Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-267
267. országos ülés január 21. 1871. 81 millióba; tehát itt a kezelési költség a jövedelemnek 50%-jét teszi. Itt van uraim, itt van elég alkalom a reformokra, igenis: itt kell és szükség reformálni. De az e részbeni reformoknak mi semmi nyomát nem látjuk. Az utak roszabbak, mint valaha voltak; pedig volt szerencsém a múlt évben kimutatni, hogy 1867. óta folyton növekedett azon költség, és átlagban 800 ezer frtal többet emésztett föl évenkint az utak föntartása és kezelése, mint a mennyibe azoknak épitése, föntartása és kezelése került a Baehrendszer alatt. Mostan már 1 milliót meghaladó összeg, több mint 1 millió 100 ezer frtal előirányoztatik ezen évre a költségvetésben, az utak föntartására csupán. Miért van ez uraim? Ha arról volna szó, hogy a közlekedési miniszter uj utakat akarna építtetni, akkor azt mondanám, hogy erre több költség kell, mint az utak föntartására. De nem, ez neki csak az utak föntartására szükséges. Még azt sem igéri, hogy ez utakat jobb karban fogja föntartani, csak azt mondja: javítani fog annyira, a mennyire lehet! Ez mindenesetre azt mutatja, hogy 1867. óta ezen államutak rettenetes rósz karba jöttek, daczára annak, hogy 800,000 írttal több költetett föntartásukra évenkint, mint az előbbi rendszer alatt építésre és föntartásra együttvéve. Panaszkodik a pénzügyminiszter ur, hogy a kincstári jószágok rettenetes állapotban vannak. Igen, megengedem, hogy a jövedelmek azoknak kiterjedéséhez és értékéhez hasonlítva bizony szomorú állapotban vannak. De én kételkedem abban, hogy ezen az által lehessen segíteni- hogy az országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül az ország jószágainak nevezetes részei eladatnak, a nélkül, hogy arra a minisztérium fölhatalmazást nyert volna; én kétkedem azon, hogy segíteni lehessen az által, hogy az ország vagyona 20 esztendővel előre haszonbérbe adassék. Hallottam azt, hogy jószágok mindennap adatnak haszonbérbe, három, hat, kilencz, tizenkét évre; de, hogy 20 esztendőre haszonbérbe adassék egy jószág, azt igen ritkán hallottam: legfölebb csak akkor, ha valaki a haszonbérből előlegesen fölvett pénzzel akarja a maga ügyeit rendbeszedni; hanem hogy állam 20 esztendőre elidegenítse jószágait — mert ez nem nevezhető egyébnek, mint valóságos- elidegenítésnek, mely húsz évre minden meghatalmazás nélkül történt, — ezt nem hallottam soha! Hiszen, ha a miniszter most az állam jószágait 20 esztendőre kiadja haszonbérbe: az országgyűlésnek e tekintetben semmi teendője nem lesz ezután. Kimutathatja azután a miniszter jövőben, hogy tizszerannyit jövedelmeznek. — Igen ! de az ország keze meg volna kötve: mert a miniszter 20 esztendőre adta ki haszonbérbe. Én ugyan részemről, t. ház, nem tartom az ilyen eljárást törvényszerűnek, kötelezőnek. A miniszter az ily szerződés megkötésére soha senki által meghatalmazva nem volt, soha kincstári jószág ily hosszú időre nem volt kiadva. Én részemről, ha én bíró volnék ily ügyben, soha az ily kincstári kibérlést érvényesnek ei nem ismerném, és kötelességemnek tartom, mint képviselő, ily eljárás mint az ország vagyonának hosszú időre való idegenitése ellen határozottan tiltakozni. Mindenfelől hallatszik panasz, hogy a folyók kiáradnak, az ország nagy és nevezetes vidékei viz alatt vannak, áradással fenyegetnek, az utak járhatlanok. A közlekedési minisztérium előterjesztésében mondja: sok, igen sok pénz kellene arra, hogy ezen hiányon segíthessünk; de nem mert kiadni annyi pénzt, mert nincs annyi jövedelnünk, hogy mindezt rendbe hozhassuk. Es mikor ily állapotban vagyunk, t. ház! hogy a folyók szabályozására az utak járhatóvá tételére nincs pénzünk: akkor sugárutakra milliókat adunk ki. (Tetszés a szélső bal oldal felől.) Kicsin példák, t. ház! sokszor igen sokat mondanak. Azt tartja a példabeszéd, hogy a hajszál mutatja, honnan fú a szél. Ily kis példát hozok föl én is. A minap Nyitrán voltam, és egy eset következtében szóba jött az országos tébolyda. Azt mondták nekem, mi abban a bajban vagyunk, hogy, ha a budai országos tébolydába küldünk valakit, ott azt mondják : ha fölgyógyitható, akkor megtartjuk ott; de ha gyógyíthatatlannak ismerjük föl, akkor visszaküldjük a megyébe. Én ugyan azt hittem volna, hogy inkább a, gyógyithatlaookat kell biztos őrizet alatt tartani : mert azokat, a kik gyógyíthatók, talán családjuk is kigyógyitatná. Hanem nem erről akarok beszélni most. Azt mondta nekem azon nyitrai uri ember, hogy van nekik is ott egy fiók-tébolydájok, hanem bizony az oly állapotban van, hogy ha abba egészséges embert vinnének, az is megtébolyodnék. Fölterjesztették ezt gyakran a minisztériumnak, kimondták, hogy 2300 frtra van szükség, hogy az oly állapotba helyeztessék, hogy a betegek kellő ellátásban részesüljenek. De 2300 frt ily czélra nincs, hanem 8 millió frt van a nagy uraknak sétautra a városerdőbe. Uraim! átalában méltóztassanak tekintetbe venni, hogy szükségünk van — elismertetett az mindenki által, — szükségünk van népnevelésre. Magyarország lakosainak 63%, Erdélynek 82%-je nem tud sem irni, sem olvasni: ki vonhatná kétségbe, hogy szükségünk van népiskolákra % de
