Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-305

316 305. országos ütés •árczias 9. 1871. nal eleget tehetek, földerítvén azon okot, hogy miért van oly jelentékeny külömbözet a belföldön eladott és a külföldre eladott sóárak közt. Maga azon rovat, melyben a só jövedelme foglaltatik, már némileg megmondja ennek okát. A só jövedék. A jövedéknek pedig az az értelme és lényege, hogy nem az előállitási ár a megillető polgári nyereség hozzá adásával vétetik eladási alapul, hanem még valami külömbözet adatik ahhoz : a mi valóságos adó. A külföldet nincs módunkban megadóztatni, a haza polgárait azonban igen. A só egyik neme az adózásnak. Az előállitási költség, és minden vállalkozót, tehát a kincstárt is megillető polgári nyeremény hozzáadásából előállott összeg és az eladási ár közti külömbözet, a fogyasztási adó. A só csakúgy megvan adóztatva, mint a bor, a hus, a szesz, vagy a czukor. Ha e czukor kivitetik a külföldre, és ott fogyasztatik el, az adó restituáltatik. így van a sónál is. A fogyasztási adó a kivitelnél levonatik és igy természetes, hogy egész árából azon összeggel kevesebb marad főn, a mennyi a fogyasztási adó. A külföldet nem adóztathatjuk meg. Ott más reguláz bennünket, ott oly árt kell megszabnunk, hogy kiállhassuk a concurrentiát. Ha drágábban adjuk a sót külföldön, akkor vesznek bajor-, porosz-, moldvaországi sót, s nem vesznek magyart, s akkor nem kapunk érte se sokat, se keveset. Mihelyt az ország kincstára azon helyzetben lenne, hogy a sófogyasztást nem kellene megadóztatni: még olcsóbban adhatná a sót, ha ez nem volna egyik adóczimünk. Ennek a magyarázata igen egyszerű. A mi a másik kívánságát illeti a képviselő urnák, hogy a leszállítás statistiee mutattassák ki: tökéletesen méltányosnak tartom e kívánságát, és egyúttal olyannak, a minek igen practicus haszna lehet az általa jelzett irányban. Az idő igen rövid, mióta leszárított áron adatik a só: mindössze két éve. Én már gyűjtögetem az idevonatkozó adatokat, ós annyit előre is mondhatok, hogy az eredmény kielégítő, kedvező, és olyan, mely e téren tovább haladásra bátorít. En mindenesetre azon leszek, hogy már a jövő költségvetés alkalmával, a kívánt kimutatásokat, és ennek alapján a javaslatokat a ház elé terjeszthessem. Várady Gábor: T. ház! Csak mellékesen megjegyzem a pénzügyminiszter ur előadásának első részére, hogy bár elismerem, hogy a fogyasztási adó czimen fizetünk mi többet e hazában a sóért, mint a mily áron adatik el az a külföldre ; de megengedi az igen t. pénzügyminiszter ur, ha megjegyzem, hogy az arány a két ár között szerfölött nagy, és az aránynak e nagy voltából származik az, hogy a külföldre eladott só hozzánk, mint a pénzügyminiszter ur is fogja elismerni: ismét becsempésztetik. Az igen t. miniszter ur erélyes intézkedésétől függend az, hogy ez többé ne történjék,mert ez Magyarország jövedelmének rovására történik. Legyen szabad most a pénzügyi bizottság jelentésének egy helyére észrevételt tenni és erre a pénzügyminiszterül* és a t. ház figyelmét fölhívni. A pénzügyi bizottság jelentése ezt mondja : (olvassa.) „A pénzügyminiszter kijelentette azonban, miszerint az 1870-ik év eddigi eredményeiből levont tapasztalások azon meggyőződésre vezették, hogy a sójövedék kezelésének jelenleg fönálló rendszere oly hiányos, hogy az előirányzott jövedelemről a mostani rendszer íöntartása mellett jótállást nem vállalhat, és azért a t. képviselőháznak előterjesztést fog tenui és fölhatalmazást kérni arra nézve, hogy az egész kezelést más alapokra fektetve, megfelelő átalakításnak vethesse alá." Nem tudom magáévá teszi-e az igen t. pénzügyminiszter ur a pénzügyi bizottságnak e javaslatát, mert a miniszteri indoklásban annak nincs nyoma. Azt, hogy az igen t. miniszter ur minő kezelés mellett vállalhatna felelősséget: nincs jogom bírálni, — nem is akarom azt bírálni. A pénzügyminiszter ur jobban tudhatja, hogy meddig terjedhet az ő felelősségi köre, és meddig terjesztheti az ezen felelősség alapjául szolgáló hatalmát. Azonban már most kimondhatni vélek annyit, mindazok mellett, a miket a pénzügyi bizottság, és a miket a pénzügyminiszter ur kijelentett, hogy egy oly rövid idő óta fönálló kezelési, vagy ellátási rendszer fölött, már most pálczát törni nagyon korán van. Megengedem hogy az igen t. pénzügyminiszter ur kezében figyelmet érdemlő statistikai adatok vannak, melyekre ezen állítását fekteti: azonban midőn ezen rendszer alig egy éve, hogy gyakorlatban van, alig egy éve kezeltetik a sóeladás a kincstári raktárakban: talán megengedi az igen t. pénzügyminiszter ur, ha azt mondom hogy nem lehet azon statistikai adatokra oly biztosan építeni, melyeket az igen t. miniszter ur egy évi gyakorlatból szerzett, hogy azok nyomán a rendszer már most elitéltessék. Mindnyájan tudjuk, hogy az egész országban viszhangra talált a kincstári sóeladás, tehát a kincstári raktári rendszer. Én nem tudom, hogy eziránt a részvét vagy rokonszenv csökkent volna ; de sőt ugy tudom, hogy ez növekedett, és ha talán panaszok jöttek a miniszter úrhoz a kezelésre és elbánásra nézve: ez nem a rendszer czélszerüsége ellen bizonyít;