Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-267

267 országos lilét január 21. 1871. 81 nézetet, hogy a külügyek felett határozni nem a magyar országgyűlésnek, hanem a delegatiónak van joga. Eszerint, t. ház, a hadsereg és a külügyi diplomatia állása, mint szerencsém volt kimutatni, nem a legkedvezőbb állapotban van. Eoszabb állapotban van a hadsereg, mint volt 1866-ban, azon időponton t. i., midőn meg kellett volna indulni a hadsereg javításának azon esemény folytán, mely impulsust adott azon alkotmányos forma behozatalára, mely most létezik. Különben azon okból, hogy AusztriaMagyarország ereje a külveszélylyel szemben sokkal tekintélyesebb és hatalmasabb legyen, mint volt: e részben nem történt semmi. A diplomatia tehát, a vöröskőnyv kimutatása szerint nem tett semmit, és ezen két nagyfontoságu ügyet: a hadsereg és a diplomtia ügyét, mindig távol igyekezett tőlünk tartani a kormány Valahányszor itt eziránt vita merül föl, mindig azt mondták: ez nem ide való, ez a delegatióboz tartozik. Tudjuk a miniszterelnök urnák választóihoz intézett beszédéből, hogy ő ezen delegationális intézményt az alkotmányos találmányok non plus ultrájának, a lehető legjobbnak tartja; de engedjen meg a t. miniszterelnök ur. hogy ha nem osztozom ezen nézetében, és inkább csatlakozom azon nézethez, melyet itt Tisza Kálmán képviselő ur kifejezett, midőn ezen intézményt átkos intézménynek mondotta, és hogy ezen intézmény, ha még néhány esztendeig megmarad ugy, a mint most van: magához fogja ragadni az országgyűlés egész hatáskörét, és nem marad közjogi tekintetben semmi, a mi felett az országgyűlés határozhatna. T. ház! Nem akarok kiterjeszkedni a kormány tetteire. 1867 óta, csak az azon év alatt történteket veszem tekintetbe, a mely most lefolyt. Ugyan hányszor sértette meg a kormány e részben a törvényt? Hányszor igyekezett kiterjeszteni ezen delegatio, ezen átkos intézmény hatáskörét ? Hiszen kiki emlékezhetik, hogy csak nemrég több napi heves vita folyt a felett, hogy az 18 6 7. XII. t. ez. 5 6. és 57. §-ai meg nem tartattak,hogy ezen §-ok, a törvény világos rendelete ellenére, az országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül kölcsön köt-, tetett, azon kölcsön fölvétetett és el is költetett; de mint nekünk ezen törvény egyik főalkotója, Deák Ferencz képviselő ur megmagyarázta, nekünk megmarad azon jogunk : a fedezetről gondoskodni. Én t. ház! igen szeretném megfordítani ezen jogviszonyt, és azt mondani: hogy a kölcsönt határozza meg az országgyűlés, a fedezetről pedig gondoskodjék a delegatio. Én nem akarom megújítani a vitát, sem ezen ügyről, sem arról, mely csak néhány nap előtt folyt le a magyar hadsereget illetőleg. Kitörölték a törvényből még a nevét is azon hadseregnek, mely KÉPV. H. UAPIÓ 18 f£ XII. ezen kiegyezési törvénynek két szakaszában, t. L a 11. és 12. szakaszában, világosan benne van. Itt világosan meg van mondva, hogy „a magyar hadsereg időnkinti kiegészítése;* tehát létezik magyar hadsereg, csakhogy ennek létezése kitöröltetett ezen törvényből. (FölUáltások jobbról; Túl vagyunk már ezen!) Ezzel tehát megsértetett az 1867-iki törv. 11. és 12. szakasza. A külpolitikát illetőleg méltóztatnak emlékezni, hogy midőn nekem szerencsém volt egy interpellatiót intézni a miniszterelnök úrhoz, s akkor azt felelte, hogy nem opportunus arra választ adni, mert ez az ügy még tulajdonképen nincs azon stádiumban, mikor reá felelni lehetne, és azt monda: a parlamentáris illem meghozza magával, hogy ily dolgok fölött ne tétessenek kérdések, csak akkor, mikor a minisztérium azt maga kívánja, azután engem egy kissé megleezkéztetni kívánván, azt mondja: hogy „ez az érzésnek egy neme, mely minden oly parlamentben föltalálható, mely több ideig foglalkozott külügyekkel." Ezt, t. ház! november 22-én mondotta; a kérdés, melyet én akkor a miniszterelnök úrhoz intéztem, az volt: vajon küldött-e Oroszország jegyzéket, mely fölmondja a párisi békekötés egy részét, és vajon válaszoltak-e erre, és ezen válaszukban kijelentették-e azt, hogy egyoldalulag ily szerződést fölmondani nem lehet? Erre, t. ház, a válasz tökéletesen meg van itt ezen vörös könyvben, a mely különben oly hiányos,—meg van az az 57, 58 és 59. számú okmányokban. Ezen okmányok akkor keltek, mikor gróf Andrásy Gyula nekem azt mondotta, hogy nem lehet erről még szólani. Azt mondja többek között: „Azt gondolom a t. képviselő ur sem fogja megvonni tőlem helyeslését, ha azt mondom, hogy „minden nagyobb fontosságú diplomatikai kérdésben van egy bizonyos stádium, a melyben a kormányt interpellálni nem szokás, a nélkül, hogy .azt a kormány maga óhajtaná, és pedig nem szokás azon egyszerű oknál fogva : mei't az ily válaszok és az azokból következő discussiók igen sokszor vagy a kormánynak magának vagy az ellenfélnek, vagy az egyik, vagy a másik félnek csak nehezítik állását." Es midőn a miniszterelnök ur ezeket monda, akkor már a vöröskönyv ki volt nyomtatva és két nap múlva már kiosztatott a delegatio tagjai között. Itt van a válasz arra, a mit én kérdeztem; tökéletesen, szorul szóra meg van ez adva; én sem többet, sem kevesebbet nem akartam. De nem ez volt a tulajdonképi indok a miniszterelnök urnái és lehetlen volt neki nem tudnia s erre a választ megadnia: igen ártatlan dolog lett volna s nem kellett volna neki azt il