Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-307

307. országos ülés márczius II. 1871. 389 tekintetben befolyó büntetéspénzeket, amelyeket akkor, mielőtt királyi városokká kineveztettek, vagy pedig rendezett tanácsú városokká váltak volna: még maguk szedték. Ezekből a jövedelmekből képesek is voltak azon költségeket fedezni, melyek a közigazgatással és a törvénykezéssel járnak; de ha elveszi ezeket tőlök a kormány, ós ha a kincstár erszényébe folyik az, mi a városokat illeti: természetes, hogy el van véve a mód, mely mellett a városok képesek lettek volna az illető föladatnak megfelelni. így tehát — nézetem szerint — Papp Zsigmond képviselőtársamnak azon argumentuma, melynek erejénél fogva, ezeknek a jogosan követelt összegeknek megtérítését nehezteli, ugy hiszem, nem áll. Áttérek most, t. ház, arra, a mi a pénzügyi bizottság szőnyegen levő határozatának megtagadására nézve felhozatott. Kettőt mondott a tisztelt képviselő ur: egyik az, hogy az állam financziális helyzete nincs abban az állapotban, melynél fogva ezen nagy terheknek viselését most elvállalhassa, és a városoknak kivánatait teljesíthesse ; a másik pedig az: hogy a követelések annyival inkább nem teljesíthetők, mert különben olyan ujabb igényeknek és követeléseknek nyittatnék tárt kapu, a mely követelések nagy summákra emelkedvén , nem lehet kívánni, hogy az állam által viseltessenek. En, t. ház, sem az egyik indok, sem a másik indok által a pénzügyi bizottság véleményének elfogadására bírható nem vagyok azért, mert nem tudom fölfogni, hogy az állam az egyesek s testületek azon jogos követelésének megtéritére miért nem képesittetik, melyeket igazságosnak s törvényesnek tekinthet; a mint a pénzügyi bizottság nem is tagadta meg ezen követelések jogosságát és törvényességét, hanem csak azt monda: hogy financziális helyzetünk nem engedi meg azok megtérítését. Ha Magyarország financziális helyzete nem engedi meg, hogy a mivel tartozik, azt megfizesse: akkor le kell mondania államiságáról, akkor ki kell mondani a banquerott-ot, és akkor Magyarország nem állam. Ezt lehet tehát állítani, mert Magyarország állam, és pedig olyan állam, mely a maga terheinek viselésére — csak akarat legyen benne — képesítve van. Hiszen Magyarország az idegenekért tud fizetni adósságokat, melyekről azok, akik elvállalták, kimondák: hogy Magyarországot nem terhelik, és mégis száz meg száz milliót vállaltunk el, és évenkint csupán kamat fejében 32 milliót fizetünk az idegeneknek galanteriából. (Derültség.) A nyugdijakat csak pár nap előtt tárgyaltuk; oly emberek nyugdijait, a kik a hazának ellenségei voltak, s kik a hazának romlására fordították minden tehetségüket. Ezek megjutalmazására milliókat tud kiadni az ország, a quóta fejében is 30 milliót. De ha egyeseknek jogos követelései vannak az 1848—49-ki évekből, vagy pedig városoknak vannak oly jogos követeléseik, melyeknek jogosságát tagadni senki sem meri, mert ha ezt tenné, akkor minden eontraetusnak vége volna: — mindezek daczára ezen követeléseknek elég nem tétetik. Mondom, t. ház, én a két indokot, melyre a pénzügyi bizottság ezen jogos követeléseknek megtagadását alapította; semmi nyomatékkal nem bírónak, sőt a nemzetre nézve lealázónak tartom. Ennélfogva el nem fogadhatom a pénzügyi bizottság argumentatióját. Én tehát mindezeknél fogva nem látván semmi okot, mely engem a határozati javaslatban tett követelés teljesítése tekintetében ellenkező véleményre bírhatna, a Maximovics és Kollár képviselőtársaim által beadott határozati javaslatot elfogadom, és kérem a t. házat, hogy a városok jogos, igaz és törvényes követeléseit kielégítse. Kiss János: T. ház! Midőn a szabad királyi városoknak 1861 —70-ik évi teljesített költségeinek megtérítése tárgyalás alatt van, kötelességemnek tartom véleményemet kimondani, mint ki épen a sz. k. városok népeit képviselem. Nem hallgathatom el azon állítását Papp Zsigmond képviselőtársamnak aziránt, mint ha csak a szab. kir. városok bírtak volna autonómiával; és itt megengedi a tisztelt ház, hogy visszavezessem figyelmét azon körülményre, miszerint nemcsak a szabad királyi városok, mint jurisdictiók, hanem a vármegyék is birtak autonómiával. A szabad királyi városok keletkezésük alkalmával, igaz, hogy saját maguk viselték költségeiket; de épugy viselték a megyék ugy közigazgatási, mint törvénykezési tekintetben 1848-ig, és illetőleg az 1850-ik év szerencsétlen beálltáig, midőn a nemzet elvesztvén alkotmányos szabadságát, beállott a hazában a vészuralom, mely saját belátása szerint kormányzott, és eltörölte a nemzetnek minden jogait, ugy a közigazgatást, mint a törvénykezést saját hatalmába vévén; nem volt előtte semmi szent: sem az autonómia, sem a magánvagyon, sem a törvénykezés, sem a közigazgatás. Ezen állapotban voltak a vármegyék és szabad királyi városok 1860-ig, az októberi diploma keletkeztéig, a melynek alapján 1861-ben ugy a szabad királyi városok, mint a megyék ismét visszahelyeztettek 1848-ki alkotmányos jogaikba, és a megyék szintén saját domestieát nyitottak 1861-ben sokhelyütt, és viselték a