Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.
Ülésnapok - 1869-288
288. országos Ülés február 17. 187Í. 205 tesz, a házat azoknak módosítása iránt föl nem kéri — és azok nem módosíttatnak: rá nézve époly teljesen kötelezők kell, hogy legyenek, mint ha jelenlétében alkottattak volna. (Atalános helyeslés.) Kijelentem továbbá, hogy — miként mondám — én természetesnek találom, hogy elődjének törvényjavaslatairól ma itt nem nyilatkozik; sőt talán, szerintem, nem egészen jó szinben tűnt volna íöl, ha már ezen nagyfontosságú törvényjavaslatok fölött, midőn még alig lehetett ideje a tárgyakkal kellőleg megismerkedni: kötelező nyilatkozatot akart volna tenni. De, tekintve a ügy sürgős és nagyfontosságú voltát, azt ismét elvárom, hogy minél rövidebb idő alatt fontolóra véve a dolgot, nyilatkozzék aziránt: fön akarja-e tartani ezen törvényjavaslatokat, vagy módosítani akarja-e, vagy azokat visszavéve, szándékozik-e egészen ujakat beadni, megjegyezvén mellesleg, hogy — a mint ón legalább azon javaslatokat ismerem, — óhajtásom, hogy ujakat, egészen más elvek alapján készülteket, terjeszszenbe. (Helyeslés bal felől.) Indítványom, t. ház a következő: „Miután az alkotmányosság fogalmával meg nem egyeztethető, hogy felelős miniszter több, mint harmincz millióra menő alapítványokat kezeljen, ugy, hogy azok bevételei és kiadásai az évi költségvetésben ki ne mutattassanak ; miután az állam kormánya helyesen csak az állam rendelkezése alá tartozó alapítványokat kezelhet; miután közoktatási ügyünknek oly sürgető szervezése is okvetlenül igényli, hogy mielőbb tisztában legyünk az iránt: melyek azon alapítványok, a melyekkel az állani e ezélra rendelkezhetik ? miután csak ennek megtörténte után lehet a háznak czélszerüen intézkedni aziránt, hogy megállapittassanak azon főelvek, melyeknek alapján hazai közoktatásunk, a különböző fokozatokon keresztül, kapcsolatosan és következetesen szervezendő lesz: Indítványozom, hogy utasítsa oda a ház az egyetemi alapok megvizsgálására kiküldött bizottságot, és azon bizottságot, melynek föladata a vallás- és közoktatási minisztérium által kezelt többi alapok jogi természetét megvizsgálni: hogy munkálkodását haladék nélkül megkezdvén, és a lehető szorgalommal folytatván, mielőbb kimerítő jelentést tegyen a képviselőház asztalára." Nem tudom, t. ház, itt méltóztatnak-e ezen javaslatot tárgyalni és eldönteni, vagy talán ott, hol a tanintézetek ügye fog szóba kerülni. Én mindenesetre helyesnek találtam, hogy azt ez alkalommal benyújtsam, hogy azon esetben, ha a t. ház a tanintézeteknél kívánná tárgyalni, azt kinyomatni és a tagok közt szétosztani lehessen. De egyébiránt ki kell, hogy fejezzem azon meggyőződést, hogy én határozati javaslatomat oly egyszerűnek, a múlt évben tett intézkedés oly természetszerű következésének tartom;: hogy azt hiszem, azt itt, a jelen alkalommal is lehet tárgyalni, és reménylem, el is fogadni. {Atalános fölkiáltások : Elfogadjuk!) Nyáry Pál: T. ház! Annál kevésbbé tartom szükségesnek a kinyomatást, miután mint a kérdéses bizottságok egyikének elnöke, jelenthetem, hogy a mit a bemutatott határozat ezéloz, az már az egyik bizottságnál megtörtént: azaz, a működést megkezdette, az eljárási módozatot már megállapította, és a minisztériumot fölhívta, hogy ugy az illető vallási, mint a tanulmányi és egyéb alapokról, az alapítványokról szóló oklevelek kíséretében előterjesztést tegyen. Ugy vagyok értesülve, hogy a minisztérium — mindamellett, hogy a miniszter, a mióta a bizottság működését megkezdte; e tárgygyal nem foglalkozhatott, — már megtette azon előmunkálatot, melynek bevégzése előtt a bizottság tovább nem mehet. Miutáu értesítve vagyok, hogy meddig haladt már a minisztérium a rábizottaknak rendezésében, reménylem, hogy a legközelebbi idő alatt el fog járhatni a bizottság megbízatásában, mely maga is meg van győződve, hogy a tanügy rendezéséhez ez az alpha. Hátra van csupán azon bizottság, mely ki van küldve az egyetemi alapok kipuhatolására. Én ennek tagja nem vagyok, és ugy szeretném, ha azon bizottságnak elnöke szintén nyilatkoznék az iránt: tett-e már lépéseket a bizottság ? mert ha nem tett : azon határozat következtében szükséges lesz, hogy mielőbb tegyen lépéseket. Az egyetemi alap tisztába hozatala különben is sokkal könnyebb; mert a többi alapok többfelé ágaznak: nevezetesen vannak vallási, tanulmányi és tápalapok. Ezeken kívül azonban van még két alap, melyről a miniszteri előterjesztésben eddig említés nem tétetett. A mint tehát említem, azon bizottság, a mely ez utóbbiakkal foglalkozik: működését már megkezdette, és én biztosithatom, a t. házat, hogy legközelebb be fog következni az idő, hogy előterjesztését megtehesse ; a másikra nézve azonban, a mint említem, szükséges volna, hogy azon bizottság elnöke nyilatkoznék a t. ház előtt, hogy tett-e már lépéseket? Gondolom ezek után senki sem fogja kétségbevonni, hogy azon határozat kinyomatása és rendszeres tárgyalása fölöslegessé válnék. Elnök: Méltóztatnak parancsolni, hogy Tisza Kálmán indítványa fölolvastassák? (Halljuk!)