Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-306

346 306. országcs ülés márczius 10. 2371. képviselőtársam reám vonatkozólag szives volt mondani. Nem all az, t. ház, hogy én tegnapi és teg­napelőtti fölszólalásomban azt mondtam volna, hogy e tekintetben a háznak határozata van. Én csak azt mondtam, hogy azon törvényjavas­lat visszavonásának oka abban fekszik, és az­zal indokoltatott, hogy az ily partialis államja­vak eladása a költségvetésbe vétessék föl. Nem is gondoltam sem akkor, sem most arra, hogy az , a mit a miniszter mondott: a háznak hatá­rozata; ez távol áll tőlem. Azt mondtam, a mit a képviselő ur a jegyzőkönyv fölolvasása által maga is igazolt: hogy a ház abban megnyugo­dott. Miután sem akkor, sem azóta indítvány nem lett téve, hogy ezen törvényjavaslat tár­gyaltassék; azt hiszem, hogy jogosultan hoztam föl a visszavonás motivátiójára és ratiójára az általam emiitetteket. Elnök: A ház tehát megnyugszik abban, ! hogy ezen tétel bővebb megfontolás végett a pénzügyi bizottsághoz utasíttassák, az illető kép­viselő urak pedig fölkéretnek, hogy a pénzügyi bizottság ülésében jövő vasárnap délután 5 óra­kor, bővebb föl világositások megadása végett, meg­jelenni szíveskedjenek. Majláth István jegyző: Pénzverési nyeremény a forgalomból kivont 6 pengő kraj­czárosoknak 20 és 10 krajczárosokra leendő át­verésénél 250,000 frt. Széll Kálmán előadó: Á pénzügyi bizottságnak nincs észrevétele. Elnök: Elfogadja a t. ház ? (Elfogadjuk!) Elfogadtatott. Majláth István jegyző (olvassa): A vámkezelési költségátalányból 1871 ritandó 98,600 frt. Széll Kálmán előadó: A pénzügyi bizottságnak nincs észrevétele. Elnök: Elfogadja a t. ház? (Elfogadjuk) Elfogadtatott. Majláth István jegyző {olvassa): Adó­hátralékokból 2.500,000 frt. Széll Kálmán előadó: Nincs észrevétel Elnök: Elfogadja a ház? (Elfogadjuk) El­fogadtatott. Majláth István jegyző (olvassa): A földadó ideig!en régi hátralékaiból 3000 frt. Széll Kálmán előadó: Nincs észrevétel. Elnök: Elfogadja a ház ? (Elfogadjuk) El­fogadtatott. Majláth István jegyző (olvassa): A garantia-alapból 5.550,000 frt. Széll Kálmán előadó: A 6-ik rovat alatt a garantia-alapból szintén felvett 550,000 irtot a bizottság felveendőnek véleményezi ugyan, de ezen összeg a t. képviselőház határozatának következtében és az 1868 : L. t. ez. 9. §-a rendele­tének megszüntetése iránt hozandó törvény értel­mében, nem ily czim alatt lesz a költségvetésbe foglalandó; hanem felsorolandók lesznek az érté­kek, melyekből ez összeg fedeztetni fog. Elnök: Elfogadja a ház? (Elfogadjuk) El­fogadtatott. Majláth István jegyző: (olvassa): A tiszai koronauradalmi kerületet képező községek uradalmi járadékainak megváltása iránt kötött, és az 1870. XXVI. törvényczikkel megerősített örökváltsági szerződés szerint ez évben esedékes váltságrészlet 185.714 frt. Széll Kálmán előadó: Nincs észrevétel. Elnök: Elfogadja a ház ? (Elfogadjuk) El­fogadtatott. Majláth István jegyző (olvassa): Az ó-budai bordezsma váltságból befolyandó tőke rész­let 51.561 frt. Széll Kálmán előadó:Nincs észrevétel. Elnök: Tehát elfogadtatott. Móricz Pál: T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy a kiadásokkal szemben a képvise­lőnek kötelessége nemcsak a megtakarításokról, hanem az állam jövedelmeinek szaporításáról is gondoskodni, és miután tudom, hogy a miniszter ur a legkisebb fillérhez is, mely az állam jövedel­meit szaporítja, csökönösen ragaszkodik, azt hit­tem, hogy oly fontos forrás, melyet törvényadta jogánál fogva fölhasználnia lehetne, nem fogja elkerülni figyelmét. Ezek a megürült püspöksé­gek időközi jövedelmei. Már tavaly megígérte a kultuszminiszter ur, hogy e tárgyban törvényjavaslatot fog beterjesz­teni. Elmúlt egy év, és a törvényjavaslat még mindig hiányzik; én tehát azt hiszem, midőn a miniszter ur a legkisebb fillért is nagy szigor­ral behajtja a szegény embertől, a püspökségek­nek 100,000-rekre menő forintjait is kötelessége behajtani. Annálfogva bátor vagyok figyelmeztetni a t. pénzüg3nniniszter urat, hogy, ha a kormány nem akar ultramontán színben föltűnni, vagy nem akar a püspökségek pártolója lenni: az ország jogos jövedelmeit követelnie kell. Annálfog­va bátor vagyok kérdést tenni: miért mu­lasztotta el a miniszter ur ezen jövedelem be­szedését, midőn különben az állam jövedelmeinek szaporításában túlmegy meghatalmazásán, túl­megy a törvényes fogalmakon, midőn p. o. a szivarok árát önjogulag, minden törvényes meg­hatalmazás nélkül fölemeli ? Én tehát fölhívom, hogy e tekintetben erélyesebben járjon el, és le­gyen oly szives, a t. háznak fölvilágosítást adni. Kerkapoly Károly pénzügymi­niszter: T. ház! Három megjegyzése van a képviselő urnák; első az, hogy az adókat a sze-

Next

/
Thumbnails
Contents