Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-275

304 275. országos Ülés január 31. 1871. Szlávy József földművelés- és ke­reskedelmi miniszter: T. ház! azok után, a mik különösen t. kollégám a közmunka és közlekedési miniszter ur és a tisztelt előadó ur által elmondattak : igen kevés mondani valóm maradt nekem. Különben is a tegnap szónokolt t. képviselő urak közül, kik megtámadni méltóztatták a kereskedelmi budgetet, majdnem mindegyik föntartotta magának azt, hogy az egyes tételek­nél ismét megtehesse észrevételeit : természetesen tehát én is föntartom magamnak azon jogot, hogy azokra megtehessem ellenészrevételeimet. Ennélfogva mindazon támadásokról, melyek a budget egyes tételeire vonatkoznak, hogy azután ismétlésbe ne essem, most megemlékezni nem fogok; főnmarad tehát csupán olyanokról szólnom, melyek egész átalánosságban a budgetre vonatkoznak s melyekre az egyes tóteleknél visszatérni nem lesz alkalmam. Itt a különböző észrevételek meg­lehetős számával találkozom, melyek többé-kevésbé tartoznak szorosan véve a tárgyhoz. így például Helfy Ignácz képviselő ur paralellát húzott Kossuth Lajos és Széchenyi István politikája között; (Hall­juk !); megmagyarázta, hogy mennyiben külön­bözik a két férfiú politikája és rámondja, hogy a kormány a maga szempontjából nagyon helye­sen tette, hogy elejtette az elsőjét, de egyúttal megrója, hogy nem követte Széchenyi politikáját sem, t. i. nem igyekezett az országok gazdaggá tenni; hanem folytonosan elszegényiti azt. Ilyen és hasonló vádakkal a kormány foly­tonosan és mindig találkozik, és ha mindannyiszor kötelességünknek tartanok magunkat e vádak el­len védeni: akkor alkalmasint elérnők azt, mi­vel bennünket a képviselő ur vádol, mert a foly­tonos védelem közben alig érnénk reá arra, hogy az ország anyagi jobbléteért valamit tehessünk, (Helyeslés.) Ezekről tehát nem tartom sem al­kalmasnak, sem czélszerünek beszélni. Mondott a t. képviselő ur sok mindenfélét a consulátusokról is. El méltóztatott mondani, hogy nincsenek magyar consulok; hogy mindad­dig, mig Magyarország a külföldön nem lesz ma­gyar consulok által képviselve: nem is lesz ott jól képviselve ; elmondotta, hogy magyarok, nem alkalmaztatnak a consuiátusoknál, s hogy a con­sulok nem levén magyarok: akkor, mikor össze­ütközésbe jönnek a mi érdekeink a lajthántúliak érdekeivel : azokét mozdítják elő. Ezek már oly vádak, melyekre néhány szó­val válaszolni kénytelen vagyok. (Halljuk!) A mi azt illeti, hogy nincsenek külön con­sulaink ; ez nem fog a t. képviselő ur előtt oly nagyon természetellenesnek föltűnni, ha meg­gondolja, hogy az osztrák tartományokkal nem­csak egy fejedelem alatt: állunk hanem egy vám­szövetségben is vagyunk, és tapasztalhatja a t. képviselő ur, hogy p. o. az északnémet szövet­ség, a mely külön fejedelmek alatt álló államok­ból van összealkotva : csak is egy és ugyanazon consul által képviseltetik. Hasonlóképen áll a dolog Svédhon-és Norvégiában, nem is em itve az északamerikai státusokat, melyek mindegyike szin­tén nem külön consul által képviseltetik; noha, mint ezt jól tudni méltóztatik, a déli államok érdekei az északiakéitól alkalmasint sokkal na­gyobb mérvben különböznek, mint a magyar és osztrák érdekek. Ezeket kívántam fölhozni arra vonatkozólag, hogy külön consulaink nem igen lehetnek. Hoz­záteszem, hogy most 100-ból 30-at fizetünk, holott különben az egészet kellene fizetnünk és kérdés, hogy az ennek folytán reánk háramló több költség megtérittetnék-e az által, ha külön consulaink lennének. A mi azt illeti, hogy a consulok nem teljesitik kötelességeiket, nem mutat­nak be jelentéseket, hogy azok közzé nem tétetnek: bátor vagyok figyelmeztetni a t. képviselő urat, hogy időnkint a hivatalos köz­lönyben — nem ugyan a t. képviselő ur ál­tal szerkesztett hírlapban — (Derültség) kivo­natilag megjelennek a tudósítások; azon kí­vül a fontosabb adatok évenkint, külön füzetek­ben is megjelennek. Megengedem, hogy ezen tu­dósítások itt-ott hiányosak, hogy imitt-amott jobbak is lehetnének; de hisz nincs emberi in­tézmény, mely tökéletes volna ; hogy azonban a consulok a magyar érdekeket nem ignorálják, az iránt tökéletesen megnyugtathatom a képvi­selő urat, mert a consulok folytonosan érint­keznek a magyar kormánynyal, teljesitik megbízá­sait és tesznek jelentéseket. Azt monda a kép­viselő ur, ha például: szó van a borokról, ők nem fogják a visontait ajánlani, hanem a kloster­neuburgit, és ennek az a következése, hogy kül­földön azt fogják fogyasztani, a magyar borok pedig itt fognak maradni. Ez izlés dolga, és ha több ausztriai bort isznak ki, mint magyart: ennek — meglehet — az az oka, hogy az ausztriai bort job­ban szeretik; habár én másban keresem ennek okát: abban, hogy szomszédaink jobban kezelik a bort, ugy, hogy az kivitelre alkalmas, mig a mi­enk arra nemigen alkalmas. (Uggvan!) Itt eszem­be jut az, a mit Simonyi Ernő t. képviselő ur mondott, hogy t. i. a magyar bor-kivitelnek fő­akadálya abban áll, hogy nálunk alig kapni egy­néhány hordó egyforma bort, minek, az ő néze­te szerint, szintén a kormány az oka. (Derültség.) Kérdé ugyanis: miért nem állit föl a kormány docksokat, hol a hordókat összegyűjteni és ösz­szehalmozni lehetne. Arra azonban a felelettel adós maradt, hogy ha az által, ha a különböző hordók a docksoban összehalmoztatnak, egyenlőkké válnak-e 1 Vagy

Next

/
Thumbnails
Contents