Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-282

40 262 országos Blés február 10. 1871. 3 irodatiszt lakpénze . . . . 14:0 frt 1 hivatalszolga lakpénze . . . 10 frt továbbá : a napdij rovat 80 frt az előre nem látott kiadások rovata . 200 írttal emeltetett. A minisztere többletet azzal indokolja, hogy az aligazgató eddigi 1800 frt fizetése az igazgató 5000 írtban megállapitott fizetésével arányban nem állott. A tiszti és szolga személyzet lakbérei emelésénél a minisztertanács emiitett határozatára, az előre nem látott kiadások rovatánál pedig a növekedő drágaságra hivatkozik. A bizottság a miniszter okait figyelembe véve, az aligazgató előirányzott fizetését elfogadja, lakbéréből azonban . . . . 100 frtot az igazgató lakbéréből . . 200 frtot egy 700 frt fizetéssel elátott irodatiszt lakbéréből . . 50 frtot levont, s e leszállítással a közvádló-hivatal 1871. évi szükségletét 33.690 frt ker. sz. 33.700 írtban megszavazta. Máttyus Arisztid: T. ház! Midőn ámult évi budgetnek tárgyalása alkalmával bátorságot vettem magamnak a közvádló hivatal ellen szót emelni, iparkodtam két dolgot bebizonyítani; először azt: hogy közvádló hivatal, de tulajdonképen királyi ügyészség, mely ezen ezim alá van bujtatva, mennyire ütközik a közszabadságba, mennyire veszélyezteti az egyes polgárok személyes szabadságát, melynek pedig törvényszerű biztosítása, azt hiszem a t. ház egy tagi a sem fogja tagadni, a parlamenti miniszterek kötelességében áll. Iparkodtam másrészt azt is igazolni : hogy ezen intézmény ellentétben áll a fenyítő igazságszolgáltatás azon egyéb fenálló törvényeivel és törvényes gyakorlatával is, mely hasonló, csakhogy más módon elkövetett bűntények fölött van hivatva igazságot szolgáltatni. Tavaly az igen t. miniszter ur az én előadásomra nem válaszolt. Perczel Béla képviselő ur azonban magára vállalta a szerepet ezen intézetet védelmezni. Védelmében két pontot emelt ki. TJgy állította föl ugyanis a dolgot: mintha én akkor, mikor a közvádló hivatalt megtámadtam, átalában az ügyészség ellen emeltem volna szót: mintha azt akartam volna mondani, hogy nincs szükség közvádlóra, nincs szükség királyi ügyészre, ki hivatalból a bünfenyitő eljárásnál, mintegy az aetor szerepét vigye. Másodszor azt mondta: és az volt talán védelmének leggyengébb része, hogy a királyi közvádlói hivatal és illetőleg a királyi ügyészség ártalmatlan; igaz, hogy mindazon rendkívüli jogokkal, melyek ma még léteznek, őviszszaélhet; hanem látjuk, hogy nem él vissza és fölhozott egy esetet is azt mondván: „Tudjuk, hogy épen a királyi ügyek igazgatója volt az, ki régibb időben egy nevezetes esetnél, midőn a kormány részéről valamely egyénnek perbefogatása követeltetett, azt felelte: hogy ő törvényeinkben nem talál czimet arra, hogy ezen egyént perbe foghassa. Védelme, mondom, e kettőben központosult. B védelem azonban, szerintem legkevésbé sem gyöngíti meg azon álláspontot, melyet tavaly bátor voltam elfoglalni, s melyet most csak igen röviden fogok ismételni: hogy t. i. semmivel sem indokolható, hogy az igazságügyi miniszter a királyi ügyek igazgatóságának azon szervezetét, melyet a múlttal vettünk át, s a mely még ma is fönáll, nem változtatta meg, nem iparkodott azon kivételes okokat megszüntetni , melyekkel a királyi ügyek igazgatója él, s a melyek minden helyes jogszolgáltatással ellentétben állnak. Azt felelhetné talán az igen t. igazságügyminiszter ur, hogy már tavaly is azon helyzetben volt, hogy hitte, reményiette, miszerint a közel jövőben a bíróságok újra fognak szerveztetni, és hogy előttem sem lesz titok, hogy ezen uj szervezetben már a királyi ügyek igazgatóságának mostani hatásköre elő nem fordul: ellenkezőleg, hogy már a királyi ügyek igazgatója mintegy királyi ügyészszé változtatva át, csakis törvényes hatáskörrel fog birni. Ezt felelhetné, mondom az igazságügyminiszter ur ; de erre én már tavaly bátor voltam észrevételeimet megtenni, s kifejezni azon egyéni meggyőződésemet: hogy nem remélhetjük, miszerint egy rövid idő alatt, például egy rövid év alatt az igazságszolgáltatás ezen uj szervezete életbe fogjon lépni, és ezen meggyőződésünket a tények igazolták. Azt felelhetné talán ma is, midőn újra sürgetni leszek bátor, a királyi ügyek igazgatósága, ezen, a közszabadsággal össze nem egyeztethető hatalom körének megváltoztatását: hogy már ma per excerpta tenni ezt, midőn a végleges szervezet a közel jövőben áll: nem lenne helyén. B feleletben azonban, semmi körülmények között, nem találok megnyugvást. Nem, először azért: mert azon ellenvetés, hogy per excerpta törvényt alkotni és per excerpta törvényhozás utján ezen intézményt megváltoztatni nem czélszerü: sulylyal nem birhat; mert károsnak az ily természetű megváltoztatást csak akkor tekintem, hogyha azáltal az organikus öszhang zavartatik meg a fönálló igazságszolgáltatás terén; de azt nem fogja az igazságügyminiszter ur állithatni, hogy ha ő ma egy háromsoros törvényjavaslatot nyújt be, mely által a királyi közvádló, illetőleg az alatta rejlő királyi ügyek igazgatóságának hatalomkörét megnyírja: a valódi igazságszolgáltatás elveivel jöhet ellenke-