Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.
Ülésnapok - 1869-281
281. országos illés február 9. 187!. 7 fogja megismerhetőnek találni. Panaszolta azt is a t. képviselő ur, miszerint a minisztérium elrendelte, hogy a külföldre küldendő megkeresvények és ügyiratokhoz a német fordítás is csatoltassék. Ha a t. képviselő ur ügyvéd nem volna, még sokkal hamarább tudnám ezt fölfogni, mint igy; mert mint ügyvéd tudni fogja, mennyi ealamitásunk volt nekünk e tárgyban Clután és különösen 61-ben, midőn még bizonyos rancor volt mindnyájunkban a német nyelv ellen. Azt tettük birák és ügyvédek, hogy a világért sem csatoltunk német fordítást, és csak magyar nyelven küldtük az iratokat; de vissza is küldték nekünk, mert azt mondták : nem tudjuk hogy mit csináljunk az ügyben. Ugy jött egy cancelláriai rendelet, amely ugy szabályozta a dolgot, hogy német fordítás csatolandó. Szükséges volt ez, mert nem tudjuk, hogy mily formába öltöztessük a dolgot, hogy érthetővé tegyük; mert ha mi ügyvédek be is csatoltunk német fordítást : a birák azt nem tették végzéseikkel; mert nekik szabályuk nem volt erre. Csak köszönettel tartozhatiü tehát a jogász közönség azért, hogy daczára annak, hogy az osztrák tartományokból azon válasz jött, hogy nem szükséges fordítást csatolni, mégis ugy intézkedett, hogy nagy zavaroknak vette elejét. Hiába! a mi nyelvünk nem olyan nyelv, melyet egész Európában mindenütt beszélnének, mint például a németet vagy a francziát; a mi nyelvünkre nézve valóban áll az, hogy „a nagy világon e kivül nincsen számodra hely," és azért csak a valódi tényállásnak felelt meg azon intézkedés, hogy fordítást is csatoljanak hozzá. A sajtóügyi eljárás tárgyában szintén fölszólalt a képviselő ur az igazságügyminiszter kibocsátott rendelete ellen. Nem emiitette ugyan föl, de nem is tagadta, hogy ily szabályrendelet kiadására az igazságügyminiszter az 1848-iki XVIII. törvényczikk 17. §. által lett utasítva, melyben az mondatik, hogy az igazságügyminiszter fölhatalmaztatik és utasittatik, hogy a múlt országyülésen készült fenyítő perrendtartás szellemében alkalmazva, sajtórendszabályt adjon ki. Meg fogja nekem engedni a t. képviselő ur, hogy ezen föladat nem csekély. Egy, már igen régen készült tervezet elveihez alkalmazni egy rendeletet, ugy, hogy annak teljesen megfeleljünk: annál nehezebb; miután az 1843-ban készült büntető eljárás elvei sok tekintetben nem alkalmazhatók már mai viszonyainkhoz. De mégis szerencsét kívánhat magának a t. igazságügyminiszter ur ahhoz, hogy a képviselő ur kritikus szelleme nem tudott más hibát fölfedezni rendeletében, mint azt, hogy nagyon gyors, hogy statarialis, és csak ezen egyetlen pontban talált eltérést az 1843-iki fenyítő perrendtartás és az igazságügyminiszter sajtórendelete közt, ez pedig bizonynyal, nem olyan nagy vád, a melylyel sújtani lehetne. (Helyeslés jobb felől.) A statáriumért szintén panaszkodott a képviselő ur, fölhozván, hogy az igazságügyminiszter szabályozta és mintegy szentesitette az intézményt, melyet tőrvényeink nem ismernek. Tökéletesen igaza van a képviselő urnák abban, hogy törvényeink a statarialis eljárást nem ismerik és a büntető eljárás ezen módozatát nem szabályozzák. De azt nem méltóztatott mondani: hogy nálánk átalában nincs törvény, mely a büntető eljárás bármely módját és nemét szabályozná; hogy az egész tisztán törvényszéki gyakorlaton alapul, ugy a rendes, mint a sommás, mint a statarialis eljárás. Ezt kellett volna kiemelni a t. képviselő urnák; kiemelni, hogy nálunk az igazságszolgáltatás legtöbb kérdésére nézve nincsen törvény; arra kellett volna súlyt fektetnie, hogy még azon szabályok is, melyekkel birunk: összevissza tatarozvák össze nem illő elemekből. Ez az, mi ma igazságszolgáltatásunknak és törvényeinknek átalános jellege. A képviselő ur azonban az igazság egyik felét elhalgatta, hogy a másikkal igazságtalanul sújtson. (Helyeslés jobb felől.) T. ház! Szerény fölfogásom szerint jó igazságszolgáltatáshoz főleg kettő szükséges : becsületes, szakértő, független birák és jó anyagi és alaki törvények. A kormány a szerint vádolható a mint e két irányban nem teszi meg azt, a mi kellene, vagy rosznl teszi; vagy más felől dicsérhető: ha ennek megfelel. Bíráink tárgyában a t. képviselő ur tegnap panaszt emelt, s azt emiitette föl, hogy azon esetek szerint, melyeket az imént fölemiitettem : bizonyos tekintetben nem felelnek meg az igényeknek. Hogy egyes esetekben talán kifogás lehet egy vagy más ítélet ellen ; azt nem akarom tagadni : ez a világon mindenütt előfordul. De ha a t. képviselő ur összehasonlítja mai királyi kúriánkat és Ítélőtáblánkat azzal, milyenek azok a 60-as évek elején és derekán voltak; nem mondhatja azt, hogy e részben a haladás nem rendkívüli nagy és hogy ma ezen bíróságaink összeállítása a legbiztosabb reményre nem jogosít föl: hogy hazánk maholnap e tekintetben igen szép ponton fog állani. Hanem sajnos az, hogy e budgetben nincsen egy pontra nézve kellő intézkedés. Az 1869-iki IV. törvényczikkben, valamint a birói felelősségről szóló törvény tárgyalásánál ; de egyebütt is igen sokszor emlegettük ós hangsúlyoztuk annak szükségét, hogy bíráink függetlenek legyenek. A függetlenitésnek morális tekintetben elég is lőn téve; hanem azt majdnem egészen figyelmen kivül hagyjuk, hogy
