Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-280

400 280. országos Illés február 8. 1871. hogy az urbérváltság-ügy tőrvény utján rendeztessék; és megalkottatott az 1868. III. törvenyczikk, mely meghatározza: miként történik Magyarországon a kárpótlás. Nem tudom, hogy a miniszter ur miért intézte el ezen ügyet Erdélyben rendeletileg, és miért nem lehetett ezen fontos kérdésben törvényjavaslatot terjeszteni a ház elé?! Itt van 1868. oct. 1-én kelt utasítás az erdélyi úrbéri birák számára. Itt van az 1870. évi február 5-én kelt telekkönyvi rendelet, mely ugyan megegyez a nálunk hatályban levővel, azon különbséggel, hogy néhány §-ban némi hozzáadás történt, és hogy az 1859-ik évi augusztus 4-én, még Nádasdy volt bécsi igazságügyminiszter által kibocsátott rendelet 12-ik pontja abba föl van véve. Ez igen fontos szabályrendelet ; a telekkönyvi ügy egyhamar, talán a polgári codex elkészítéséig, alig lesz szabályozható. Azért azt a törvényhozás elé kellett volna terjeszteni; a mi azonban nem történt, hanem a telekkönyvi ügy törvényhozási utón kívül rendeztetett. Az igaz, hogy van az igazságügy minisztériumnak némi támaszpontja a későbbi rendeletekre nézve, — de a korábbiakra ez sincs, — tudniillik az 1868. XL. törvenyczikk 12. §-a, melyben ki van mondva, hogy azon meghatalmazás, melyet a miniszter 1867ben az országgyűlés mindkét házától kapott, érvényben föntartatik, és mely szerint a miniszter jogosítva van, az igazságszolgáltatás terén szükséges intézkedéseket megtenni. En azonban, t. ház, sokkal nagyobb alkotmányos érzületet teszek föl az akkori képviselőház minden tagjáról, mint sem hogy hinném: miszerint akkor valamelyik képviselőnek eszébe jutott volna a fölhatalmazást olykép értelmezni, hogy az igazságügyminiszter teljes törvényhozói hatalommal ruháztatik föl, és hogy az országgyűlés már nem szükséges; hanem a miniszter Erdélyben mindent megtehet, a mit jónak lát, és saját rendeleteivel kormányozhat. Ily széles hatálya az emiitett törvényhelynek nem volt; hanem igenis annak értelme az, hogy a mit a miniszter legszükségesebbnek s mégis halaszthatatlannak, vagyis késedelembeni veszély miatt törvényhozás elé nem hozhatónak tart: a körül intézkedhetik. Ha valamikor lenne oly képviselőház, mely annyira megtudna feledkezni kötelességéről, s törvényhozói hatalmát egészen átruházná az igazságügyminiszterre: akkor valóban igen könnyű volna a törvényhozás. Igen ? csak föl kell hatalmazni a minisztert, hogy Magyarországon is az igazságszolgáltatás terén hozzon be patentaliter mindent, a mi neki tetszik, polgári és büntető törvénykönyveket: — és akkor az országgyűlésre nem lesz szükség, mi pedig hazamehetünk. Áz igazságügyminiszteTium rendeletei még azt is tanúsítják, hogy azon minisztériumban nincsenek valami különös jogászok, mert azok még a létező törvényeket is alig ismerik. Erre is példát hozok föl. Ugyanis 1840-ben alkottatott meg Magyarországon a csődtörvény. A csődtörvénynek 18. §-a azt mondja, hogy a hivatalnokok fizetését nem szabad összeírni és zár alá venni; tehát a tisztviselő, a hivatalnok fizetése, még csőd esetében is, megmarad családja föntartására. 1840-ben keletkezett a váltótörvény is, mely a végrehajtásról szólván, elősorolja azon tárgyakat, mik az összeírás, a zár alá vétel tárgyát nem képezik. Ezen törvényben a hivatalnok fizetése megemlítve, tehát kivételbe téve nincs; de mégis a józan combinatió arra vezet, hogy ha még csőd esetében sem lehetett lefoglalni a hivatalnok fizetését, akkor a csőd esetén kívül még kevésbbé lehetett azt lefoglalni; keressen a hitelező más alapot, honnan kielégítést nyerhet. És csakugyan itt vannak a váltó-feltörvényszéknek és hétszemélyes táblának 1845. és 1846-ik évi döntvényei, melyek szerint a közhivatalnokok fizetése váltó végrehajtás alá nem vétethetik. 1864-ben, midőn már a hazai törvényekről az öt vészes év alatt kissé megfeledkeztünk, és még újra nem tanultuk meg, mert ezen törvények is csak 1861-ben léptek újra életbe, — kérdés merült föl: vajon lehet-e lefoglalni a hivatalnok fizetését ? E kérdés fölterjesztetett ő felségéhez. Ő fölsége 1864-ik évi márczius 9-kón egy udvari rendeletet bocsáttatott ki, a melyben hivatkozás történik az 1840: XXII. törvenyczikk 18-ik |-ára, és arra, hogy azt, és a váltótörvényt a legfelsőbb ítélőszék döntvényei is ekképen magyarázták, kimondatik. hogy sem országos, sem helyhatósági tisztviselőnek fizetését lefoglalni nem lehet. Ezen a törvény változtatott ugyan 1868-ban, de mielőtt ezen törvény változtatott volna, az igazságügyminiszter kibocsátott egy rendeletet, 1869. évi június 15-ón, a mely szerint a tisztviselőnek fizetését lefoglalni lehet. Tehát először nem tudta ri szerkesztette e rendeletet, hogy nálunk törvény van, mely a hivatalnok fizetését lefoglalni nem engedi; nem tudta azt, hogy a törvényt nálunk a legfőbb ítélőszékek is ekkép magyarázták, nem tudván azt, megsértette a törvényt, és compromittálta magát a fejedelmet; mert, midőn a fejedelem a törvényre való hivatkozással magyarázatot adott: akkor a miniszter rendelettel fölfüggesztette ezen magyarázat hatályát, törvény ellenére, és kibocsátott egy rendeletet, hogy a tisztviselők fizetését lehet lefoglalni. Sokat mondhatnók még e tekintetben, mik azt bizonyítanák, hogy menynyire képes a minisztérium a törvény magyarázására, hanem már ugy is fél háromra levén, késő az idő, rövidre vonom beszédemet. (Halljuk!)