Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-274

274. országos ülés jar.uár 30. 1871. 279 fekvő akadályokat, — ezek, fájdalom, olyan számosak s oly keveset tett a kormány eddig e tekintetben, hogy valóban a panasz nem lehet elég élénk, elég erélyes. Helfy t. barátom már emlékezett a bankkérdésről. Én most nem akarok e kérdéshez szólani, lesz falán alkalmam nemsokára e tárgyra visszatérni. Hanem vannak más intézmények is, melyeket e kérdésnél szintén szem előtt kell tartanunk. Hogy az ipar fejlődjék, mindenesetre szüksége van szabadságra, s jó, czélszerü, fölvilágosult törvényre. Az ipartörvényre már régóta várunk, és eddig még nem létezik. Magyarországon még most is uralkodik a czéhrendszer, és uralkodnak mindenféle elavult törvények, melyeket még Meklenburg is eltörölt már néhány év előtt. De nemcsak hogy ipartörvényünk nincs, a kereskedelmi törvény szintén hiányzik, mire pedig igen nagy szükségünk volna. Azt fogják mondani, hogy a kereskedelmi törvény nagy, tágas munkálat, melyet nem lehet egy-két év alatt elkészíteni. Azt hiszem, hogy egy-két év alatt igen sokat lehet tenni, hogyha rendszer és szorgalom van. De a mi még sajnosabb és csodálatosabb, ez az. hogy hiányzik a törvény az egyesült erők szervezését illetőleg. Mindenki meg van győződve arról, hogy Magyarországban szükségünk van a pénzerők egyesülésére, hogy az egyesek nem tehetnek sokat, hogy tehát a társulást, az egyesülést elő kell segíteni. Fájdalom, nálunk olyan törvények szabályozzák a részvénytársulatokat, hogy az ember alig tudja meghatározni: vajon nevetni, vagy boszankodni kell-e ezen elavult dolgokon? S ha volna ennek valami jó következése! Ha valóban a kormány e fölügyelet által akadályozná a roszat és elősegítené a jót: én akkor elfogadnám ezeket, legalább ideiglenesen. S mégis mindezen most bomlófélben levő intézeteket és társulatokat, melyek 3—4 év óta keletkeztek s azóta majdnem semmivé lettek; a kormány mindezen intézetek alapszabályait, tudja Isten mennyi héten és hónapon át megvizsgálta, megítélte, és mégis tudjuk, mi lett ennek következménye. Következménye csak az lesz mindig, a közönség azt hiszi, hogy ő helyette a kormány vizsgálja meg a vállalatot; abban bizik és bele mennek, hová a gründerek akarják vinni, és tudjuk már, hová viszik az embereket. Azt gondolom tehát, e tekintetben szintén kötelessége volna a kereskedelmi minisztériumnak: végre-valahára az európai műveltség és szabadelvüség színvonalára emelni Magyarországot. Csak egyre vagyok bátor még figyelmeztetni. Megmondtam már, hogy egy magyar vámstatistikának nemlétezését nem nagyon sajnálom ; de azt igen is sajnálom Helfy követtársammal, hogy a mi kereskedelmünket nem lehet eléggé elősegíteni jó hivatalos értesítések által a külföldi piaczokról. Nagyon sajnálatos ugyan, hogy Magyarországnak nincs azon része a konsulátusok szervezetében, mint a minőre teljes joga van. Kinek alkalma volt külföldre utazni, igen jól tudja, hogy a konsulatusokban Magyarországot — majdnem azt mondanám,—nem is ismerik, habár a czimen mindenütt olvasható: „osztrák és magyar consulatus" a magyar elem ugy szólván még nem is létezik legtöbb consnlatusban. Ez igen roszalható, a kormánynak kötelessége volna ezen mielőbb segíteni: a költségekhez hozzájárulunk s jogunk van az élvezetekben szintén részt venni. Ezen átalános észrevételekre szorítkozom mára, és ha alkalmam lesz résztvenni a részletes vitában, visszatérek egy vagy más pontra. Átalában elfogadom az előirányzatot, nemcsak az átalános tárgyalás alapjául, hanem a tételeket is, egyes kivételekkel; de azt óhajtom: ha mi bőkezűek vagyunk ezen minisztérium irányában, ha mindent megadunk, — talán még többet is : — hogy akkor emlékezzék meg a mi jogainkról és legyen a minisztérium azon, hogy azon pénzért, melyet engedünk, legyen az országnak mindazon haszna, a mi lehet, nemcsak a pénznek jó alkalmazása által, de azon törvények és intézetek létrehozása által is. mely nélkül minden kiadás hiába lesz, mik nélkül sem a földmivelés, sem az ipar és kereskedelem föl nem virágozhatik. Korizmics Laszló: T. ház! En előre is kijelentem, hogy a költségvetést e részletes tárgyalás alapjául elfogadom. Ha valamit sajnálok, az nem az: hogy ezen költségvetésben sok van fölvéve; hanem azt sajnálom, hogy nem lehetett többet különböző tóteleknél fölvenni. Azonban nem tartozom azok közé t. ház, kik óhajtásaikat, melyeket átalában igen sokan pártolhatnak, rögtön és egy napon akarnák kielégíttetni. Igen jó volna t. ház, hogyha azt mind megtehetnök rögtön, a mit óhajtunk; azonban nem tehetjük meg, és mivel nem tehetjük meg: számot vet magával az ember és megalkuszik a kényszerűséggel és megelégszik azzal, a mit tehet. Fődolog egy ország összhangzatos kifejlődésében az, hogy tudja komolyan a nemzet: hová törekedik, és ezen ezélhoz képest, tegyünk évről erre annyit, a mennyit tehetünk. Magyarországnak közgazdasági kifejlődése ugy a mint ma áll, valóban igen-igen alacsony fokon áll még. Ha végig nézünk azon szüksé*