Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-303

228 303, országos Ülés márczius 7. 1871. lania : tehát itt sem honvédség a honvédség, hanem közösügyes védség vagyis vétség. A dolgok ez állása magyarázza meg legjobban azt, mi fölött minap a pénzügyminiszter panaszkodott, hogy a honvédségben mennyi hely áll üresen, hogy a közlegények nagy kedvetlenséggel állanak be, az altiszti és tiszti állomások nagy száma pedig még nincs betöltve. Állítsanak önök olyanhonvédséget, mely tisztán Magyarország védelmére álljon föl, s ezen panasznak nem lesz helye. Ez szüli a bizalmatlanságot s nem az ellenzék teszi azt. Önök ébresztik föl a népben : mert az érzi, hogy ez nem honvédelem. És épen abban áll a különbség köztünk és a t. jobb oldal közt s nem abban, mit a t. miniszterelnök ur mondott, hogy mi sem nem tanulunk, sem nem felejtünk. Igaz, a felejtés politikája az önöké. Önök vették föl jelszavul azt, hogy borítsunk fátyolt a multakra. Tudjuk, hogy a múltban fekszik a történelem. A történelem, a régi mondás szerint, a népek mestere. Tehát a ki fátyolt borit a multakra, az nem tanulhat abból. Mi, a kik nem szeretjük a fátyolvetés politikáját, magunk előtt látjuk a multat és abból tanulunk, és mert tanulunk, nincs bizalmunk a honvédségben. Mondottam, e tárgyra nézve rövid akarok lenni. Áttérek egyenesen azon ellenmondásra, roely szerintem a kormánynak minap tett nyilatkozatai, ós azon átalános politikai irány közt, melyet követ, létezik. Különösen kettőt óhajtok ez alkalommal kiemelni. Kis állam, kis nemzet vagyunk, azt mindnyájan tudjuk, és bevalljuk. Bevallja ezt sokkal nagyobb mérvben, s ha megengedik nekem, kimondom: némileg túlzott mértékben a kormánypárt is, midőn nagyon kiesi nemzetnek hirdet minket. Kis nemzetnek mi a teendője? Követni tisztán önvédelmi politikát, visszavonulni a nagy politikától, lemondani álmokról, gondoskodni kizárólag arról, hogy ezen kis haza biztosítva, és a biztosítás által boldog legyen. De mi történik? Épen az ellenkező. Piczike kis nemzet vagyunk, nem bizunk önmagunkban sem, és követünk nagyhatalmi politikát. Fölállítunk oly sereget, mely csak azon részét véve, melyet Magyarország szolgáltat : á lehető legnagyobb aránytalanságot állítja elő a többi európai nagyhatalmakkal szemben. Nem akarom a t. házat számos adatokkal untatni. Csak egyre, Európának egyik leghatalmasabb államára, Angijára hivatkozom. Angliának van összesen 535,000 katonája, beleértve azon 62,000 katonát, melyet Indiában tart, beleértve a milieet, a yeomanry-t is, de fölteszem, hogy ily számú katonaságot kizárólag csak a hármas királyság védelmére tartanak. Van Angliának 30 millió, Magyarországnak 15 millió lakosa, ha tehát mi oly arányban akarnók fölállítani fegyvererőnket, mint minővel bir Anglia, föl volnánk jogosítva 260-270,000nyi katonaság tarthatására.Ádunk pedig csupán a közös hadsereghez 329,000 embert. Ezekhez mosta honvédelmi miniszter ur hozzá akar adni 300,000 honvédet, kik szintén a közös parancsnok rendelkezése alatt fognának állani háború idején. Miként lehet már most azt állítani, hogy kishatalmi politikát űzünk ? Hisz ez valóságos provokáló politika. Csodálkozom azon, hogy a miniszterelnök, mint értelmes, jeles államférfiú, kimondta azt a minap nyilvánosan a parlamentben, hogy 300 ezer emberre akarja emelni a honvédség számerejét. Ez a külhatalmakra nézve semmikép nem volna nyugtalanító, ha igazán honvédek volnának, kiknek föladata: csupán a hazát a haza határain belől megvédeni. Arra joga van a nemzetnek, hogy minden polgárát ily honvéddé tegye. De oly honvédség, melyet háború idején szaporítanak, fölvisznek 300 ezerre, sőt 629 ezerre csupán Magyarország részéről, ez a lehető legnagyobb nagyhatalmi politika. Nem értem, miként lehessen e két dolgot összeegyeztetni: azt mondani, hogy kicsinyek vagyunk, és gyámoltalanok, magunk erejéből meg nem állhatunk ; és fölállítani mégis 629 ezernyi katonaságot. A második ellenmondás abban áll, hogy a miniszterelnök ur igen határozottan és dicséretes férfias nyíltsággal kijelentette, hogy nemcsak nem szeretne önálló magyar hadsereget, és következéskép nem akarná ezen honvédséget oly intézménynek tekinteni, melyből önálló hadsereg fejlődhetnék, nemcsak ezt — de ő abban igazi veszélyt is lát, ő ezt szerencsétlenségnek tartaná Magyarországra nézve. Más alkalommal még világosabban magyarázta meg ezen eszméjét, kimondván határozattan, hogy épen abban állana a veszély, mert megtörténhetnek, hogy aztán a helyett, hogy szövetségese volnánk az osztráknak, a helyett, hogy a két sereg egymás mellett küzdene: egymás ellen volna. En ezt sem tudom összeegyeztetni azon bizalommal, melyet a kormánypárt ezen uj intézmény iránt a népben lát. Ha a mi népünk anynyira lelkesedett az 1867-iki egyezmény mellett; ha a mi népünk, Magyarország többsége, meg van győződve arról, hogy ezen intézmény tökéletesen jó ; ha mi igazi, testvéri barátságban élünk az osztrákkal, annyira, hogy soha többé nem vagyunk kitéve ez oldalról semmiféle ve-