Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-304

280 298. országos ülés márczius l. 1871. rülmény is, mely szerint az adóhivatalok az or- I szagnak l 2 /* millió frtba kerülnek, kívánatossá teszi azoknak újraszervezését és átalakítását. A bizottság azon reményben van, hogy a törvény­hatóságok és községek rendezése és az első fo­lyamodást! bírósági szervezetnek életbeléptetése után az adóhivatalok átalakítása is a közigazga­tási és bírósági szervezethez idomítva, czelszerüen és költségkíméléssel lesz eszközölhető. Ajánlom a pénzügyi bizottság véleményét a t. háznak elfogadás végett. Máriássy Béla: T. ház! Az adóhiva­talok megszavazásánál fődolog, azt hiszem, hogy az állampolgár érdeke követeli-e; az állampol­gárok érdeke kívánja Magyarországon a költsé­gek kevesbitését, nem pedig nagyobbitását? mert bármily szép színben akarjuk előállítani finan­eziális helyzetünket : kétségen kivül van az, mi­szerint ezen ország pénzügyi tekintetben sem nem igen virágzó, sem nem prosperáló. Már ha segíteni akarunk bajunkon, ha izmosodni aka­runk : fődolog, hogy a költségeket kevesbítsük, ott, a hol lehet. En egyátalában nem látom indokolva itt ezen tételnél a 400 ezer forinttal való föleme­lést. Nem látom indokolva azért, mert az állam az eddigi fizetés mellett is kap hivatalnokokat, és az adókezelésben semmi hátramaradás nem történt a hivatalnokok miatt; de miután hiva­talnok van, s miutánhátramaradás nem történt: én a 400 ezer forintnyi emelést helyesnek egy­átalában nem tartom; sőt ez alkalommal kény­telen vagyok kifejezni azt is, hogy én az adó­kezeléssel, az adóhivatali rendszerrel megelégedve egyátalában nem vagyok. Nekünk jelenleg van 1700 adóhivatalno­kunk, vagyis 1700 egyén alkalmaztatik az adó­hivataloknál. Miután én ezen személyzetet jelen­leg — midőn kilátásba van helyezve az is, hogy a megyék mihamarább rendeztetnek, és a végre­hajtás nagy részét a megyei tisztviselők fogják végezni: — igen nagyszámúnak, a jelenlegi kezelést helytelennek tartom, azért a jelenlegi kezelést nem akarom consolidálni, s a kivánt költséget nem szavazom meg. Tisza Kálmán: Én nem akarom azt kétségbevonni, hogy az adóhivatalok, illetőleg az adóhivatalnokoK fizetése aránylag esekély, és bár­mennyire szeressem is a pénzt megkímélni, te­kintettel arra is, mi a fizetésfölemelés érdemé­ben már átalánosságban történt: ez alkalommal nem azt óhajtom indítványozni, hogy a föleme­lés a pénzügyi bizottság javaslata szerint meg ne szavaztassék, de viszont ahoz nem járulhat­nék, hogy ezen fizetésfölemelés az adóhivatal­nokokra nézve mint rendszeresített fizetés álla­píttassák meg. Már a pénzügyi bizottság maga is kifejezte azon nézetét, hogy az adóhivatalok szervezetét meg kell változtatni, tekintettel a törvényható­ságokra és községekre ugy, hogy költségkímé­lés eszközöltessék; maga a miniszter ur ma is kifejezte ezen nézetet, sőt deczember havában is, midőn egy határozati javaslatot voltam bátor az adóbehajtás iránt benyújtani, szintén nyil­vánította, hogy a dolgot figyelembeveendőnek tartja, s a határozati javaslatot nem utasította el, hanem csakis azt kívánta, hogy külön tü zessék napirendre, és külön tárgyaltassék. Midőn tehát mind a pénzügyi bizottság, mind az igen t. miniszter ur, elvben legalább, egyetértenek azon általam akkor is kifejezett nézettel, hogy az adóbehajtás körüli eljárásnak és az adóhivatalok viszonyának egyátalában meg kell változni, hogy az állam részére meg­kimélést kell eszközölni: akkor egyátalában nem tartanám helyesnek, hogy a fizetések fölemeltet­vén, ugy rendszeresittessenek, hogy azután min­den, az adóbehajtási eljárás megváltoztatásából eredő személyváltozások folytán szükséges intéz­kedés az államnak annyival többe kerüljön. Mert fölteszem , legyen fölösleges az ádóhi­vatalnokok egy része, legyen szó akár nyugdíja­zásról, akár egy átalános kielégítésről, ha na­gyobb rendszeresített fizetések vannak: azok alapján sokkal nagyobb teher fog az államra hárulni. Én tehát legelőbbször is ezen tételt illetőleg azt lennék bátor kérni, hogy méltóz­tassanak — isten neki — ezen 353 ezer és pár száz forintot, melylyel a pénzügyi bizottság le­vonása után a fölemelés van javasolva, az adó­hivatalnokoknak megszavazni; de csak ugy, mint pótlékot az adóhivatali tisztviselők részére, hogy ne praejudicáltassék a későbbem eljárásnak. (He­lyeslés.) Továbbá, minden esetben bátor vagyok kérni azt, hogy mind a miniszter ur által deczemberben. mind az általam most emiitett deczemberi ha­tározati javaslatomat, ha nem is most tárgyalni, — mert hiszen a budgetvitát én sem kívánnám általa halasztani, de minél előbb tárgyalásra ki­tűzni méltóztassék. — Ezen határozati javaslatot különben is. — miként az ily nevezetes kérdés­nél máskép nem is lehet, a minisztériumhoz kell utasítani, hogy iránta javaslatot terjesz­szen elő. Már most igaz, az mondatik, hogy előbb be kell várni a megyék és a községek rendezé­sét, és majd ezek után lehet ezen tárgyhoz hozzá­szólni. De ha még elfogadnám is azt, a mit nem fogadok el részemről egészen; hogy addig az adókezelésben változást tenni nem lehet, mig a rendezés meg nem történt : nem fogadhatom el azt, hogy az adórendezés mikénti irányáról, te-

Next

/
Thumbnails
Contents