Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-298

58 298. országos Blés márezius 1. 1871 pestmegyei veszélyről értesült, azonnal meglette táviratilag a kellő intézkedéseket aszerint, hogy egy gőzhajón biztost küldött le élelmi szerekkel és ladikokkal és fölszólította Tolna és Pestmegyék hatóságait, hogy lehetőleg segédkezet gyújtsanak a veszélyben levőknek, — Pestmegye alispánja meg is ígérte, hogy biztost küld ki. Ezáltal igyekezett a kormány azon szomorú állapotot némileg enyhíteni, mely azon szerencsétlen lakosokra van mérve. Szeniczey Ödön: T. ház! A belügyminiszter megbízottjának, az államtitkár urnák, fölvilágositásait köszönettel veszem, s a tett intézkedésekkel meg vagyok elégedve. Elnök: Az interpellatio a közlekedési minisztériummal közöltetni fog. A pénzügyi bizottság jelentése fog fölolvastatni. Széll Kálmán előadó: Van szerencsém az állandó pénzügyi bizottság következő jelentését előterjeszteni: Az állandó pénzügyi bizottság jelentése a fiumei provisorium életbeléptetése és a Fiúméban működött kir. biztos kiküldése folytán szükségessé vált póthitelről szóló törvényjavaslat tárgyában. Miután a jelentés a törényj avaslatra vonatkozik : kérem a t. házat, kegyeskedjék azt a törvényjavaslattal együtt az osztályokhoz utasítani tárgyalás végett. Elnök: Ki fog nyomatni s az osztályokhoz utasittatik. Következik a napirenden levő tárgy, a tegnapi vitának folytatása, az előadó végszava. Királyi Pál előadó: T. ház! Az idő és türelem rövidségre intenek! ón ezen intést szem előtt tartom s rövid leszek. (Halljuk!) A bizalmatlanságnál kezdem; mert végezni a bizalomnál akarom. A kisebbség indítványának pártolói bizalmatlansággal vannak a hadsereg iránt, egybek közt azért is: mert annak nem a magyar kormány parancsol. Törvényeink értelme szerint a hadseregnek a király parancsol, ez pedig alkotmányos uralkodó lévén, akaratának felelős miniszterei által szerez érvényt. Hogy ezen miniszter jelenleg történetesen nem nemzetbelink, az ugy hiszem nem elég ok a bizalmatlanságra; de egyébiránt tudom, hogy nem annyira a személy magyarsága vagy nem magyarsága, mint inkább azon viszony képezi a bizalmatlanság anyagát, melyben a hadügyminiszter parlamentünkhöz áll. Ez már köztünk meghaladott álláspont, s az ezt szabályozó törvény már 4 év óta érvényben áll. E törvény a hadügyminisztert ép oly felelőssé teszi, mint minisztereink bármelyikét, s hogy ő e felelősség elől nem is vonja el magát, valahányszor az ellenőrzésre jogosított alkotmányos közeg annak szükségét látja, meggyőződhetik mindenki, aki az országos bizottságok tárgyalási irományait olvassa. A hadsereg összes administratiója minden ágazatában e parlamentnek is ellenőrzése alatt áll, mely azt közvetve gyakorolja. De vannak t. ház kedélyek, melyek érzelmi világukból ki nem bontakozhatván, bizonyos előszeretettel csüggnek képzeleti alkotásaikon. Hogy ezután, ezen eszményi képlet bele illik-e az élet keretébe, nem torzitja-e el a való természetes alakját % ezt megbírálni sem kedvök, sem idejök, sem türelmök. Nehézzé teszi a helyzetet és némileg az élesen néző előtt gyanússá is kissé a jövendőt, hogy hazánkfiai között nem csekély azoknak száma, a kik nemzeti politikánk érvényesítésénél népünk erejét a nagyoknak ismert nemzetek erőmértéke szerint mérik csakúgy, mintha a mi számunk is 40 — 50 millió volna. E tévedésnek kell tulajdonítani azon bizalmatlanságot ott, hol az annyit emiégetett államiságunk föltételei épen az ellenkezőre utalnak bennünket. Kellően méltányolva a helyzetet, fölfogva a valót, ugy a mint van, épen ezen államiságunk alapköveteléseiből folyónak találandjuk, hogy az érdekeinél fogva velünk társult népnek szövetségét nemhogy lazítsuk, de a legkeresettebb gonddal ápoljuk (Elérik tetszés jobb felől.) és ha eszébe jutna neki fölmondani a közősséget például a seregtartásnál : existentiális politikánk parancsolná mozgásba tennünk minden alkotmányos modort, hogy e válás megakadályoztassák. Államiságunkat, hitem szerint, nem a közjogi kérdések feletti éles tusák fenyegetik, nem is a szenvedélyesség, mely rövid időre félre vezetheti magát a közvéleményt is; de igenis fenyegeti ma meglehet meg a lovagkorból ősi örökségként reánk szállott szenvelgés, mely a magán élet csendes tűzhelyei mellől a politika szószékére menekül, s itteni nyomása s bubája alól menekülni nem tudunk, habár elég idő volt megtanulni, hogy a főidőn a népek számára ma már nincsen Árkádia. En például nem tudom, mikép magyarázzam a választ, a melyet Németh Albert képviselőtársam adott b. Podmaniczky Frigyes élethű rajzára. Szerinte az értelmiség, —• a hevesiről szólok — a kormányhivatalokban sem vesz részt; tehát, per consequfintiam, lehet részvétlen a honvédség iránt is. Kormányhivatalt viselni függ hajlamtól, meggyőződéstől, érdektől, (Ugy van! bal felől.) és más személyi viszonyoktól; de a honvédségbem részesülés közvetlen vagy közvetett kötelesség, mely alól magát senki és semmiféle kormány iránti rokon- vagy ellenszenvből el nem vonhatja, és még kevésbbé, ha magát