinteni. A t. képviselő ur összes indítványából, részemről csak egy pontot fogadhatnék el, mert azt igenis motiválva látom, és én megvallom, hogy magam is nélkülözöm azt a törvényjavaslatban, amennyiben az abból magából nem következik, t. i. annak kimondását, hogy az ily módon kiképzettekre az előléptetéseknél különös figyelem fog fordíttatni. De ugy véltük, hogy ez magától értetődik; mert nem lehet valakitől azt követelni, hogy terhesebb szolgálatot tegyen. mint más, a nélkül, hogy azon előnyben is részesüljön, melyre őt képessége jogosítja : valamint másfelől fölállítom azon tételt, hogy azon államban, melynek minden polgára érzi kötelességét az állam iránt: kétségtelenül mindenki annál többel tartozik az állam iránt, mennyivel több tehetsége van ugy vagyonilag, mint szellemileg. Ez a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatnak alapja, és igy az, nézetem szerint, nem igazságtalan {Helyeslés jobb felől.) Hollán Ernő: T. ház! Azon intézkedéseknek részleteire nézve, melyek ezen javaslat által ezélbavétettek, szabad legyen igen rövi-den néhány észrevételt tennem. {Halljuk!) Mindenekelőtt bátor vagyok a t. ház figyelmét fölhívni arra, hogy a magyar honvédség és más államok hasonló intézetei közt lényeges különbség van, és ez abból áll, hogy mig más államoknak hasonló intézményeiben csak oly legénység -és katonaság állíttatik be, a mely a rendes hadseregnél egy egész capitulatiót: kiszolgált addig nálunk a honvédségnél, különösen az első korosztályoknál, merőben ujonczok állíttatnak be; tehát nemcsak a legénységet kell betanítani, de merőben újból kell tanítani az altiszteket is. Ugy gondolom, senki sem fogja kétségbe vonni, hogy az altisztek alapos kiképzése mulhatlanul -megkívántatik, sőt hogy ez első föltétele ezen intézmény egész jövendő fönállásának. Ezen indokból terjesztette elő a kormány ezen törvényjavaslatot, és amennyiben aggodalmakat emelni hallottam, melyeket Debreczen érdemes képviselője fölhozni szives volt: bocsásson meg, de én megvallom őszintén, hogy azok alapját absolute el nem ismerhetem, sem alkotmányossági, sem törvényességi szempontból; sőt aggodalmainak alapja , az én meggyőződésem szerint, gyakorlati tekintetből sem állhat fön. És ezt bátor leszek a következőkkel indokolni. Először: mit rendel a törvény, — értem a most már létező törvényt, nem pedig azon javaslatot, melyet a miniszter ajánl ? —• A most létező honvédségi törvénynek 16-ik §-a azt mondja: „Béke-létszám: A honvédség kiképzése s a belrend és biztosság föntartása végett béke idején minden honvéd-zászlóalj részéről, törzsének állomása helyén egy százat!, és minden 4 huszárszázadból alakult egy-egy század allittathatik föl. A békelétszámot időről időre, a béke idején felállított gyalog és lovas századok számának netalán szükséges szaporítását s a honvédtestek állomási helyét ő felsége, mint legfőbb hadúr engedélyével, a honvédelmi miniszter határozza meg." A törvény tehát világosan megkülönbözteti azon 8 heti időszakot, mely alatt a legénység oktatást nyer és megkülönbözteti azon további szolgálati időt, melynek mértékét a szükség határozza meg. Hogy mi az a „szükséghezképest": azt megmagyarázza ugyanazon törvénynek 11 §-sa mely azt mondja, hogy „Honvédségbe sorozott ujonczok (4. §. b és c pontja) az álló századoknál (11. §.) gyakoroltatnak, s 8 hetet meg nem haladható betanításuk után, a szükséghez képest, vagy a törzsek és századok legénységének felváltására fordíttatnak, vagy szabadságra bocsáttatnak." Ezen törvény rendeletének következménye az, hogy béke idején minden zászlóalj állandó létszáma 7 0 emberrel megállapíttatik. Már most tegyük föl azt, hogy az idei ujoncz-illetékből a zászlóalj-parancsnok 140 ujonczot vesz át.— Mit fog tenni? Miután a szám 70-ben van megállapítva, sneki ezen törvény értelmében is joga van arra, hogy egy-egy embert egy félévig bentarthasson, mert 140 elosztva 2-vel ád 70-et; de vegyünk kevesebbet, tegyük, hogy 110 ujonczot vesz át a parancsnokság, és akkor egy évnek egy harmadrészéig, tehát 4 hónapig, bentarthatja. Tehát még azon esetre is, ha a t. ház a miniszter indokolása következtében nem volna hajlandó ezen törvényjavaslatot elfogadni : a létező törvény kezébe adja a parancsnoknak, hogy az állandó századnál 4—6 hónapig a meghatározott 8 héten túl bentarthassa. És a budget