Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-288

288. országos ülés február 17. 1871. 203 ember érti és érzi ezt ma már nálunk. A fölött sem vitatkozom, melyik része az a tanügynek, a mely legelső fontossággal bir ; erre nézve eltérők lehetnek a nézetek. De azt hiszem, senki kétségbe nem vonhatja azt, hogy a tanügyben legalulról a legfölsőbbig, oly szoros kapcsolat és összeköttetés van, hogy bármelyik stádiumában hanyagoltassék az el: megboszulja magát valamennyiben. Így például a legfőbb és a közép tanintézetek adják a tanítókat a legalsóbbaknak : a legalsóbb és középiskolák nélkül a legfőbbeknek nem lehetnek tanítványai; és ismét a középiskolákban és némileg a legfőbb iskolákban sokak által szerzett műveltség egyik legfőbb biztositéka annak, hogy a népiskolák érdekei nem fognak elhanyagoltatni. Mondom, épen ezeknél fogva, azt hiszem, hogy e köztük létező szoros összefüggést tagadni senki sem fogja, és ha ez létezik: akkor nem hiszem, hogy tagadhassa valaki azt, hogy a tanügy kérdéseit, beszéljünk akár alsó, akár közép, akár legfölsőbb intézetebről, csakis kapcsolatosan egymással, egy nyomon, egyenlő elvek alapján lehet helyesen megoldani. Minthogy ugyanazon egy időben, egy és ugyan azon ember vagy testület egy dolognál többet nem tehet: természetes, hogy magának a tárgyalásnak előbb kell az egyikre , mint a másikra nézve megtörténnie; de helyesen e tárgyalás mégis csak ugy történhetik, ha mindannyi iránt a javaslatok előttünk fekszenek, és ha mielőtt egyiket vagy másikat megállapittanók: tisztában vagyunk azon legfőbb elvek iránt, melyek mindannyira nézve döntő erővel bírnak, és melyeknek alapján mindnyájának rendezésénél eljárnunk kell. Hol vitattassanak meg ezen átalános elvek: itt a ház kebelében-e vagy csak választott bizottságban ? ez tán később leend elhatározva; de arról meg vagyok győződve, hogy a tanulási és tanítási szabadság kérdése ; továbbá az államnak viszonya és jogköre iránt átalában a közoktatással és a közoktatási tanintézetekkel szemben és specialiter ismét az állam hatályával és jogkörével szemben, a felekezetek vagy magánosok által fölállított tanintézetekkel; hogy továbbá az állam által az állami és fölvételi vizsgák tárgyában követendő elvekre nézve, — ha azt akarjuk, hogy egész működésünk hasznos és sikeres legyen, — tisztába kell előre jönnünk; hogy azután egy nyomon oldhassuk meg az egymás után következő kérdéseket. Itten szabad legyen mellékesen csak azt jegyezni még meg, hogy én, legalább részemről, a a tanulási és tanítási szabadságnak, mint mely a tanügyet, meggyőződésem szerint, egyedül teheti virágzóvá : határozott és föltétlen barátja vagyok. Én elismerem az állam jogát: befolyni a tanügyre, — nemcsak jogát, de kötelességét is. Azonban kötelesség nyilványulhat anélkül, hogy a tanulási és tanítási szabadság megszorittatnék; sőt épen ha ezeket élni ós növekedni hagyja: akkor teljesiti ezen kötelességét legjobban. Az államot megilleti a fölügyelet; az államnak joga és kötelessége meghatározni — ós itt nyivánul a fölvételi és államvizsgák nagy fontossága : — meghatározni a képzettség fokát, melyet azoktól, a kik bizonyos pályára szánják magukat, követel. Az államnak, joga és kötelessége: állítani intézeteket, a melyekben a legczélszerübben lehetőnek tartja ezen szükséges tudományos ismeretek megszerzését. De ha ezt megtette, azt gondolom, azontúl a társulati, egyéni, felekezeti működésnek is szabadon kell hagyni a tért. Nem kell kérdezni senkit: hol tanult, kitől tanult ? de igenis szigorúan meg kell kérdezni, hogy mit tud ? {Élénk helyeslés.) Ezeket csak mellékesen jegyezve meg ; most még azt akarom kifejezni, hogy még mielőtt ezek is megállapittatnának: van egy, a mire okvetlenül szükségünk van; és ezt én legalább részemről, mint a megválasztott tanügyi bizottságnak tagja, azon egypár ülés alatt is, a me- « lyeket tartottunk, tapasztaltam, és ez az: hogy nem lehet a tanügy tárgyában! törvényjavaslatokat és a tanügy tárgyában teendő intézkedéseket kellő alapossággal meghatározni addig: míg tisztában nem vagyunk az alapok iránt, melyekkel az államnak rendelkezni lehet. Méltóztassanak, — csak illustratióul hozom fel—fölvenni: egyetlen egy egyetemünk van a mai napig; és ezen egyetemen csak egy hitfelekezetnek van theologiai facultása. Azt, hogy a vallásegyenlőséggel megegyeznék az, hogy ez egyetlen országos intézetben egy hitfelekezetnek legyen theologiai facultása, gondolom, senki vitatni nem fogja. A helyes I kibontakozás ebből — ezt is megjegyzem — I szerintem nem az volna: állítani a többinek is, hanem eltörölni azt is, a mi van. (Élénk helyeslés.) Mert ha ugyan nem akarjuk nálunk a bevett vallások theoriáját megörökíteni, szeretném látni: ki határozhatja meg, hogy hány hitfelekezet lesz, és igy hány hitfelekezeti theologia kell? (Élénk tetszés.) Igen, de az egyetemi alapokkal, a mint méltóztatnak tudni, még egészen tisztában nem vagyunk; vannak, a kik azoknak legnagyobb részét — hogy ne mondjam mind, mint felekezeti vagyont szeretnék tekintetni; mig azt tartom, hogy igen helyesen, — igen sokan azt vitatják, hogy ha van is az egyetemi alapok közt felekezeti vagyon: de ez még csak nem is nagyobb része ezen alapoknak. — Már tehát, hogy esak ezen nagyfontosságú kérdés 26*