Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.
Ülésnapok - 1869-286
144 286. országos ülés február 15. i87I. felelősség, mely a törvényhozást éri, legközelebb <e törvényhozásnak, azon közegét terheli, mely az igazságügyi törvényjavaslatokat van hivatva előterjeszteni, azon mértékben, melyben különösen az igazságügyminiszteruek figyelmét igénybe veszt. Ha vannak mulasztások, a melyekért a törvényhozó testület a kormányt, mint egyik kezdeményezőt megtámadhatja: bizonyosan azok közé tartozik ezen mulasztás is. Már régen törvényezikk által el van határozva ezeknek életbeléptetése, különösen pedig az igazságügyi szervezetnek keresztülvitele. Nem tudom, mily okból késik még eddig is az éji homályban. Ha netalán oly akadályok volnának, melyeket a miniszter elhárítani nem volt képes: köteles lett volna az országgyűléshez fordulni, és ennek már is nagy hasznát vette volna, hogyha oly codificáló bizottság, mint a milyen itt ezéloztatik, segélyére lehetett volna. Ezeket azonban mellőzve, mindazokat, melyek a felelősségből folynak, a törvényhozás és illetőleg az igazságügy érdekében tenni jónak nem látta. (Pauler Tivadar hözoktatási miniszter bejön. A jobb oldalról éljenzés.) Sőt ellenben azon folytonos ígéretekkel, melyekkel itt találkozunk, szüntelen brillírozni kivan a kormány, nern tekintve azon sokoldalú érdekeket és viszonyokat, melyek minden ilyen, ugyszólva haszonnélküli újításoknál az adózó nép vállaira nehezednek, pedig az a kormánytól nem kivan egyebet, mint viszonyainak minden irányban és oly mérvbeni rendezését, hogy ezáltal a személy- és vagyonbiztonság eléressék azon intézmények által, melyekkel az ország boldoggá válhatik. Szintén nagy hiányt pótolt volna, és több teendőnek elősegélésóben kezet nyújtott volna a miniszternek egy kellőleg berendezett codificáló osztály működése, hogyha csak Erdélyre vonatkozólag is azon osztrák polgári törvény és annak minden mellékes intézménye, melyről azt állítja, hog}^ több, erdélyi képviselő állítása szerint, szükséget pótolt, előre egy ily coditicationális bizottság által megvizsgáltatta volna ; — ezen érvelés annál kevésbbé üti meg a mértéket, mert ha kénytelenek is az erdélyiek ezen kivételes, és a nemzet geniusától eltérő idegen intézményekben megnyugodni; ezen kényszerültség csak az által indokolható, hogy a kormány késlekedik ujabb, a nemzet múltjával, intézményeivel összhangba hozandó, és a korszellem magasb színvonalára emelkedő intézmények behozatalával. Szintén nem kerülheti ki figyelmemet a miniszter ur azon nyilatkozata, hogy a codifieationáiis bizottság működése mellett, az országgyűlés közbenjárásával, máskép lett volna megoldható a székely úrbéri kérdés. A ház fölhatalmazást adott ugyan a miniszter urnák e tekintetben, de a nélkül, hogy az alapelveket, melyek szükségesek lettek volna, kijelölte volna. Ennek következése az lett, hogy a székelyföldi ősi, az első foglalásból kifolyó jog megfordítva lőn alkalmazva, mert az úrbéreseknek előny nyújtatott; mig, ha az országgyűlés kijelölte volna az alapelveket: a miniszter ur intézkedései e tekintetben máskép ütöttek volna ki. Biztat azonban a remény, hogy, miután az úrbéri viszonyok rendezésére nézve azoknak végleges megoldása végett törvényjavaslatok feküsznek a ház előtt, — legalább annyit, a mennyit a sok veszteség után meg lehet tenni, a törvényhozás bizonyosan nem késik megadni. A jelenlegi eljárást a törvényhozás különböző mozzanataira nézve, én részemről nem tartom szükségesnek bővebben elemezni; mert maga Hodossy képviselő ur is szegénységi bizonyítványt adott azon eljárásról, melyet eddig követtek, nem találva azt a valódi szervezésre nézve czélszerünek. Megemlitendőnek tartom még továbbá azon körülményt, mely részint a miniszter ur, részint azok, kik mellette fölszólaltak, jónak látták dicsekedni. Ez a jelenlegi polgári perrendtartás. A polgári perrendtartás ugyan az országgyűlés által, a miniszteri javaslat megváltoztatásával, de az ő beleegyezésével fogadtatott el ; de annak hiányai, miket a miniszter ur is elismer, oly szembetűnők, hogy szükségesnek láttamaga a miniszter ur is, egy ujabb perrendtartásról gondoskodni. Hogy pedig az előbbi perrendtartás minden áron hatályban maradjon: a múlt ülésszakban novellákat terjesztett be és fogadtatott el, melyek szerint pénzbírságok által czélozza annak föntartását, nem tekintve arra ; hogy főleg az első bíróságok szervezése aem felel meg mindeu tekintetben azon kívánalmaknak, melyek egy jó törvénykezés életbeléptetését czélozzák. T. ház! Mind e körülmények világosan mutatják, mint meg annyi tényadatok, hogy szükséges lenne az igazságügyminiszterium keblében egj oly osztály, mely a törvényhozás köréhez tartozó törvényjavaslatok előleges kidolgozásával lenne megbízva. De a miniszter ur csaknem ellenszegülni látszik az országgyűlés azon jogos kivánatának, hogy minisztériuma keblében egy ily codifieationáiis osztály szerveztessék, mely nélkül jóravaló munkát nem remélhetünk. Már maga az 1848-ik III. tör vény czikk 19.§-a, az államtanácsról beszélve, ennek rendezését az országgyűlés hatáskörébe sorolandónak találta. Eltekintve attól, hogy az államtanács szervezete, mint a miniszter ur, mint mindenki párt különbség nélkül beismeri: se nem időszerű, se nem czélszerü, sem nem kívánatos intézmény; de maga, bármily ily codifieationáiis osztálynak
