Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.
Ülésnapok - 1869-285
118 265; országos ülés február 14. 1871. De ha előre megkötjük a minisztérium ke- I zét arra nézve, hogy ezen költséget miként használja föl : csak magának az ügynek fogunk ártani ; mert a szabadság e téren nagyon is szükséges; a szabad működésre itt igenis szüksége van a minisztériumnak. Hiszen felelős! és nem is dispositions-fond-ról van itt szó; mert meg vagyok győződve, hogy, ha a ház kívánja; a minisztérium minden pillanatban számot fog adni azon fillérekről és összegekről, melyek rendelkezésére bocsáttatnak. Azért is én kérem a tisztelt háztól azon 50,000 forint megszavazását. (Helyeslés jobb felöl.) Dietrich Ignácz: T. ház! A parlamenti vitatkozások szokását követve, legelőször is bátorkodom néhány észrevételt tenni azokra, miket az előttem szólott képviselő ur elmondott. (Halljuk!) A t. képviselő ur, hogy földicsérje azon elveket, melyeket a codificationális bizottság a törvények alkotásánál követ, azt állította, hogy a codificationális bizottság minden munkálatában az 1848-ki törvényeknek szellemét követte. Én ezt határozottan tagadom: mert a codificationális bizottság nagyobb munkát, a nemzet életébe mélyebben beható munkát nem készített, mint az 1869: IV-ik t. czikket a bírói hatalom gyakorlásáról, melyszerint pedig a birák választása eltöröltetvén : ezeknek kinevezési joga a kormány kezébe tétetett le; holott az 1848-ki XVI-ik törvényczikk a megyékre, a XXIII. a városokra, a XXIV— XXV, stb. czikkek a hajdú-, jász-kun kerületekre nézve a bírákat illetőleg a választási jogot továbbra is föntartotta, meghatározván azon módot, miképen fognak jövendőre ezen birák választatni. Ugy hiszem tehát, azon szellem, melyet az 1848-ki törvényekben a birák választására nézve találunk, lényegesen különbözik azon szellemtől, mely a jelen minisztérium által készített törvényben foglaltatik. (Helyeslés a hal oldalon.) Hivatkozott azután az előttem szóló t. képviselő ur a törvényeknek szerkezetére: azzal mentegetvén a kormányt, hogy hiszen az országgyűlésnek joga van a szerkezeten változtatni, és hogy az országgyűlés eddig is ezen jogával bőven élt és pedig annyira,, hogy — mint maga a t. miniszter ur is tegnapelőtt mondotta — a perrendtartásból, melyet tervezett, alig maradt valami. Midőn eszerint a t. képviselő ur elismeri, hogy az országgyűlés kénytelen volt a miniszteri törvényjavaslatok szerkezetét ennyire megváltoztatni: azt gondolom, hogy akkor nem dicsekedhetik a codificationális bizottság azzal, hogy képes jó szerkezetet késziteni és terjeszteni a ház elé. (Helyeslés bal felöl.) A t. képviselő ur fölemlítvén azt. mi itt a eodificatió rendezetlensége és tervnélkülisége tekintetében fölhozatott : azt mondja, nem is létezhetik e részben tervszerűség, inert roppant halmaza van előttünk a készítendő törvényeknek. Én a múlt alkalommal már néhány eset előadása által kimutattam, hogy a codificatióra nézve csakugyan nincs semmi tervezet; mert az egyik osztály, mely az egyik törvényjavaslaton dolgozik: nem tud semmit arról, a mit a másik osztály végez. Ez bizonyosan nem rendezett állapot, ez nem rendszer a munkálatok elkészítésében. Hivatkozott a t. képviselő ur a múlt évben tartott jogászgyülésre s annak nyilatkozataira. A ki ezen jogászgyülésnek összealkotását figyelemmel kisérte: az észrevehette, bogy azt indítványozta egy pesti ügyvédi egylet, a mely pedig mintegy a kormány által alkottatott. Igen jól tudjuk, kik azon egyletnek tagjai: az egész curia, az összes miniszteri személyzet és ezek a szóvivők ott; ezek az egyes szakosztályoknak előadói is, ugy, hogy abban független ember kevés van; de független ember abba az egyletbe, hol titkos szavazással az ügyvédeket, anélkül hogy felőlük valami bűnt tudnának, kizárják, olyan egyletbe független ember belépni tartózkodik is. (Helyeslés bal felől.) Annak okául, miért nem mehetett a codificationális bizottság többre mint a mire ment, a t. képviselő ur azt hozza föl, hogy a bizottságnak csak 3 tagja van s azok is e minisztérium kebelében vannak. Tehát mind a három tag tisztviselő? Én bátorkodtam e részben már a múltkor egy kérdést intézni a t. miniszter úrhoz, a melyre azonban nem kaptam feleletet. Miután ugyanis azt gondolom, hogy ezen 3 tag, mely a minisztérium kebelében vau: az államtól fizetést húz és ugy hiszem, hogy azon fizetést nem azért adják, hogy semmit se tegyenek; hanem azért, hogy dolgozzanak; ós hogy a meddig a eodificatió teendőit végezik : addig ne dolgozzanak egyeben; azt kérdeztem, mondaná meg, hogy azon 10—15,000 frt, melyet eddig évenkint a rendkívüli szükségletben a eodificatió czéljaira megszavaztunk ; tulajdonkép hova fordíttatott és kinek adatott? azon 3 tagnak-e, vagy másoknak? mondják meg, vajon ezen három egyén az általuk teljesített csekély munkáért kapott-e oly nagy dijt? vagy pedig vallják be, hogy vannak mások is, kik benne részesülnek. Nem akarok — nehogy hosszú legyek — a t. képviselő ur előadására több megjegyzést tenni. Mondhattam volna ugyan még valamit a miniszteri felelősségről; de már ez belevág a eodificatió módjába: t. i. abba, hogy mikép kelljen codificálni. Az pedig véleményem szerint nem
