Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-294

35* 294. országos ülés február 24. 1871. Azt monda továbbá t. barátom, hogy a honvédségi szolgálat olyan rövid, miszerint abban nem lehet a tüzérség és a műszaki csapatok által teljesítendő szolgálathoz kívántató képességet megszerezni. Én azonban azt mondom, t. ház, hogy a hol akarat van: ott van ut és mód annak végrehajtására, és ha egyszer elvileg elfogadtatott, hogy tüzérség és műszaki csapatok ne hiányozzanak a honvédségben: lesz ut és. mód, hogy az ehhez kívántató ügyességet az illetők megszerezhessék. Derültséget idézett elő a t. képviselő ur azon megjegyzése, miszerint a honvédségnél levő golyószórók elé bizonyosan nem szívesen állnának azok, kik ezen golyószórókat a nemzet szemébe porszóróknak is gúnyolják. Igenis: porszórók elé nem fognak állni; de ha a haza kívánja, az ágyuk torka elé, mint apáink állottak : ugy fogunk állani mi is! (Hatás a bal oldalon.) A túlsó részről igen gyakran emlegettetik a takarékosság elve, ezen úgynevezett „Spaarund Hunger-System" mindannyiszor, valahányszor a nemzet vitális érdekeiről van szó. Azt mondják: az olcsóság követeli, miszerint a honvédséget műszaki csapatok nélkül hagyják; de én azt nem tartom jó gazdálkodásnak, ha épen a legnagyobb életképességi föltételtől és erőtől fosztjuk meg a honvédséget takarékossági szempontból; ellenben költekezzünk rá milliókat, midőn azon költekezés gyakorlati eredménye, a tüzérség hiányában, vajmi kétes. Ki kell egészíteni a honvédséget, ha költségbe kerül is: mert ez meg fog téríttetni akkor, midőn a trón és a haza védelméről, az ország területi épségének oltalmazásáról lesz szó. A t. miniszterelnök ur tegnap oda nyilatkozott, hogy az ellenzék fél a kormány népszerűségétől. Ezen állítás igen távol áll a valóságtól. Az ellenzék indítványai mind olyanok, hogy ha azokat a t. kormány és a többség elfogadja: akkor bámulatos népszerűségre fog szert tenni; (Ellenmondás jobb felől.) és ha a t. kormány azt érzi, hogy népszerűtlen: tessék egyenesen annak tulajdonítani, hogy nem fogadja el az innen eredő indítványokat, (Ohó! jobb felől.) hogy nem méltóztatnak más irányt követni, mint azt, melyet a jelen kérdésnél is követnek. Azt mondotta továbbá a miniszterelnök ur, hogy az ellenzék sem nem tanul, sem nem feled. Igenis: nem tanul csüggedni és lankadni a nemzet jogainak védelmében, és nem feled semmit a nemzet jogos követeléseinek sürgetésében; de fájdalom, vannak a házban egyének, a kik igenis tanulnak Lustkandeltől, és vannak, kik elfelejtenek sokat: tudniillik feledik a nemzet törvényes követeléseinek törvényes utón való érvényesítését. Szüllő ur tegnap azt monda, hogy a honvéd-lovasságot nem látja elegendőnek. Én vérmes reményeket kötöttem beszédéhez, és azt hittem, hogy ő még legalább 8 — 10 lovassági századnak fölállítását fogja indítványozni; hanem csalódtam: mert azt mondta, hogy, mert nem elegendő számú a honvédség lovassága, tehát ne legyen tüzérsége sem, (Bal felől derültség.) és mégis azt indítványozza, illetőleg azt óhajtja, hogy a honvédség tegye kiíbgyhatlanná a hadsereget; és elfeledi, hogy, ha nincs honvédtüzérség: akkor nincs semmi, a mi erősítse, támogassa a közös hadseregnek azon részét, mely jelenleg épen a legnagyobb fontossággal bir. Ha nincs honvéd-tüzérség, nincs oly csapat, mely az öszszes hadseregnek megritkult, talán megtogyott tüzér-csapatait támogatná és pótolná, épen a magyar haza védelmének pillanatában. Az 1848-diki honvédektől, t. ház, [Halljuk!) fájdalom, megtagadtatik a törvényes elismerés : pedig annak érdemei vannak; a mostani honvédségtől pedig megtagadtatik az, hogy képessé tétessék igazán érdemeket szerezhetni. így tehát a honvédekre illik azon szomorú nóta: „Multadban nincs öröm, jövődben nincs remény." És miért tagadtatik meg a honvédségnek oly karba helyezése, hogy az döntő szerepet játszhassak a trón és haza védelmében? Mondjuk ki leplezetlenül az okot: ez nem egyéb, mint a nemzet iránti bizalom hiánya. Hiányzik a bizalom ; és azt gondolják, hogy ha a honvédség nem fog saját lábán járni: akkor benne a hűtlenség vágya nem támadhat föl; ha a honvédség nem jár saját lábán, akkor hűsége biztositottabb lesz. Yan egy nagy birodalom a keleten, t. ház, a hol azon gyakorlat van a társadalomban, miszerint a nőknél a járás képessége egészen megakadályoztatik. Olyan sarukat húznak a kis leányok lábaira, hogy lábuk ki nem fejlődhetik, hogy tehát későbben nem birnak járni; és teszik ezen nyomoritást az illetők azért, hogy a nő személyében a hűséget annál inkább fokozzák, hogy ne járjanak, ne keljenek, hogy hűségük annál inkább biztosítva legyen. (Jobb felől mozgás.) De kérdem én, t. ház: vajon a kitűnő hűségnek, a nőiségnek példányképe ott a keleten keresendő-e ? nem pedig itt ezen világrészben, hol a szabadság és bizalom a nők társadalmi helyzetét tűrhetővé tette ? Épen ugy vagyunk t. ház a honvédség kérdésével is: lábatlanná akarják tenni honvédségünket a bizalmatlankodók azért, hogy a hűség náluk fokozottabb legyen; pedig nincs semmi szükség ezen nemszabadelvü és nembizalomteljes politikára. En a kisebb-