Képviselőházi napló, 1869. XIV. kötet • 1871. február 27–márczius 11.

Ülésnapok - 1869-302

30?. országot ülés márczius 6. 187!. 215 nek, s igy a miniszter ezen nyilatkozatá­ban a bizottság is megnyugvást találhatni vél: azért a bemutatott tervek és költségvetés tanulmányozása után az állandó pénzügyi bizott­ság kijelenti, hogy a közmunka-miniszter által jelentésében előadottakkal egyetért, és a maga részéről is azon vélemény nyel terjeszti a t. kép­viselőház elé e miniszteri jelentést: hogy az a képviselőház által helyeseltetvén, a munkálatokra előirányzott összegek a 24 mil­lió kölcsönből folyóvá tétetni rendeltessenek. A szabályozással összekötött munkálatok egy fontos részére azonban kénytelen a bizottság azon nézetet a t. képviselőház figyelmébe aján­lani, hogy a közmunka miniszter előterjesztései­nek erre vonatkozó része nem fejezi ki azt, a mit a szabályozási munkálatok kérdésének ezen oldalára nézve a bizottság nézete szerint már ezúttal kiemelni kell. Ez a kikötők és az ezzel összefüggő doekok és raktárak építésének kérdésére vonatkozik. A bemutatott tervek az e czélra alkalmas helyeket a partmüvekkel együtt kijelölik ugyan, de a közmunka és közlekedési miniszter jelen­tése nyilt kérdésnek tartja föl annak eldöntését: a kijelölt helyek közül, melyekre volna a ki­kötők kiépítésénél a fősuly fektetendő? sőt,— és ez az, ami a bizottság ez iránybani nyilatkozatai­nak közvetlenül alkalmat szolgáltatott, — a tervek bizonyos nyomatékkal és részletezéssel tüntetik elő a budai kikötőt. A bizottság a kikötők és raktárakkal ellá­tott rakpartoknak Magyarország kereskedése jö­vendő fejlődésének szempontjából végtelen fon­tosságot tulajdonit és már most kifejezést ád azon meggyőződésének, hogy a ezélbavett 3 hely között a pesti oldalon tervezett kikötőknek ad a budai oldalon tervezett fölött előnyt. A bizottság a felső Duna-parton egy raktárakkal ellátott kikötőnek létesítését a kereskedés jelen viszonyaira és annak jelen szükségleteire való tekintettel azon mérvben, a miut ezek ma kí­vánják : szükségesnek tartja. E mellett mind a már ott létező ipartele; pek tekintetéből, mind különösen a jövő fejlődé­sének szempontjából és azon oknál fogva, hogy a vasúti összekapcsoló híd itt tevreztetik: a bi­zottság nagy súlyt fektet a pesti alsó, a sorok­sári Dunaág partművein készítendő kikötőre és raktárakra. Atalában a kikötő és a vele össze­függésben álló raktárak a kereskedés jövő fejlő­désének minden tényezőjét inkább a pesti, mint a budai oldalon, és a mi jövendőt illeti: kiválolag az alsó parton találják, és azért a bi­zottság nézete szerint a közérdek és nagyon is figyelemre méltó tekintetek a pesti oldalon ter­vezett kikötőknek kiépítését követelik. Egyébb­iránt helyesli a maga részéről is a bizottság, — a mit a közi. mniszter jelentésében ki is mond, — hogy a kikötők és raktárak kiépítését magán vállalkozás utján iparkodik létesíteni. Megjegyzi még a bizottság, hogy, ha a mi­niszter által előterjesztett tervek és költségvetés a képviselőház helyeslését megnyerendi: a szabá­lyozási munkálatok költségeinek azon része, me­lyet az 1871-ik évre kér a miniszter, fölveendő lesz az 1871-ik évi költségvetés rendkívüli szük­ségletei közé, viszont fedezetül ugyanazon összeg utalványozandó az 1870: X. t. ezikk alapján fölvett kölcsönből. Itt tehát ki van mondva: 1-ör az elv, hogy ezt magánvállalatnak tekinti; 2-or pedig ki van mondva az, hogy a pestiuek elsőbbséget ad a budai fölött. A 3-dik kérdésre nézve pedig Wahrmann képviselő urnák van egy külön vé­leménye, melyet, a képviselő, ur nem levén jelen," föl fogok olvasni. (Olvassa a külön véleményt.) ,,Kül ön vélemény. Tökéletesen egyetértvén a pénzügyi bizott­ság jelentésével, és az ezen bizottság által aján­latba hozott határozati javaslattal, csakis az azokkal kapcsolatban előterjesztett indokolásnak egyik látszólagos mellékes pontjára, melynek fon­tossága azonban kétségbe nem vonható: külön véleményemet a tisztelt háznak előterjeszteni kötelességemnek tartom! Az állíttatik ugyanis a pénzügyi bizottság által, hogy a raktárakkal összekötött kikötőkre nézve az alsó dunaparton építendő kiválolag figyelembe veendő. Ezen megjegyzésnek más ér­telem nem tulajdonitható, mint az, hogy a pesti oldalon javaslatba hozott két helyiség között, melyek fontossága a pénzügyi bizottság részé­ről egyaránt elismertetik, elsőbbség az alsó dunaparton létesítendő raktáraknak lenne adandó. Ezen nézethez nem járulhatok. Ezen nézet merő ellentétben áll a pénzügyi bizottság által kimondott s általam is helyeselt eszmékkel. Igen helyesen állítja ugyanis ezen bizottság, hogy a jelen, a kereskedelem és ipar mai viszo­nyai a raktárak minélelőbbi építését a felső dunaparton követelik: — a jövő azonban, a majd későbben esetleg kifejtendő forgalom ezen raktá­rak építését az alsó dunaparton szintén szüksé­gessé teszik. Ebből azonban csak azon következ­tetés vonható, hogy első sorban a jelen igényei veendők figyelembe, második sorban pedig a jövő reményei. Jogosan követelhető ugyanis a törvényhozástól, hogy tágasabb látkörrel bírjon, hogy a jövő előre gyanított viszonyait szem elől ne téveszsze. De ezeknek a jelen okadatolt szigorú követelményeit alárendelni nem szabad. Csak a már létező intézmények és vállalatok ok szerű támogatása teszi lehetségessé a hala

Next

/
Thumbnails
Contents