Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-280

280. országos ülés február 8. 1871. 393 10 osztálytanácsos, 1 elnöki titkár, 11 titkár, 12 fogalmazó és 8 segédtogalmazó, és ha az ember végig nézi a költségvetést, valahol egy sarokban a kiadások közt talál még egy számfeletti titkárt 1,800 frt évi fizetéssel és 400 írt lakbérrel. A múlt évben, midőn a központi igazgatásnál a tisztviselők roppant számát szintéa sokaltam, azt tettem hozzá, hogy vigasztalom magamat azzal, miszerint az igazságügyminiszteriumban nagyszerű előkészületeket tesznek a codifieatióra, és igy nagyobb erőt alkalmaznak, s azért a múlt évben nem tettem észrevételt a 123,000 forint fizetés ellen; hanem az idén az igazságügyminiszteriumnak előterjesztéséből azt veszem ki, hogy eddig a codifieatióra csupán 3 tisztviselő alkalmaztatott; méltán kérdezhetem tehát azt: hogy mire való a tisztviselőknek ily roppant nagy száma ? Én ugyan tudom azt, hogy az igazságügyminisztériumnak a legfelsőbb felügyeletet kell az igazságszolgáltatás felett gyakorolni; de ha azt kérdem, hogy e nagyszámú tisztviselők gyakorolják-e a legfölsőbb fölügyeletet, azt kell mondanom : hogy nem. Dolgok történnek az országban, botrányos dolgok az igazságyügy terén, és az igazságügyminisztérium ezt észre nem veszi. Egy ilyen esetet fogok elmondani az uj, kedves pécsi püspökről, ki még az ellenzék egy részénél is megnyerte a rokonszenvet. A pécsi püspök csaknem nagy veszedelembe keveredett az által, hogy egyik kanonokja meg akarta mérgezni. Anonym leveleket küldött, fenyegette a püspököt, hogy meg fog mérgeztetni. A püspök vizsgálatot tartott, megszerezte a leveleket, és akkor a legfontosabb leveleket egyik-másik kanonok ellopta. Ezt az esetet a lapok mind közölték, és annyira ment már a nyilvánosság, hogy a mint talán önök is méltóztatnak emlékezni, és én is gyermekkoromban láttam nyilvánosan piaezokon, hetivásárok alkalmával, hogy siralmas tőrténeteket kintorna mellett énekeltek el: igy történt ez a pécsi püspökkel is, a püspököt rápingálták egy zászlóra, és kintornával jártak városról városra, és hirdették e történetet. A püspök igazságszolgáltatása csak addig terjedett — hiszen jószivü katholikns ember nem is lehet keményebb, — hogy azon kanonokot, ki meg akarta mérgezni, vagy legalább azzal fenyegette, fölmentette kanonoki kötelességétől és elküldte Gráczba nyugalomba, de azért az kanonoki jövedelmét húzza. A másik kanonok, kire az a gyanú volt, — a kit én nem akarok vádolni, mert meglehet, hogy ártatlan, ki a lapokban is kinyilatkoztatta, hogy ártatlan, de nem keres megbántatásáért megtorlást, — mert ő sz. KÉPV. H. NAPLÓ 18;?- XII. István vértanú szerint, ellenségeinek megbocsát, a püspök által csak a consistoriumból záratott M, fizetését húzza és egyébb semmi sem történt. Azt hiszem, ha egy országban az igazságügyre nézve van egy minisztérium, — melyet én tulajdonképen egészen nélkülözhetőnek is tartanék, — annak valamely kötelességet mégis kell teljesíteni. De vajon teljesiti-e a minisztérium ezen fölügyeleti kötelességét, midőn ily botrányos esetet, melyről az egész országnak tudomása van, boszulatlanul hagy ? Nem lett volna-e kötelessége a minisztériumnak intézkedést tenni: hogy e tekintetben vizsgálat tartassák, hogy legalább azon emberek, kik az államjavaiból húzzák ezen roppant fizetéseket, ha bűnösek, büntetlenek ne maradjanak ? Ez azonban magasabbnem ü kötelességmulasztás ; de van egészen közönséges kötelességmulasztás is. Azt gondolom, hogy midőn a miniszter rendeleteket kibocsát: akkor a minisztérium közönséges administrationális kötelességei közé tartozik az, hogy ezen rendeletek végrehajtását foganatosítsa, vagy legalább a rendelkezésére álló eszközökkel mindent megtegyen, hogy rendeletei foganatosíttassanak. Itt kénytelen vagyok ismét visszatérni azon esetre, hogy daczára annak, hogy az igazságügyminisztérium 1869. april 29-én meghagyta minden egyes bíróságnak, hogy terjeszsze elő az ügyforgalom kimutatását : az igazságügyminiszterium ezt vagy épen nem sürgette, vagy legalább nem sürgette ugy, hogy a kimutatást megkapta volna, és igy azon helyzetbe jutottunk, hogy midőn a 25-ös bizottság ismételve fölszólította az igazságügyminisztert ezen adatok közlésére : akkor is jóformán az utolsó órákban, csaknem azon napon, midőn már érdemlegesen a törvényszékek és bíróságok számának és elhelyezésének megállapításába belebocsátkozott a bizottság, s akkor is egészen csonka kimutatást terjesztett elő a minisztérium, melyben több vármegye törvényszéke részéről hiányoztak a kimutatások, a szabad királyi városok kimutatása szintén nem foglaltatott egészen benne, az egyes bíróságok közül pedig alig volt benne egy-kettő. Ez administrationális kötelesség elmulasztása, melyet sajnosán veszek, midőn a minisztériumnál ily roppant számú hivatalnok van, kik e szerint, nem tudom mit fognak csinálni. (Simonyi Ernő közbeszól: Sétálnak a váczi-ufezán !) Ezen rovatra még némely észrevételem van. Azt hiszem, ezen 47 tisztviselő a fogalmazói szakban van alkalmazva. Ezek természetesen nem fognak másolni, de másolni mégis csak kell. Ezen másolásra nincsenek ugyan írnokok, de vannak iroda-tisztek. Nem teszek kifogást a 50