Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.

Ülésnapok - 1869-270

270. országos Illés január 25 1871. 169 a szabad embert, ki az állammal csak szabad szerződési viszonyban áll; ő megadja az államnak képességét, munkáját, és az állam fizeti ezen munkáját: ha a munka megszűnik, természetesen megszűnik a bér is, a dij is ; mert minden dij, mely munka nélkül fizettetik, többé-kevésbbé csak alamizsna lehet. De, nemcsak hogy a nyugdíj ellenkezik a hivatalnok méltóságával: de ellenkezik szintén érdekével, a közszolgálat érdekével, s a társaság érdekével is. T. ház! a kinek alkalma volt hivatalnokokkal közelebb, bizalmasb érintkezésbe jönni, minden esetre többször vette a következőt észre. Van egy fiatal ember, a ki 18—20 éves korában belép az államszolgálatba, tele reményekkel, előrehaladási, fizetési-javitási reményekkel, és talán, — mint I. Napóleon mondta, hogy minden katona tarisznyájában hordja a marchal-pálczát — minden fiatal hivatalnok azt hiszi, hogy a miniszteri tárcza zsebében van. Tíz év múlva a 30 éves fiatal ember azt látja be, hogy előre nem halad, fizetése nem emeltetik föl, és elismeri, hogy ő ezen pályára nem is termett. 30 éves torában még teljesen képes a művelt, tanult ember más pályára átlépni. Nem teszi, ott marad, és miért marad ott ? mivel azt gondolja : 10 évig szolgáltam, ha most elhagyom a hivatalt, és más pályára lépek, oda van a 10 év, és a nyugdíjra való igény. Tehát megmarad a hivatalban, ott tengődik egész életén át, elégedetlen állásával, elégedetlen önmagával, elégedetlen a világgal. Ott tengődik, munkáját, idejét. ott vesztegetvén, melyet saját és családja érdekében sokkal jobban alkalmazhatott volna. De történik valami más, sokkal fontosabb is. Igen gyakran megesik, hogy a kormány, vagy a főnök a hivatalnoktól olyat kivan, a mi becsületessége, meggyőződése vagy politikai véleménye ellen van. Ha magán-szolgálatban kívántatnék tőle, hivatalából elmenne, és más szolgálatot keresne; de az államszolgálatban, a nyugdíj kedveért meghajol, megtesz mindent, a mit kivannak tőle, és ezáltal a hivatalnokból az államnak, illetőleg a kormánynak gépies szolgája lesz. Azt lehet mondani, hogy ha vannak a nyugdíjazásnak rósz oldalai, van egy jó oldala is: és ez abban áll, hogy mégis gondoskodni kell az államhivatalnoknak öreg napjairól; mert mit tegyen az ember, ha megöregszik, és munkaképtelen ? nyugdíjra van szüksége, hogy legyen miből éljen. Erre azt felelem, t. ház, hogy épen a nyugdíjra való kilátás sok embernél, mint Wahrmann képviselőtársam megjegyezte, elősegíti a szellemi restséget. Sok oly ember, ki előre haladhatna, az ipar és kereskedelem terén hasznos szolgála1CÉPV. H. KAPIÓ 18Vf XII. tot tehetne, épen azért lép be az államszolgálatba, mert tudja, hogy ott gondoskodnak öreg napjairól. Elhiszem, hogy régebben ez helyes volt, talán mert azt lehetett mondani, hogy a hivatalnoknak nincs alkalma, saját maga öreg napjairól gondoskodni. Máskép áll ma a dolog. Van sok, és különféle biztosító intézet, a mely az államhivatalnoknak is alkalmat nyújt öreg napjairól gondoskodni, és ez annyira igaz, hogy már sok államban a nyugdijak egészen biztosítóintézetekké átváltoztak: azaz, lehúznak az illető hivatalnoknak fizetéséből évenkint egy-két perczentet, azt, a mit később visszafizetnek. * De én a helyett, hogy a hivatalnoktól évenkint lehúznék egy bizonyos részt, hogy nyugdija legyen : sokkal jobban szeretném, ha a hivatalnok, mint szabad ember, szabadon választja magának a biztosító társaságot és a biztosítási módot; mert igy a nyugdíj által a kormánynak nem lenne lekötelezettje. Hozzáteszem, hogy ámbár Magyarországban ezen lehúzás még nem rendszeresittetett és csak az első évben történik némi bhuzás a nyugdíjra: meg vagyok győződve, hogy a t. pénzügyminiszter ur a kül államok ezen intézkedését nemsokára át fogja hozni Magyarországra is: mert pénzre van szükség. Pedig minden tekintetben sokkal előnyesebb, ha a hivatalnok maga biztosítja magát, mintha az állam által biztosíttatik. Először sokkal előnyösebb, mert mint szabad ember rendelkezik; másodszor, mert ha biztosító intézetben biztosittatja magát, és jövedelmének egy bizonyos részét befizeti, mikor az államszolgálat nem tetszik neki, elmehet, más életpályát keresni: mig ha az állam biztosítja, akkor el nem mehetnek, hogy a pénzt ott ne hagyják, és ebből, mintegy lánczszemet csinálnak. Továbbá majdnem minden biztosító intézetnél jövőre ugy lehet intézni, hogy, ha egy év múlva meghal az illető, özvegye és gyermekei bizonyos összeget kapnak; de az állam, ha az illető meghalt 20— 29 év múlva, miután 30 évig kell szolgálnia, hogy nyugdijat kapjon, 29 év után semmit sem kap, daczára annak, hogy 29 évi befizetést tett. Minden tekintetben előnyösebb tehát, ha a hivatalnok, mint szabad ember választhatja meg a biztosító intézetet, mint ha az állam által van lekötve. Hozzá teszem, hogy én az állam érdekében jó hivatalnokokat kívánok, kik becsületesen dolgoznak; de jól dolgozni csak akkor lehet, ha az ember szabad akaratából ott marad az állam hivatalában : nem mint rab, nem ha leköttetik, hogy ott maradván, sorsába nyugodjék bele, akár tetszik, akár nem. Azt fogják felelni: hiszen a mai fizetéssel a hivatalnok nem képes az évi befizetéseket megtenni? Erre azt felelem, hogy már tegnap volt 22