Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.
Ülésnapok - 1869-289
236 289. országos Illés február 18. 1871. után ezen tankönyvek 1869. ós 70-be nyomat tak : a tanfölügyelők teljesíthetek volna eziránt! kötelességüket, figyelmeztethették volna a kormányt. (Helyeslés bál felöl.) De ezen tankönyvek kijavítására nem is volt szükség, hanem elégséges lett volna ezen tankönyveket egyszerűen kiküszöbölni, ós azon czélszerü, s az előttünk fekvőknél sokkal jobb tankönyvek alkalmazását elrendelni, melyek más iskolákban használtatnak. (Helyeslés bal felől.) Most az olvasókönyvekből is idézek néhány tételt, (Halljuk!) annak igazolására, hogy a népiskolák igen nagy részében a magyar alkotmányellenes tankönyvek taníttatnak. Nem is bocsátkozom ezen, és a többi tankönyvek belső becsének megbirálásába, mert hiszem, hogy e tekintetben igen sok azok közül nem üti meg a mértéket : azt a tisztelt államtitkár ur sem fogja talán kétségbevonni. Esetleg egy német példány jutott kezemhez, de ez is az egyetemi nyomdából került ki 1869-ben. Czime : „Spraeh-undLesebuch," melyben előfordul, mint olvasási gyakorlat, az „Qsterreichische Volkshymne." És itt — megjegyzem, hogy nem erre fektetem a súlyt, — előfordul ezen Volkshymne. Nem ugy szól ugyan, mint az ismert eredeti szöveg, hanem lényeges módosítással. Csak egy pár sort fogok fölolvasni, és azután a refrain: „Gott erhalte, Gott beschütze, unsern Kaiser, unser Land;" a refrain ez: „Innig bleibt mit Habsburgs Throne, Österreichs Geschick v ereint.* E könyv — mint emlitém — 1869-ben nyomatott; azonban még is észrevették, hogy nem járja, hogy az a mi iskoláinkban taníttassák, s azért 1870-ben ugyanazon nyomdában egy más olvasókönyvet nyomattak, melyben ugyanezen czim alatt: „Östhreichische Volkshymne 0 már most némi javítás fordul elő: „Gott erhalte, Gott beschütze unsern König, unser Land;" a refrain pedig igy szól: ,Innig bleibt mit Habsburgs Trone Österreichs Geschick vereint;* (Nagy derültség) azután a végén megint az áll: „Heil dem König, Heil dem Lande, österreich wird ewig stehen. (Hosszas nagy derültség.) Világos, t. ház, hogy itt javítás történt, a mennyiben a „császárról" „királyra" történt az átváltoztatás: hanem azért Magyarország még sem létezik, mert Ausztriába olvadt be. Csak arra kérem a t. minisztériumot, méltóztassék a tanfölügyelőket utasítani, hogy fordítsanak több gondot nemcsak arra, hány gyermek jár az iskolába, ki a tanító, minő szép ausweisokat küldenek a miniszieriumhoz ? hanem vegyék maguknak azon fáradságot is, hogy a tankönyveket elolvassák ós eszközöljék azt, hogy addig is, mig a minisztérium által kitűzött pályadijak következtében, a czélszerü és hasznos tankönyvek szaporittatnak és szaporodnak : használják a népiskolákban azon jó tankönyveket, melyeket igen sok iskolában czélszerüen használnak. Ezt akartam a t. minisztérium figyelmébe ajánlani. (Atalános élénk helyeslés.) Tanárky Gedeon: T. ház! Ha állana az, hogy a t. képviselő ur által említett mindazon tankönyveket a minisztérium beleegyezésével használják a községi iskolák: akkor valóban méltán érné a mioiszteriumot a vád; de ne ezekről, hanem azon tankönyvekről méltóztassék ítéletet mondani, melyek a jelentés 36-dik lapján vannak elöszámitva, és melyek a községi iskolák számára kidolgoztattak. Azokat méltóztassék megbírálni, és ha azokra vonatkoznának ezen észrevételek: akkor igenis a minisztérium sújtva érezhetné ön magát. Az ezen rovatban megemlített könyvek vannak a községi iskolák számára praescribálva, de azon könyvek, melyekről Várady Gábor képviselő ur beszél: felekezeti könyvek ós a felekezeti iskolákban használtatnak. Már pedig a közoktatási törvény azt mondja: hogy mely könyvek használtassanak a felekezeti iskolákban, azt megítélni az illető felekezetek dolga. Valamint abba nem avatkozik és nem avatkozhatik a minisztérium, hogy a protestáns iskolákban minemű tankönyvek használtatnak, hanem csak arra ügyel föl, hogy azon iskolákban azon tantárgyak tanittatnak-e, melyeket a törvény megszab: ugy nem érezte magát jogosítottnak a minisztérium beleavatkozni, hogy a kath. iskolákban mily tankönyvek használtatnak. Ha az történt volna, hogy ily könyvek a községi iskolákban használtattak volna: akkor ez valóban hiba volna, és ha a tanfölügyelők ezt eltűrték: ez mulasztás. De kérem, méltóztassanak meggondolni : milyen máig nálunk e tekintetben a hangulat ? Azon tankönyvek, melyeket a minisztérium szakféríiak által dolgoztatott ki, és melyeket a községi iskolákba bevinni akar: szintén elfogadtattak egy vidéken, melyet nem akarok most megnevezni, mert az ország szine előtt sem megyét, sem községet denunciálni nem akarok. Bizonyos befolyások folytán, az ottani községi iskolák, mint néhány más iskola is, ismét felekezeti iskolákká lettek. Es mi volt az első nagyszerű teendője az illetőknek, kik e nagy munkát végrehajtották: Az, hogy azon tankönyveket, melyek a minisztérium által a községi iskolák számára kidolgoztattak, nyilvánosan megégettették, mint eretnek könyveket. (Fölkiáltások: Halljuk a neveket, a község nevét!) 1. ház! azt hiszem : nagyon rósz oldalról ismertetném meg magamat, ha azon rövid ideig tartó pünkösdi királyságom alatt: a mig én a kormányt képviselni szerencsés vagyok, akár felekezetet, akár községet denunciálnék. El fog