Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-267

78 267. országos Ülés január 21. 1871. őt támogató többség alkotta; tehát oly intézményt alkottak, mely impraeticusnak mutatkozik, mely a parlamentalis kormányformával össze nem egyeztethető, mely a parlamentalis kormányzatot 1 ehetienné teszi. Ezért uraim önök és az önöket támagató párt a felelős. Ez az, a mit az 1867-iki vivmánynak neveznek. Ezen közös költségek legnagyobb részét főleg két tárgy emészti föl: t. i. a hadsereg ós a diplomatia. Ezek az ország védeszközei kifelé. Már, t. ház, nem vagyok abba a helyzetbe téve a kormány által, hogy kimeritő tudósítást szerezhettem volna magamnak akár a hadsereg állásáról, akár a külföldi diplomatia müködésé-ről. Mindamellett azokból,a mik köztudomásúak, a mit mindenki lát, látunk mindnyájan, már azért is, mert azt eltitkolni nem lehet: abból is egész határozottsággal merem állítani, hogy azon hadsereg ma roszabb állapotban van, mint volt 1866-ban. 1866-ban Ausztria nagy vereséget, egy a történelemben páratlan vereséget szenvedett, és azt hitte volna minden ember, hogy azután fölismerte a hadsereg hiányait, fölismerte az ellenség hadseregeinek előnyeit, és minden erejét, minden törekvését oda fordítja, hogy hadseregét jó lábra állítsa. Ki meri tagadni, hogy, ha ma háborúba kellene mennünk, nem vagyunk képesek oly hadsereget előállítani, milyet Ausztria 1866-ban képes volt csatatérre vinni ? E részben tehát nemcsak nem haladtunk, sőt daczára azon számos milliónak, melyek évenkint megszavaztatnak : a hadsereg ma roszabb állapotban van, mint volt akkor, midőn bebizonyult, hogy az osztrák hadsereg csatára képtelen, és az egész hadserget hét nap alatt tönkre lehetett tenni. A mi a diploroatiai működést illeti, erre nézve az egyetlen eszközt, mely módot nyújt afölött ítéletet hozni, azon okmányok képezik, melyeket a közös külügy-miniszter a delegatiók elét terjesztett; de azon okmányok hiányosok, csonkák, azokból lehetetlen összefüggő egy egészet összeállítani. Miután azonban oly keveset terjesztett a miniszter a delegatio elé: — föl kell tennem, hogy legalább kiválasztotta közéjük azokat, melyek ránézve legjobbak, legkedvezőbbek, és bizonynyal senki sem fogja föltenni, hogy oly okmányokat terjesztett volna elő, melyek őt, a minisztert legroszabb világításba állítják. És mindemellett, t. ház, e legjobb okmányokat tekintve, mégis kénytelen vagyok kijelenteni, hogy azokból az tetszik ki, hogy a mi diplomatiánk, — ugy a minisztérium, mint agynökeigyámoltalanok, tehetetlenek; semmi előrelátással nem birnak, nem birják az események horderejét kellőleg fölfogni, nincs semmi meghatározott, megállapított politikájuk, hanem mennek mindenkor mások után, néha önmaguk sántikálnak, néha pedig vonatnak; de soha maguktól határozott lépést nem tesznek. (Helyeslés bal felől!) Nem fogok, t. ház, egész kiterjedésében belebocsátkozni a külföldi politika megbirálásába; hanem fönebbi állitásom és illetőleg vádam igazolására, mégis kénytelen vagyok utalni a vöröskönyv némely okmányára. Mindjárt, a mint belenyitok, az első sorban oly megjegyzéssel találkozom, mely átalában nem áll. Azzal kezdi a bevezetést, hogy: „ő felsége, a császár és király kormánya a komoly európai helyzettel szemben, fokozott mérvben érezte annak szükségét, hogy az osztrák magyar monarchia törvényes képviseleteit a trón körül egybegyűjtse." Méltóztassanak megengedni, nálunk épen az ellenkező történt. Hiszen a magyar országgyűlés éppen akkor napoltatott el, mikor a háború kezdődött. Hiszen minden ember tudja, hogy a Kormány az országyülést augusztus 6-án napolta el. E ténynyel szemben hogyan lehet azt mondani, hogy a kormány az ország képviselőit a trón köré akarta gyűjteni? Azt mondja ez, a mit talán tenni kellett volna; hanem kétségkívül az történt, a mi ezzel tökéletesen ellenkezik. De ha már megtörtént^: akkor mi hitelt adjak oly állításoknak mely ek mindjárt az első sorban oly dolgot mondanak, mely a valósággal merőben ellenkezik? No, de a kormánynak előrelátása, a fölmerült tények méltánylása, s ezeknek megítélési tehetségéről akartam szólani, és erre nézve itt a bevezetésben azt találom: hogy a cs. és kir. kormány a hatástól, mit ezen esemény, t. i. a spanyol trónj el öltségi kérdés okozott, meg volt lépetve, és hogy ez komolyan nem fog szemére hányatni/ mert bizonyára senki sem tehette föl jogosan, hogy az említett trónjelöltségnek fölállítása magában véve azon nagy horderejű következményeket vonhassa maga után, melyeket csak a később fölmerült körülmények bonyolulása idézett elő. Tehát világos ebből az, hogy nálunk a külügyminiszter annak, hogy egy Hohenzollern herczeg jelöltetett ki a spanyoltrónra, semmi jelentőséget nem tulajdonított. Ez kitetszik a 9-ik okmányból is, t. i. gróf Beust báró Müneh berlini követnek ezt írja: „Als der kaiserlichen Begierung vor einiger Zeit die ersten Notizen darüber zukamen, dass der erledigte Thron Spaniens dem Erbprinzen von Hohenzollern-Sigmaringen zugedacht werde, fand sie darin noch keine Veranlassung sich nach irgend welcher Seite darüber auszusprechen!"