Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-295

388 295. országos illés február 25. 1871. gondolatlan vagy jobban mondva : át nem gondolt törvényjavaslatok és tervezetek pártolása által a nemzetet szükségtelen kiadásokba, és talán megtörténte után alig orvosolható bajba sodorja. Ha valami megerősített és megnyugtatott engem a létező aggodalom fölött, az épen Podmaniczky képviselőtársam és Debreczen város érdemes képviselőjének tegnapi beszéde. Az előbbi a többek közt, az általam is helyeselt és elfogadott elvek közül, azt is előhozta, hogy meggyőződése szerint azon honvédségi tüzérség igy megteremtve semmisem lesz, és azért megragadja a miniszterelnök ur által adott alkalmat az önkénytesekkel való kisérlet-tételekkel. Debreczen város érdemes képviselője határozottan kinyilatkoztatta, hogy ő nem bizik a cadre-tüzérség czélszerüségében. Ezt én is helyeslem; de azt is állította, hogy jobb a semminél valami: a rósz. Mig én épen az által igyekeztem bebizonyítani, hogy nem semmit akarok; hanem a magyar rendes hadsereg műszaki csapatait és tüzérségét kívánom a honvédség közé beosztatn, a mitől tökéletes siker is várható. Tekintve tehát, t. képviselőház, hogy a kormánynak tegnapi nyilatkozata után határozottan meggyőződhettünk arról, hogy sem politikai, sem más titkos indokok és rugók nem léteznek, csakis a czélszerüség ; tekintve azt, hogy egyetértek Debreczen város t. képviselőjével, ki tegnapi beszédében örvendetes tudomásul vette a honvédség haladását, s az előterjesztett törvények ezélszerüségét: én azon kormányról, mely tehát minden alkalmat megragad, hogy a nemzeti honvédelem ezen ágát is, czélszerüleg és a viszonyokhoz alkalmazva előmozdítsa: bizalommal levén, lehetetlen, hogy róla föl ne tételezzem azt, hogy ha a gyakorlat és a czélszerüség igazolná azt, hogy a jelen szervezett magyar műszaki rendes hadseregi csapatoknak a honvédek közé való beosztása a nemzeti honvédelemnek és hivatásának meg nem felelne; felelőssége öntudatában és azon jo szándéknál fogva, melyet eddig tanúsított : az első pillanatot meg nem ragadná a honvédséget azon pontra állítani, s oly törvényjavaslatokat terjeszteni elő, melyek a kötelesség és a czélszerüség által indokoltatnak. Ezeknek következtében egész megnyugvással pártolom a központi bizottság javaslatjatí. Jókai Mór: Örömömre szokott szolgálni, midőn oly szerencsés lehetek, hogy a magyar kormány politikai véleményével találkozhatom. Ily szerencsés constellatióban érzem magam akkor, midőn a kormány külpolitikájáról van szó. En is épen ugy, mint a magyar kormánv a béke föntartása s más idegen államok dolgaiba be nem avatkozás nézeteit tartom irányadóknak Magyarországra nézve. E tekintetben ugyanazon nézeteket vallhatom magaméinak, miket a kormány. Azon indokok közt, melyek mindkettőnket e nézetekre nézve t. i. a béke föntartására és a be nem avatkozás politikájának nézeteire vezetnek: azok közt ugy hiszem, kiváló tárgyat képez az, melyről az igen t. miniszterelnök ós honvédelmi miniszter urnák igen bő tudomása fog lenni; de a melyből hozzám is szivárgott át némi ismeret, t. i. a monarchia harczképessége. Korántsem akarok ezáltal semmit levonni a monarchia rendes hadseregének értékéből; sőt elismerem, hogy a hadsereg épen oly kitűnő alkatrészekből van összeállítva, mint a milyenből a franczia császári hadsereg volt összeállítva; elismerem, hogy épen oly kitűnő vezényletben fog részesülni, mint a milyen vezénylet által amaz hirhedetté tette magát; elismerem, hogy gyors mozdulatok, szilárd kitartás és jó szellem tekintetében szinte képes ugyanolyan csudákat fölmutatni, mint a milyenekkel a franczia császári hadsereg meglepte a világot; (Derültség.) de kérem azon aggodalmat is megengedni, hogy hasonló balsors érheti a mi rendes hadseregünket is, milyen előtt meg kellett hajolni a franczia rendes császári hadseregnek, hogy t. i. egy barbár ellenség, mely nem osztozik a viszonosság azon elvében, mely szerint az volna a világ rendé, hogy egy hadjáratban egyszer az egyik fél nyerje meg az ütközetet, másszor a másik; hanem fölteszi magában, hogy minden ütközetet ő akar megnyerni, hogy mondom ugyanazon désastre érheti a mi hadseregünket, hogy kénytelen lenne lelépni a működés teréről, a mint láttuk a világ leghíresebb, legrendesebb hadseregét 150 — 180,000-nyi tömegekben eltűnni a harcz mezejéről. Azzal méltóztatik bennünket vádolni, hogy nem tanultunk semmit. Igenis tanultunk valamit. Megtanultuk azt, hogy a franczia nemzet akkor, midőn a legrendesebb császári hadsereg minden ágyústól, minden hadvezérestől fogolylyá lett; a legbámulatramóltóbb erőkifejtéssel egy álomidő alatt uj hadsereget varázsolt elő és ellátta azt technikai csapatokkal, ellátta vezérekkel és küzdött nem egy hónapig, mint a rendes hadsereg, de ötig. Hanem mást is tanultunk. Azfc is megtanultuk, hogy a franczia nemzet sokkal helyesebben tette volna, ha azt a 2-ik nemzeti hedsereget, melyet, később állított ki: akkor állította volna ki, mikor még a császári hadsereg, a rendes hadsereg megvolt; akkor nem lett volna megalázottja az idegennek. Most ezt a mi tapasztalatunkat hasznunkra akarjuk fordítani, mert corolariumaink nem ugyanazok. A franczia nemzet az által, hogy