Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-303

303. országos üiés márczius 7. 1871. 225 Jámbor Pál (olvassa Kiss János "hatá­rozati javaslatát): „Határozati javaslat. Tekintettel azon nagymérvű árviz által oko­zott elemi csapásokra, a melyek által a haza népének nagy része sújtatott — határozatilag mondja ki a ház, miszerint: Utasittatik a pénzügyi bizottság, hogy az árviz által megrongált vizvédtöltések helyreállí­tása, a károsultaknak pedig országosan eszköz­lendő felsegélyezése végett az ezen évi rendkívüli szükséglethez — pótlólag vegyen fel egy bizo­nyos összeget, és azt terjeszsze a ház elé. Elnök: Kívánja a t. ház, hogy kinyomat­tassék? (Kívánjuk.) Ki fog nyomatni. Vállyi János: T. képviselőház! A köz­munka és közlekedési miniszter úrhoz egy inter­pellatiót van szerencsém intézni. (Ralijuk!) Azon közérdekeltség, mely a közmunka és közlekedési minisztérium költségvetésének tegnap bevégzett tárgyalása alkalmával különösen közlekedési esz­közeink emelése érdekében a ház minden oldala részéről nyilváníttatott, bizonyságot tesz arról, miszerint elvitázhatlan tény az, hogy a haza ér­deke ennek sürgősségét igazolja. Ugyanazért, a mennyiben jelen felszólalásom által szintén ezen czél elérésére törekszem, azon meggyőző­désben vagyok, hogy interpellatióm, mely szoro­san véve Szathmármegye érdekeit látszik ugyan képviselni, tagadhatlanul hazai viszonyainkai szem­ben fontossággal bír ; bár ismerősek előttem azon átalános, ugy a hírlapokban, mint a házban nyil­vánult kijelentések és szokásos érvelések, a me­lyekkel az ilyen vidéki érdekek föiemlitése alkal­mával szoktak némelyek élni, különösen úgyne­vezett „vidékieskedési 4 ' szempontnak vélvén ezt. Mindazonáltal nézetem szerint mint az egyes la­kosok és azok összesége, ugy az egyes külön vi­dék együttesen képezvén a hazát: nagyon termé­szetes, hogy még az egyes személyek s annál in­kább a vidékek érdekei, részben egyszersmind a haza érdeke. De nehogy hosszasabb indokolásom­mal túlterjeszkedjem az elém szabott korlá­tokon, leszek bátor az interpellatiót fölolvasni. (Olvassa az interpellatiót.) „Interpellatio a közmunka és közlekedési mi­niszter úrhoz. Tekintettel arra, hogy a képviselőház, a költségvetésben a megyei utak fentartására elő­irányzott 200,000 frtot fölemelte 400,000 fo­rintra, de ezenkívül az elemi károk helyreállítá­sára is levén 100,000 forint: összesen 500,000 frt áll rendelkezésére; tekintettel arra, hogy Szathmármegyének több mint 34 mértföld kész köves útjából, — ugy a megye részéről sokszor kérelmezések, mint e házban nyilvánult felszólalások figyelmen kivül EBPY. H. ÍTAPLÓ 18f-§- XIV. hagyása mellett, — eddigelé állami útnak mi sem vétetett át; tekintettel végre arra, hogy e megyének, — mely egyike azoknak, a mely az ország köz­terhei viseléséhez a legnagyobb részben járul, — oly sok és jelentékeny folyóvize van, mint csakis a főbbeket említve — a Tisza, Szamos, Kraszna, Túr stb. hogy vele vizépitkezési teher­ben párhuzamban egyik megye sem hozható: Ily sok víznek, védgátakkal! föntartása s több más szükségelt teendő közmunka erejét teljesen kimerítik, — különösen pedig ez utóbbi években, mikoron a gyakori nagymérvű árvizek, több millóra menő kipótolhatlan károkat okoz­tak, ugy az egyes lakosoknak, mint az államnak. Ezen elemi csapásokkal szemben, a megél­hetési szükséglet kényszer nyomása alatt, a me­gye mindenekelőtt arra levén utalva, hogy a folyók megrongált és veszélyessé vált partjait és védgátait kiigazittassa, — az államvagyon te­temes, és többé visszapótolhatlan hátrányára, kész köves országutainak, hidainak és más köz­lekedési akadályainak elhárítására, illetőleg hely­rehozására önerején nem képes. Kérdem, hogy: 1-ör. Hajlandó-e az igen tisztelt miniszter ur, Szathmármegyének több mint 34 mértföld készen levő köves utjának és hidainak föntar­tására, már e folyó évben is a rendkívüli kö­rülményeknek méltó figyelembevétele mellett, nagyobb mennyiségű összeget adni? 2-or. Hajlandó-e készen levő köves útjainak azon részét, a mely a készülőben levő vasúttal nem egyenközü vonalban van, már a jövő 1872-ik évi költségvetésben, az állami utak közé föl­venni 1 Elnök : Közöltetni fog a miniszter úrral. Szaplonczay József: Méltóztassanak megengedni, hogy az igen t. miniszter úrhoz egy in­terpellatiót legyek bátor előterjeszteni. Az 1848-ki XXIII. t. ez. 2. §-a világosan rendeli azt, hogy a közszolgálatban nem levő katonaságra nézve pol­gári bíróság állittassék föl. Tudjuk azt, hogy 1862-ben az akkori szomorú körülmények közt, midőn épen a katonaság által az adóvégrehaj­tás eszközöltetett, bizonyos politikai okoknál fogva ő felsége egy leiratot bocsátott ki, mely szerint nemcsak a katonaságra, de a polgári hi­vatalnokokra nézve is a katonai illetőség mon­datott ki. Azonban az 1867 : XII. t. ez. 14. §-a ezen bíróságot ismét megszüntette, sőt az 1868: XL. t. ez. 54. §-a még világosabban kimondotta, miszerint a tettleg szolgálatban nem álló katonai egyének polgári ügyekre nézve polgári bíróság alá tartoznak. Eem tekintve ezen törvényeket!: nem tekintve azt, hogy maga ő felsége legfelsőbb határozata által az 1862-ben kibocsátott rende­29

Next

/
Thumbnails
Contents