Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-280
390 280. országos illés tebruár 6. 1871. zött az egyensúly helyreállíttatnék, miután az elszállítás minden időben eszközöltethetnék. Másodszor bizonyos az is, hogy az illető rak-levelek készpénzt zálogképében képviselvén, az az illetők által ismét hasznosan fordittathatik közgazdasági ezélokra. A harmadik pedig az, hogy azon lázas és vad zaklatás, melylyel most a gabonakereskedés össze van kötve, megszüntettetvén, egy rendesebb kereskedés állana helyébe és végre a járszalagból, melyet a külföld ránk vetett, fölszabadulván, önálló kereskedésre tehetnénk szert, mely a becsületet. és az adott szó szentségét föl birja tartani. Meg levén győződve arról, hogy ezen rendszer valamint kereskedelmünkre, ugy iparunkra és jellemünkre nagy befolyással van, bátor vagyok azt a ház figyelmébe ajánlani, és a határozati javaslat pártolását kérni. Majláth István jegyző (olvassa Házmán Ferencz határosait javaslatát.) Határozati javaslatok a közraktárak és különösen a gabonaraktárak — hambárok — építése tárgyában. Vonatkozva a közmunka- és közlekedési miniszter urnák a budapesti dunarész szabályozása tárgyában benyújtott jelentése azon részére, mely (21 — 22. lap) a kikötők és áruraktárakkal foglalkodik; Kapcsában továbbá a pénzügyi bizottság 534. szám alatti jelentésének azon részével, mely »a kikötők és raktárakkal ellátott rakpartoknak Magyarország kereskedése jövendő fejlődésének szempontjából végtelen fontosságot tulajdonit. Tekintve, hogy jólétünk alapja, valamint nemzetközi kereskedésünk mérlegének kedvező vagy kedvezőtlen eredménye jelenleg — és hihetőleg még hosszú időre, —földünk termékei, jelesen a gabna előnyös értékesithetésében keresendő. Tekintettel arra, hogy összes viszonyainkra kiható ezen közös népérdek, gyökeres reform nélkül, a kereskedésnek állandó rendszeres ápolásában nem részesülhetvén, a rohamos üzérkedésnek — a közvetítési- és közlekedési hiányok és visszaélések egész íánczolatának niaradand kitéve, a mi a mezei gazdaság, illetőleg nemzeti vagyonunk fejlődésére sorvasztó befolyást gyakorol. Tekintve továbbá, hogy már annyi vagyont emésztett és a versenyzést más országokban közvetve fölidéző " ezen kiáltó hiányok és akadályok csak ugy mellőzhetők : ha a gabnakereskedés az üzérkedés esélyei, valamint a közlekedés elégtelensége és viszás kezelése alól fölszabadittatik, mi a más államokban is üdvösnek bizonyult raktározási (hambár-) rendszer által sikeresen és biztosan eszközölhető; mely rendszer hazánkra alkalmazva, a buda-pesti főpont mellett működését számosabb gyülponton, minők p. o. Arad. Becskerek, Debreczen, Eszék, Fiume, Károly-Fehérvár, Miskolcz, N. Kanizsa, N".-Várad, Pozsony, Győr, Szeged, Sziszek, Temesvár s más alkalmas helyen érvényesíthetné. Tekintve végre : hogy a hambározás természeténéi fogva, az elszállítás minden. időben, külön megfelelő utakon, veszteségek és fölös költségek mellőzésével, ugy minőségre nézve is megbízható módon eszközölhető; hogy e fölött a hambárokra jutott gabonának értéke a rak- és birtok-levelek (Láger- und Wannant-Scheine) segítségével mindenkor készpénzre, és a termelés érdekében uj beruházásokra fordítható; Alulírottak indítványozzuk: mondja ki a képviselőház határozatilag, hogy miután a Dunaszabályozás a kikötők ós a vasutak összeköttetésének kérdésével a raktározási ügy is szükségesképen megoldandó: a földmivelés-, ipar- és kereskedésügyi miniszter, a közmunka- és közlekedési miniszterrel egyetértőleg, tekintettel a köz- és a vámraktárokra, egy időben és minél előbb a hambárokra (gabona közrakhelyekre, sylos elevantos) nézve is javaslatot terjeszszen a ház elé. {Fölkiáltások: Ki kell nyomatni!) Zsedényi Ede: Kernelem, hogy ezen határozati javaslat a pénzügyi bizottságnak fog kiadatni. (Fölkiáltások: Ki kell nyomatni!) Elnök: A szabályok úgy rendelik, hogy, ha a ház kívánja, ezen határozati javaslat nyomattassék ki. Kérdés :kivánja-e a t. ház? (Igen!) Ki fognak nyomatni, és azután határozunk fölötte. A földmivelési, ipar- és kereskedelmi minisztérium költségvetése eképen el levén végezve, következik az igazságügyminiszterium költségvetése. _—•— --—" Ordódy Pál előadó (olvassa a pénzügyi bizottság átalános jelentését.) Dietrich Ignácz: T. ház! Az igazságügyi minisztérium 1871-iki költségvetésére kétnemű észrevételeim vannak. Az elsőnemüek olyan tételekre vonatkoznak, melyek a költségvetésben nem foglaltatnak ben, de szerintem ben kellene foglaltatniuk. A másik nemű észrevételek pedig azon tételekre vonatkoznak, melyek bennfoglaltatnak, s melyeket másképen szeretnék bennfoglalva látni. Benn nem foglaltatnak a költségvetésben, mit sajnos, hogy ismételve kell mondanom, mert a múlt évben, szintén ezen költségvetés tárgyalása alkalmával, már főiemiitettem: az első folyamodásu választott bíróságok költségei. Ezek az idén is éppen ugy, mint a múlt évben, a belügyminisztérium költségvetésében fordulnak elő. Én belátom a nehézséget, mely az első folyamodásu bíróságok költségvetésének tökéletes kitételét az igazságügy miniszteri költségvetésben lehetetlenné tette, az t. i., hogy az első fokú bíróságok, mint a szolgabirákj;