Képviselőházi napló, 1869. XII. kötet • 1871. január 10–február 8.
Ülésnapok - 1869-270
] Fjg 270. országos Ülés január 25. 1871. sokhal szebb és jobb volt minden. Az egyik azt mondja, hogy azelőtt a bálon szebbek voltak a leányok, a másik az újságban azt irja, hogy a fiatalság sokkal jobb volt. Nem tartozom azok közé, nem vagyok én laudator temporis acti ! ellenkezőleg én azt tapasztalom, hogy haladás történik e téren: sokkal többet dolgozunk mint hajdan dolgoztak. Nézzük meg a kereskedőt, az iparost, a had embereit, még a képviselők is többet dolgoznak, mint azelőtt. (Derültség.) Tehát ha nagyobb a szükséglet: én abból azon eredményhez jutok, több munkára van szükség. "Van azon munkának bizonyos határa, az ember bizonyos határon tul nem dolgozik; de azt kérdem: vajon tisztviselőink megfelelnek-e ezen határnak? A nélkül, hogy egy ily komoly kérdésben tán némi frivolitással akarnék beszélni, nem akarok egyes kihágásokat szabálylyá átidomítani, átváltoztatni, nem akarok szólni azokról, kik aváezi utczán és imitt-amott járnak : de őszintén azt mondom, hogy a munka mennyisége nem felel meg a mai kor igényeinek. Két téves fölfogást hallottam igen gyakran irányomban és ellenemben sok oldalról fölhozatni, mely a pénzügyi bizottságban is fölemlittetett, miszerint Wahrmann legjobban fogja tudni, hogy a magánvállalatnál, a magánüzletnél hogy fizeti ő a maga embereit. Hogy ha már két minisztériumnak költségvetését sem lehet összehasonlítani, a mint a pénzügyminiszter ur tegnap emiitette: mit dolgozik az, ki magánüzletnél van, magánvállalatnál, mit dolgozik az például, ki nálam van ? Az, aki nálam van vagy átakíban magánüzletben van, dolgozik reggeli 8 órától fogva esti 8 óráig és az ebéd ideji két órát leszámítván, dolgozik egész nap minduntalan, és ha sok a munka,' éjfélig ott van könyve mellett, mig befejezi a munkát. Vajon van-e sok példája ennek az áliamtisztviselőknél 1 ? Ugy hiszem, vannak kivételek, tiszteletet érdemlő kivételek, én minden kivételt megengedek, és meg vagyok győződve, hogy vannak minden karban igen derék kitűnő férfiak, kik kötelességeiket pontosan teljesitik, sőt annál többet is tesznek; de ez nem változtat a dolog állásán, én átalánosságban beszéltem s át alánosságban az államszolgálatnál ily szorgalomról alig lehet beszélni. Ha valamely államhivatalnok i — 5 órát tölt a hivatalban, az már igen sok, 4 — 5 órát dolgozik — sőt néha nem is dolgozik ezen idő alatt — s azon túl szabad. Vagy ha dolgozik is, e dolog gyakran olyan, hogy azt valódi munkának nevezni sem lehet. Itt okvetlenül segíteni kell, és a munkaemelés az egyedüli eszköz, mely e részben a financzialis calamitásokon segíthet. A második igen fontos szempont az, hogy magánüzletnél, magánvállalatnál senkinek jövője biztosítva nincs, bármily fényes állást foglaljon el valaki egy ilyen vállalatnál. Ha ma megbukik a vállalat vagy a vállalkozó, kihez az illető szegődött: akkor megszűnt állomása, s uj helyet kell keresnie, vagy ha beteg lesz : akkor főnöke vagy az igazgató választmány kegyétől függ, vajon tovább is az üzletnél marad-e és fizessek-e? de ha két hónapnál tovább terjed a betegsége, az igazgató választmány nem akarja a vállalat terhére tovább is kiadni fizetését, ismét hely nélkül és segítség nélkül marad elhagyatva, vagy ha meghal, neje és gyermekei minden segély nélkül maradnak. Az államhivatalnoknál mindez nem fordul elő. — A kettőt tehát összehasonlítani nem lehet. De még egy másik tényező is van, mely, nézetem szeiánt, nem kiesinylendő: és ez a társadalmi állás országunkban. Nemzetünk eddigi fölfogása szerint a tisztviselő tekintélyes társadalmi állással bir, és a magántisztviselő bármennyire szorgalmas és kitűnő legyen is, sohasem lesz képes magának azon társadalmi tekintélyt megszerezni, mely az állami tisztviselők osztályrésze ; hiszen tekintsük: hogyan járt el velők szemben még a törvény is 1 Mig a választási törvény a községi és az állami tisztviselőt választási joggal ruházta föl; addig azon tisztviselő, ki legnagyobb bizalmamat birja, kinek én 4—5000 frtot fizetek évenkint: nem bir választási joggal s a legutóbbi választás alkalmával, daczára legnagyobb erőfeszítésünknek, nem voltunk képesek kivívni a választói jogot enagy osztály számára. Ez a nemzet szellemében rejlik. Egészen más kilátással s más indulattal megy tehát valaki az állam __ tisztviselői közé, mint magánvállalatokhoz. És azután magánvállalatoknál csak azon föltűnő embereket, kitűnő tehetségeket szokták ezen összehasonlításoknál tekinteni, kikről a közvélemény azt tudja, hogy nagy fizetést húznak, holott ezer meg ezer egyén van, épugy mint az állam szolgálatában, kik kevés képességgel birván, 20 — 30 évi szolgálat után is csak 600 — 800 frt fizetésök van, sőt vannak olyanok, kik tehetséggel igen, de szerencsével nem birnak, hogy elnyerjék azon jutalmat, melyet képességük folytán megérdemelnének. Ismétlem tehát, hogy e kettőt összehasonlítani nem lehet. Egy másik téves fölfogás azt mondani, hogy a jobb fizetés minden körülmény között jobb munkaerőt terem. Nem azért lépnek az emberek az állam szolgálatába, — a hol csekélyebb fizetést nyernek: — mivel csekélyebb képességet éreznek magukban ; és másrészt nem azért szegődik az ember magánvállatokhoz, — a hol magasabb fizetést várhat: — mivel nagyobb képességet érez magában: hanem azért, mivel a magánpá-
