Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-293

293. országos ülés február 23. 1871. 327 mely azt határozza, hogy minden bevett vallásfelekezetnek egyházi és iskolai közszükségletei állami közköltségből fedeztessenek. Nem végrehajtása ez az emiitett törvény szakaszának, de nem is lehet az : mert ki meri állítani, hogy ezen kegyes adományok összegeivel fedezve van azon illető egyházaknak minden egyházi és iskolai közszüksóglete! Hiszen még csak nincsen is mindnyája fölsorolva azon egyházaknak, melyek tudtunkra, ma is léteznek a hazában. Hiszen még azt is várni lehet, hogy egy év alatt a mostan képződő nazarénizmus egyházat alkotva: annak hivei jelenteni fogják szükségeiket, és a kegyadományért folyamodnak a házhoz. A jelen évi költségvetés indokolásánál valószínűleg abban nyugodott meg a minisztérium, hogy már tavaly eléggé indokolta e kiadást, a mennyiben fölhozta annak támogatására a múlt évi indokolásban azt is, miszerint ő az felsége által utalványozott segély-összegek képezik e kiadásnak genesisét, és hogy azoknak szükségessége már az 1867

9-iki költségvetések tárgyalása alkalmával igazolva volt. Hanem föltűnő, t. ház, mily ellentétes a t. minisztérium nézetével a pénzügyi bizottságé. A pénzügyi bizottság múlt évi jelentésében ide vonatkozólag azt mondja: „hogy ő maga, meggyőződése szerint az egyháznak az államtól való elválasztását ós függetlenitését tartván czélszerünek: elvileg nem helyeselheti az egyes egyházfelekezeteknek az állam-pénztárból való segélyezését, hanem azért megszavazta a 290,000 frtot. A jelen évre, a tavaly vallott elvek értelmében, azt mondja a pénzügyi bizottság, hogy bár ezen tétel elkerülhetlenül szükségesnek látszik : a költségvetésben meghagyandónak, de csakis ideiglenesnek tartja, a mig ezen szükség átalában főn fog forogni, ós megszavazásra ajánlja azon mennyiségben, mint 1870-re megszavaztatott. Azonban a minisztérium már ez évre 310,000 frtot tesz követelésbe ; mert azóta, t. ház, két felekezet jelentkezik, hogy nem elég részükre a segély; a mire csak annyit legyen szabad megjegyeznem, hogy négyen ismét nem jelentkeztek ilyen igényekkel; tehát a többség vagy megelégedve van, vagy hallgat végkép a dolog felől. Ha érdemileg kellene szólni az általam fölidézettekről, azt mondanám, miszerint itt a korszellem által megérlelt életképes eszme küzd a külső gyarló borítékkal. A törvényhozásnak hivatása ezen küzdelmet egyátalában nem nehezíteni, hamar könnyítéséhez járulni nem kívánna. Többek közt föl kell említenem itt azon nevezetes történelmi eseményt, mely szerint ha még 1848-ban a XX. t. ezikkben bevett vallásokról beszéltek, ha még 1868-ban is, 20 évvel később, egy ujabb hitfelekezetre a bevett vallásszabadalmait alkalmazták: ezt jelenleg már túlhaladott álláspontnak kell nevezni, legalább is azon oknál fogva; mert az uralkodottnak nevezhető egyház önmaga autonómiája kérdéseinek, önkormányzati életkérdéseinek megoldásával foglalkozván ez idő szerint: nyilvános bizonyságát adja annak, miszerint kiváltságos, előjogositott helyzetéből, mint egy magaslatról lelépni kivan. E tekintetben tehát a törvényhozás csak megnehezíti az ő munkáját; megnehezíti munkáját áz által: ha fentartja tovább is először egy uralkodó, másodszor a többi bevett vagy eltűrt vallás-felekezetek között íönlevő különbséget, és megerősíti ezen kegyadományok jogczimezése által. De a mi kitűnő figyelemre méltó még: az, hogy az adózó polgárok érdekeit kell itt főként tekintetbevenni. Hiszen ha a kormány nem az adózó polgárok összerakott adófilléreiből nyújtaná ezen kegyadómányt, hanem a felség saját uradalmaiból adná : akkor nem lehetne az ellen szava a törvényhozásnak. Én azonban, midőn azt látom, hogy itt az összes hitfelekezetek egyes tagjai többen vagy kevesebben igényt támasztanak az állam zsebeire: ezen kérdést kívánnám a felekezeti egyházak tagjaitól az államnak polgáraihoz föllebbeztetni; mert csak ők illetékesek határozni ezen esetben: ha vajon kivánják-e ők előbb törvény szerint elvétetni maguktól azt, mit aztán segély gyanánt visszakérhetnek és nyerhetnek saját felekezetbelieiknek 1 T. ház! Elmondatott már előttem szólott t. Horn Ede képviselő ur által, miszerint ezen kiadási czim egyátalában nem egyez meg azon elvvel, mely a józan államháztartás szerves tételeinél fönforog, nem állhatja ki az erre nézve mondható bírálatot; mert az adományozó állam soha sem lát még csak legkisebb számadást sem arról, hova és mire fordítják az illető felekezetek ezen összegeket? hanem az illető minisztérium hangsúlyozza ezen ezimnél a kultúrai szempontot. • Ez az, mit én kétségbevonni hajlandó nem vagyok. El kell ismernem, hogy a meddig a tudomány az emberiségnek nagy vezére, mindennapi barátja, utasítója, megbízható vezetője nem lesz a különböző életpályákon a nép millióinak : addig minden esetre előnyben áll a hit, s az ő kulturai missiója kétségbevonhatlan. Hanem ezen szempontból föl kell említenem azt, a mit bátor voltam egy előbbi alkalommal, ugyanezen költségvetés tárgyalásánál, idézni: hogy a hazai népoktatásról adott miniszteri jelentésben a 31-dik lapon olvasható azon mondat, melynek csak állitmányai vannak alapok nélkül, félek, hogy va-