Képviselőházi napló, 1869. XIII. kötet • 1871. február 9–február 25.

Ülésnapok - 1869-284

284. országot Bies február 13. 1871. 103 Hasonló természetűek szintén a községi törvények. Hiszen lehet magyarázni, lehet az opportunitás köpenyegével befedni némely dolgokat ; de én, megvallom, nem látom át, hogy oly csekély kérdésben, milyen a községi ügy, hol minden ember, az utolsó zsellér épugy, mint a legnagyobb birtokos érdekelve van, és elegendő tiszta fogalommal bir az utolsó ember is : megvallom nem látom át, hogy ott az emberi jogoknak tagadásával, miért záratik ki megint igen nagy része a népességnek? Aristokratikus jellegűek ismét a vadászati törvények. Hisz a vadászati törvények szerint nem rendelkezik senki sajátjáról. Meglehet talán, hogy ez a vadak iránti tekintetből történik, hogy kevesebb vad essék el; de miután a civilisatio még annyira nem ment, hogy azokra is ügyeljünk — és én azt tartom, hogy a vadak a földes ui -iák tulajdonához tartoznak — fölfogásom szerint mindenesetre igazságtalanság ; a szegényebb népség elesik jogának gyakorlásától, vagyis inkább abban megszorittatik bizonyos passió kielégítése végett. Különben értem, miért történt ez; más tekintetben annyi igazságtalanság történik a földdel, s az annyira meg van róva, hogy a miniszter ezáltal egykis bonbont kivánt adui a nagy birtokosoknak. Soeialisticus jellegűek a most előszámlálandó törvények. Szólok először is a szőlőváltsági törvényről. Nagyon természetes: a szőlőváltsági törvényeknek, a szőlő-ültetési birtoknak egy része teljesen rokon-természetű volt az úrbéri birtokkal, különösen azon része, azon szőlők, melyek 1836. előtt kiadattak, tehát némileg a közösből adattak ki, midőn az úrbéri birtokosoknak birtoka nem volt elkülönítve. Ehhez nem szólok, ezt helyesnek tartom, egyatalában az egész szőlőváltsági rendszer ellen nem szólok. Hanem nem lehetett volna nézetem szerint ezt absolute kiterjeszteni azon szőlő-ültetvényekre, melyek már 1850. után, tehát már akkor adattak ki, midőn mindezen viszonyok megszűntek azon birtokokra nézve, melyeknek viszonyai tisztán kizárólag szerződés által szabályoztattak, azon birtokokra nézve nem lehetett azt kimondani. Ezek iránt az illető szerződő felek előre kijelentették azt, hogy elismerik, hogy a birtok kitől kivették; elismerik, hogy ők csak haszonbérlők; elismerik, hogy ha a szerződésnek valamely pontját nem teljesitik, a tulajdonosnak bármikor joga lesz a birtokot tőlök elvenni; nem lett volna szabad kiterjeszteni azon esetekre, midőn határozottan ki van kötve a szerződésben, hogy bármiféle törvények, rendeletek hozatnának ezentúl, vagy császári rendelet, pátens hozassék — mert van olyan is, mely 1862-ben adatott ki: — ezen törvényeknek jótékonyságáról lemondanak, kijelentik, hogy ők haszonbérlők és hogy semmiféle törvény őket ettől nem menti föl. Ez tisztán jogtiprás, nem modern eszme. Nem akarom azt bővebben most kifejteni, hogy mi az a modern eszme ; de annyit mondhatok, hogy egyatalában azok, kik a szabadság barátai: nagyon roszul tesznek, hacsak eszmék, rögeszmék után és nem a realitás után indulnak. A birtokot tisztelni kell. A legszegényebb ugy, mint a leggazdagabb birtokának alapja mindenütt egy. Különösen nem tartom igazságosnak ismét a miniszter ur által tett megváltási módozatot azért, mert igazságtalanságán fölül még folytonos ingadozásra is mutat, és az országban sok elégületlenséget, zavart szül. Nem tartom igazságosnak ezen módozatot, mert ha részint ki is mondja a törvény a szőlődézsma-váltságnak az urbórrel való rokon természetét : bizonyos érdekeknél fogva, gondolom itt szabatosan kellett volna eljárni. Mert hogyan áll a viszony az ültetményes és a tulajdonos között ? Nézetem szerint a tulajdonosé a föld, az ültetményesé az ipar. Tehát itt nem lenne szabad tág utat nyitni a bizonytalanságnak, hanem meg kellett volna határozottan mondani hogy a föld árát tartozik, de az ipart nem tartozik az illető megfizetni: mert annak, a miként kimondatott, eredménye az lett, hogy a ki jó szivü volt, kapott kevesebbet; a ki lusta volt; fizetett kevesebbet, a ki pedig szorgalmas volt fizetett többet. — Es vannak esetek, hogy egy hold földnek ugyanegy helyütt 200, másiknak 20 frt érték adatott. Már az, a jogalap elvével nem egyezik meg, hogy egy és ugyanazon telekért egy és ugyanazon tárgyért, különböző értéket fizettessenek. Tovább megyek, t. ház: a bérföldekre. Mi volt a bérföldek eredete hajdanában; sőt még e század elején is? (FÖllááltás jobb felől: A dologra!) A dologra tartozik ez. Különösen az alvidékeken, miután a munkás erő hiányzott; miután egy bizonyos időben a dohánynak igen nagy értéke volt: tehát munkaerőre volt szükség, bizonyos telepitvények létesíttettek, hogy munka-erő nyeressék a dohánynál és egyébnél. Mint tudom, ezen nagy birtokokra vonatkozó szerződéseket sok helyütt nemis a tulajdonosok kötötték, hanem kötötték a bérlők; nevezetesen hivatkozom az államjavakra. Ezeket, ha jól emlékszem, 1820 — 30-ban, vagy talán még előbb is, Vodiáner én Sina bériették, kik itt telepitvényeket létesítettek, s azokkal szerződéseket kötöttek. Ezen szerződé-