Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-281

Jg 281. orszájos ülés február S. 1871. mely alatt hozzám a keresetlevél ezimezve van, és miután az ügyvéd magyar, és nem román ügyvéd, visszautasítom a keresetet. Ez ellen semmiségi panasz adatott be, de a semmiségi panasz is visszautasittatott, mert természetes dolog, ha a keresetlevelet nem fogadta el, következőleg a semmiségi panaszt sem fogadhatta el. Ez ellen ujabb semmiségi panasz adatott be a mely azóta ma is a semmitőszéknél hever, és 1867-ik évi januártól 1871-ig a per még tárgyalásra sem kerülhetett. Ezt ajánlom, a t. igazságügyminiszter ur figyelmébe. Persze azt mondhatnák ez ellen, hogy lehetett volna jogorvoslatot keresni az által, hogy az illető főszolgabírót a megyei bizottmány előtt kellett volna föladni. Igen, de midőn tudjuk azt, hogy a megyei bizottmány rokonság, sógorság, komaság vagy politikai tekinteteknél fogva az illető főszolgabíró ur előtte kedves egyéniség : akkor vegyük föl, mikor ezen megyei bizottmány épen azért választotta azt a főszolgabírót, hogy ott legyen abban a kerületben, a hol csak 2 német község van, a többi pedig mind román, akkor hiába keresünk jogorvoslatot ott, a hol biztosan tudjuk, hogy nem találunk. De különben, hogyha fölebb is folyamodtunk volna az ily visszaélés ellen : hiszem, hogy ugyanazon politikai indokokból csak hasonló eljárással találkoztunk volna; habár a nemzetiségi törvény 7-ik §-sa világosan mondja, hogy minden fél saját nyelvén adhatja be a keresetet, anyanyelvén adhatja be kérelmét, adhatja be panaszát, adhatja be sérelmét, és a bíró ugyanazon a nyelven köteles határozatot hozni. A 9-ik szakasz pedig ekképen szól: mindazon polgári és bűnügyekben, melyek ügyvéd közbejöttével folytattatnak, az elkezdett perorvoslat ugyanazon nyelven az eddigi szokás szerint továbbra is folytatható. Mint tudjuk Magyar- és Erdélyország törvényhatósági területén mind a városnál, mind a megyénél régibb idő óta fönállott azon szokás, hogy a kanczellária és helytartótanács rendeletei értelmében és alapján . használatba vétettek a különféle nemzetiségek nyelvei, és igy Aradmegyében a román nemzetiség nyelve lett a perlekedési nyelv; ez azóta szokássá vált, melyre a nemzetiségi törvény IX-ik szakasza is vonatkozik. Szokássá válván, azon ügyvédeknek, kik a nemzetiséghez tartoznak, könnyebben esvén, hogy saját anyanyelvükön vigyék a pert, számtalan per mind a városi mind a megyei törvényszéknél román nyelven vitetett, és soha sem utasíttattak vissza. Sőt találkozott még egy eset, midőn az alperes zsidó lévén, bizonyosan kitanítva valamely szoba-politikus által, kifogást tett a román nyelven beadott keresetlevél ellen, nem védelmezte magát, s uj tárgyalási határidőt kapott : akkor sem jelent meg magát védelmezni és elmarasztaltatott. Ezután semmiségi panaszt adott be a kir. Curiához, ez nem adott helyt a semmiségi panasznak, következőleg már maga a kir. Curia és az illető városi törvényszék is elismerte, hogy az kötelező és szokásos. Történt azonban, hogy egy perben, melyet én képviseltem, még a nemzetiségi törvény ós a jelen perrendtartás előtt román nyelven vittem a tárgyalási jegyzökönyvet, miután az ellenügyvéd tudta, hogy az szokásos: nem tett ellene kifogást, és a biró több közbenszóló végzést hozott, a melyekkel a kereset nyelvét elfogadta. De elérkezvén az idő, midőn a nemzetiségi törvény meghozatott, akkor a városi tszék fogta magát és egy ukázszerü végzést hozott, melyben kötelességemmé tétetik, a nemzetiségi törvény alapján, miszerint valamennyi azelőtt egy-két évvel jegyzőkönyvileg beadott perbeszédemet magyar nyelvre fordítsam le, mert különben itéletileg makacsságból leszek elmarasztalva. Hogy valamely törvénynek visszaható ereje legyen : azt csak akkor láttam először. Hivatkozik a nemzetiségi törvényre, melyben épen az ellenkező foglaltatik, sőt annak ellenére hivatkozik a szokásra. De ha az eddigi nemzetiségi törvény nemis adna jogot ugyanazon nyelven folytatni a pert: még akkor sem lenne visszaható ereje. Én azonban ujabb határidőt kaptam, melyre kénytelen lettem volna perbeszédeimet 2-szór leirva, magyar nyelven a pertárnoknak elvinni. A pertárnok — horrendum dictu — azon végzést hozta, hogy perbeszédemet nem fogadja el, hanem visszautasítja. Ha én ezzel megelégszem és elmegyek: semmi nyoma sem marad a jegyzőkönyvben, miszerint megjelentem, és igy makacsságból tör fényesen elmarasztaltathattam volna. Kértem tőle bizonyítványt, nem akart adni; hanem az én bejelentésemre hozott végzést, miszerint perbeszédemet nem fogadja el, mert román nyelven van beadva. Én a perrendtartásban nem találtam oly helyet, hol a pertárnoknak joga volna végzéseket hozni. Ezt egyszerűen följelentettem a városi tőrvényszéknek, kérvén, miszerint mellőzve a pertárnoknak visszás eljárását: az én beadványomat méltóztassék elfogadni és abban Ítéletet hozni. A városi törvényszék helyt adott a pertárnok végzésének ! Ezt én semmiségi panaszszal megtámadtam és kitüntettem azt, miszerint a városi törvényszéknek joga nem volt engem arra szorítani, hogy két év óta román nyelven beadott perbeszédeimet magyarra fordítsam; ugyszinte mellékeltem számtalan román nyelven vitt