Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-270
270. országos 'ülés január 25 1871. 171 lat tekintetéből formálni lehet, mind pedig fínancziális tekintetben. Azért azon indítványt terjeszti a pénzügyi bizottság a t. ház elé: miszerint fölhivandócak indítványozza a minisztériumot, arra nézve, hogy gondoskodjék az iránt, hogy a most házbér fejében fizetett összeg tőkéjének megfelelőleg országos államépületek fölállítása minél előbb eszközöltessék. Elnök: Elfogadja a t. ház? (Fölkiáltások: Elfogadjuk!) Elfogadtatik. Széll Kálmán előadó: Van még egy inkább alaki észrevétele is a pénzügyi bizottságnak, és ez az, hogy a Fiúméra vonatkozó előterjesztések és költségelőirányzatok, melyek egyike eddig a miniszterelnök költségvetésében, másika az igazságügyminiszter költségvetésében foglaltatik, foglaltassanak — Fiume közigazgatási állására való tekintettel, egy Fiume számára a költségvetési törvényben külön nyitandó fejezetben. Azt gondolom, t. ház, hogy ez elvileg megfelel azon álláspontnak, mely Fiume álláspontját legszabatosabban fogja a törvényben kijelölni. Ez azonban, mint mondám, inkább csak alaki mint érdemleges kérdés. Elnök : Elfogadja a t. ház a pénzügyi bizottságnak Fiúméra vonatkozó javaslatát ? (FölJtiáltások: Elfogadjuk!) Elfogadtatik. Széll Kálmán előadó: Végre mélyen érezte a pénzügyi bizottság, tárgyalásai közben, egy átalános országos sehematismusnak szükségét is az ország összes hivatalnokairól, és azért azon inditványnyal járulok a t. ház elé, miszerint jövőre a költségvetéshez egy átalános országos sehematismusnak nyomatási költségeit praeliminálja már a költségvetésben. Szilády Áron; Nekem semmi kifogásom sincs a központi bizottság megjegyzése ellen ; teljes mértékben helyeslem azt: csupán csak a stylus az, a mely szerintem nem egészen oly világos, mint minőnek szeretném én, hogy a ház határozatában benne legyen. Van reá okom t. ház: mert, mint már a vita folyamában megemlítettem, nem egyszer látunk reá esetet, hogy rendszeresített hivatalbeli tisztviselők hivatalukkal nagyon összeegyeztethető dolgokért külön napidijakban részesülnek. Amint a központi bizottság ezen bekezdést fogalmazza, az igy hangzik : „A schematismus összeállítását és közzétételét szükségesnek .-tartja és annak költségét a jövő évi költségvetésbe fölvétetni indítványozza." Az előadó ur iménti nyilatkozata némileg megnyugtat ugyan az iránt, hogy a központi bizottság csak a nyomatási költségeket értette : mindamellett bátor vagyok egy, a dolgot világosabban kifejező határozati javaslatot benyújtani a végből, hogy olyasmi ne történjék'; a mit például az idén a cultusminiszterium költségveté seben láttunk, mely szerint a szükséges táblázatok összeállítása 3 ezer frtba került; holott az a statistikai hivatal által készíttetett, mely pedig épen olyan hivatala az országnak, mint bármely más. Határozati javaslatom azért igy hangzanék : Határozati javaslat. „Az állandó pénzügyi bizottság 554. sz. átalános jelentése folytán utasítja a ház a minisztériumot, hogy az átalános összes szolgálati schematismust a jövő évi költségvetés tárgyalása előtt állitsa össze s az annak közzétételére szükséges összeget az 1872. évi költségvetésbe vegye föl." (Helyeslés.) Majláth István jegyző (olvassa Szilády Áron határozati javaslatát.) Széll Kálmán előadó ; Nekem a pénzügyi bizottság részéről az indítvány ellen kifogásom nincs, miután ez indítvány szövegezése ugyanazt czélozza, a mit a pénzügyi bizottság szándékolt; de talán némelyeket inkább megnyugtat az, mint emez. Elnök : Elfogadja a t. ház az indítványt ? (Elfogadjuk !) Elfogadtatik. _ Széll Kálmán előadó: Végre a bizottság részéről azt jegyzem meg, hogy a mint a t. ház emlékezni méltóztatik, több kérvény utasíttatott a pénzügyi bizottsághoz oly czélból, hogy a pénzügyi bizottság azok fölött véleményt mondjon és a költségvetés tárgyalása alkalmával azokat figyelembe véve, jelentést terjeszszen a ház elé. A pénzügyi bizottság eleget is tett ezen utasításnak és a hozzá áttett kérvényeket, a mennyiben azok oly időben jutottak a péuzügyi bizottsághoz, hogy ama hozott határozatot miattok megváltoztatni nem kellett, figyelembe vette: ezeket tárgyalta ; de az ezekről szóló jelentés a nyomdai viszonyok miatt még eddig ki nem nyomattatott, a mint a költségvetés utolsó része még szintén nem osztatott szét. Várady Gábor: A pénzügyi bizottság azt mondja jelentésében, hogy a hozzá utasított kérvényeket a ház elé fogja terjeszteni, de azt nem mondja, hogy mikor; pedig a különböző minisztériumok költségvetésének részletes tárgyalásakor mulhatlanul szükségünk lesz azon kérvényekre; a mennyiben vonatkozással lehetnek egyik-másik költségvetésre Hasztalan fogja a pénzügyibizottság azokat később, például: a költségvetés befejezésével, ide terjeszteni. Vannak oly kérvények, melyek épen a belügyminiszter költségvetésére vonatkoznak. Hogyha ezek iránt a belügyminiszter költségvetésének tárgyalása után jönne ide a pénzügyi bizottság javaslata : akkor az igazán post festum jönne. 22*