Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-263

22 263. országos Dlés január 16. 1871. Tehát most nem is kell tudni, hogy van-e szükség katonára? hanem csak egyszerűen meg kell szavazni. En, t. ház, azt hiszem, hogy ha tavaly semmi sem történt a világon, sem a monarchiá­ban olyan, mi azon számnak megmásitását in­dokolta volna: az idén, mint már szerencsém volt előbb is érinteni és mint előttemszólott ál­tal is kifejtetett, igen sok történt olyan, a mi bennünket gondolkozóvá tegyen, és bennünket arra bírjon, hogy a haszontalannak bizonyult rendszert eldobva, nj rendszerhez forduljunk, mely hazánk védelmét sokkal sikeresebben fogja eszközölni, mely a honpolgárok erejét nem fogja elfecsérelni s az ország pénzét nem veszi any­nyira igénybe, mint a mennyire igénybe veszi a jelen systema. Ha arról volna szó, t. ház, hogy nagy költ­ségeket szavazzunk meg a honpolgárok képezte­tésére a honvédelemben és fegyvergyakorlatban: én kész lennék nevezetes összegeket megszavazni; de oly sorkatonaságra, mely, mellőzve azt, hogy nemis magyar zászló alatt, nem magyar nyel­ven vezényeltetik s már magában is, mint sor­katonaság, alkalmatlan eszköznek bizonyult be arra, hogy az országot háború esetén lehető­leg hathatósan megvédje: én részemről nem sza­vazok még semmit. Midőn a múlt évben ezen törvényjavaslat tárgyalás alatt volt, Irányi, igen tisztelt bará­tom határozathozatalra hívta föl a ház figyel­mét a tekintetben, hogy a kormány indokolása nem egészen correct, hogy igenis történt a vi­lág eseményeiben s magában a monarchiában sok olyan, a mi hadrendszerünk megváltoztatá­sát szükségessé tenné. Különösen Prancziaország állapotára hivatkozott, s azt monda: hogy „Pran­cziaország valóságos vulkánhoz hasonlít, a füst­fellegek, melyek a földgyomrából fölemelkednek, közeli tűznek kitörését hirdetik. A t. ház egy része nevetett, egyik szónok pedig az ellenzők sorában igy szólt: „Én részemről egyátalában nem látom szükségesnek, hogy most azon, lehető némelyeknek—remélem legalább—inkább képzele­tében mint valóságban létező, veszélyekről beszél­jünk. Nem óhajtok azokkal rémítgetni most, midőn arra szükség nincs." A következés azonban megmutatta, t. ház, hogy nem voltak azok rémképek, nem voltak képzelt felhők: mert azóta a vulkán csakugyan kitört s dúl még most is ; tehát Irányi t. ba­rátom aggodalma helyes volt akkor, mint mu­tatja a következés most. Azt monda Irányi Dá­niel barátom ezzel összefüggésben: hogy Fran­cziaországban a népszabadság, a köztársaság fog diadalt ülni, — az ő meggyőződése szerint. Azóta ez is sokaknál, különösen pedig a hír­lapokban hitelre nem talált. De én reménylem, sőt meg vagyok győződve, hogy ezt az esemé­nyek ópugy fogják igazolni, mint igazolták azon aggodalmat, melyet a közeli vulkán kitöréséről mondott. Még csak egy észrevételt akarok tenni, t. házi a miniszterelnök urnák imént adott vála­szára, melyet t. i. az ujonczok állításánál tör­tént visszaélésekre nézve adott. En részemről az ujonczok megajánlását min­denkor megtagadtam, és azt óhajtanám, hogy csak a honvédséghez soroztassanak be a magyar honpolgárok. Hogy a honvédség alól is igen sokan kivonták magukat, az kétségkívül áll. A minisz­ter ur a múltkor is igazolta ezt egy interpella­tióra válaszolván. — Ugy hiszem, nem a minisz­ter ur maga mondotta, hanem valaki, ki helyette az ujonczozás superrevisiójára nézve válaszolt. En, t. ház, igen helyeslem azt, hogy midőn a törvény kimondja, hogy mindenki honvédköte­les : ez alól senki magát ki ne vonja. Hanem en­nek orvoslását nem egy uj törvény hozatalától föltételezem: mert azt hiszem, hogy erre most már törvény nem szükséges. A törvény, mely megszavazza a honvédség kiállítását, a honvé­delmi miniszterre van bizva végrehajtás végett. A honvédelmi minisztert a végrehajtásban eléggé gyámolitják és támogatják eddigi törvényeink. Nekünk van törvényünk elegendő, mely a csalást, lopást, hivatallal visszaélést tiltja. Mi egyéb ez, mint hivatallal való visszaélés ? Ha­nem azt hiszem, hogy azon eljárás, melyet a honvédelmi minisztérium e részben követett — hogy t. i. superrevisiót rendelvén el, azokat, kik egészségeseknek találtattak, besoroztatta — nem elegendő correctivum. Ez csak egy része. A főeorrectivum az lenne, hogy az orvosok, falusi jegyzők, bizottmányi tagok, kik a vissza­élést elkövették, méltó büntetéseket nyerjenek. Arról nem hallottam semmit, hogy elkergették és megbüntették volna a honvédorvosokat. Pedig ezek adták ki a hamis bizonyítványokat. Meg­vallom, semmi sem lepett meg annyira, mint az, hogy a honvédségnél kinevezendő tiszteletbeli orvosi állomásokra oly nagy számmal jöttek be a folyamodványok. Hát oly nagy tiszteletnek tartják azt, — mondám — hogy valaki tisztelet­beli honvédorvos lesz? Erre egy tapasztalt em­ber csak azt válaszolá: igaz, fizetésük nincs ; de a minden évben előkerülő ujonczozás minden évben néhány ezer forintot fog behozni. Ez bűntény, ezt büntesse meg a miniszté­rium. Ez bűntény, melylyel ugy kell bánni, min:), kriminális eljárással. Van a mi törvényeinkben elég, mely az esküszegésről, csalásról, lopásról, hivatali visszaélésről intézkedik: ezek alkalmazá-

Next

/
Thumbnails
Contents