Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-280
280. országos Ülés február 8. 1871. 391 egyszersmind politikai tisztviselők is, és igy azoknál az igazságügyi költséget a közigazgatási költségtől elválasztani nem lehetett. Azonban, ha ezekre nézve kivételesen még el lehetne nézni, hogy a belügyminisztérium költségvetésében fordulnak elő; nem tudom : miért nincsenek a megyei, a városi, a széki, és egyéb választott törvényszékeknek költségei az igazságügyminiszterium költségvetésében? E törvényszékeknél és a városi egyes bíróságoknál az igazságügy a közigazgatástól tökéletesen el van választva, és igy ezen költségek belejöhettek volna az igazságügyi költségvetésbe. Azonban annak, hogy az első folyamodásu biróságok a belügyminisztériummal állanak öszseeköttetésben; bizonyos czélja van, és a kormányra nézve talán némi haszna is. Az ötvenes években, midőn a hatalom erősebb lábra kezdett állani, és egy időpont következett be, midőn ezen erős lábon álló hatalom fenyegetve lőn: akkor a kormány bizonyos igazságügyi dolgokat a belügyminisztérium körébe sorozott. Ez történt 1860. után is, gondolom 1862. vagy hányadik esztendőben, midőn némely ügyek az igazságügy köréből kivonattak, és a közigazgatás körébe rendeltettek. Kétségen kivül áll az, hogy a belügyminisztérium befolyása a bíróságokra, a kormánynak bizonyos hatalmat nyujt kezébe, különösen akkor, midőn a választásnál szükség van arra, hogy az igazságszolgáltatás is a kormány érdekeinek tegyen szolgálatot. Ha ezen hasznát a belügyminisztérium alá rendeltetésnek a kormányra nézve elismerem; van azonban ennek egy hátrányos következménye is, az t. i., hogy a belügyminisztérium állván az első bíróságokkal összeköttetésben: arról, a mi az első bíróságoknál történik, az igazságügyminiszterium nem tud annyit, a mennyit tudnia kellene. Igy megtörtént az, hogy daczára annak, hogy az igazságügyminiszterium 1869. april 20kai rendeletében meghagyta, miszerint az első folyamodásu biróságok a bírósági ügy- folyamáról a kimutatásokat minden év elején az igazságügyminiszteriumhoz terjeszszék föl; mégis az történt, hogy ezeket az első folyamodásu biróságok csak némelyike terjesztette föl az igazságügyminiszteriumhoz, egy része pedig fölterjesztette a belügyminisztériumhoz, a minek következése az lett, hogy midőn a legnagyobb szükség volt ezen kimutatásokra, midőn az igazságügyminiszter úrtól a 25-ös bizottságban, mely az első folyamodásu törvénj-székek és a járásbíróságok fölállítása tárgyában volt kiküldve, ez iránt kérdést tenni bátorkodtam, és e kérdésemet e házban is ismételtem: az igazságügyminiszter ur kénytelen volt oda nyilatkozni, hogy neki ily kimutatásai nincsenek. Az tehát mindenesetre hátrány, hogy az első folyamodásu biróságok még most is a belügyminisztériumtól kapják rendeleteiket, és nómikóp a belügyminisztérium alatt állanak. Hogy az első folyamodásu bíróságoknál, a szolgabiróságoknál, még a közigazgatást az igazságszolgáltatástól elválasztani nem lehetett: azt természetesnek tartom; mert oly rövid idő alatt bíróságokat szervezni, bírákat kinevezni, azoknak kezébe a birói hatalmat átadni lehetetlenség volt. Hanem ismétlem, mint a múlt esztendőben erről mondtam, hogy jogosult szemrehányást lehet tenni azon kormánynak, mely valamely törvényt proponál a házban és keresztül vitet és nem gondol arra, hogy ezen törvényt végre lehet-e hajtani, vagy nem. (Helyeslés szélső hal felől.) Ezen birói törvénynek, t. i. az 1S69. IV. törvényezikknek egy másik oldala is van, mely Magyarországnak igazságszolgáltatását igen sötét színben tünteti elő, az t. i., hogy midőn törvény van, mely meghatározza : miként tartozik a bíróság ítélni, midőn annak 19. §. azt mondja: hogy a bíró a törvénytk, és törvény alapján keletkezett és kihirdetett rendeletek és törvény erejű szokás szerint tartozik eljárni és ítélni; akkor ezen tételt végrehajtani nem leh^t, ugy, hogy a birák, most nem a törvények, nem a törvények alapján kihirdetett rendeletek, nem a törvény erejű szokás : hanem pátensek és ezekkel egyenértékű miniszteri rendeletek alapján kénytelenek itólni. Habár ezen törvényben nincs meghatározva azon idő, melyben e törvény életbelépendő ; de épen azért, mert nincs meghatározva az idő, a mint már a múlt évben is mondottam, az 1868. III. törvényczikk szerint, ezen törvény életbelépett azon naptól fogva : midőn a törvénytárban megjelent, az az kihirdettetése után 15-ik napon, tehát 1869. évi Julius 31-én. Azt, hogy ezen törvény, maga a törvény erejénél fogva, lépett életbe: tagadni nem lehet; hiszen épen a múlt alkalommal, midőn az ujonczozási törvény tárgyaltatott, annak végszakaszánál Győrffy Gyula képviselőtársam figyelmeztette a t. házat, hogy, miután nem volt benne meghatározva az idő, mikor lép az életbe; bele kell szőni a törvény szövegébe, hogy ezen törvény a házban történendő kihirdettetésével azonnal élefcbelép; miután különben 15 nap múlva lépett volna életbe, mi a törvény czéljával nem egyezett volna meg. Már most, ha körülnézünk az országban s azt kérdjük: hogy vajon azon biróságok, melyek még most is az 1852-iki november 29-én kelt ősiségi pátens, az 1853-iki márczius 2-án kelt úrbéri nyilt parancsok, az 1854-ik évi osztrák bányatörvény, 1855-ki deczember 25-én kelt te-